A tökéletes krumplipüré selymes, könnyű, levegős, és ami talán a legfontosabb: jól fűszerezett. Most néhány olyan tippet hozunk, amelyekkel a püré nemcsak finomabb, hanem állagra is hibátlan lesz, így még órákkal az ebéd után is mindenki elégedetten emlegeti majd az ízét.
A legegyszerűbb köret, vagy mégsem?
Első pillantásra a krumplipüré egyszerű köretnek tűnhet. Csak krumpli, só, tej és egy kevés vaj kell hozzá, tehát nem is nagyon lehet elrontani – gondolhatnánk. De éppen az ilyen fogásoknál, ahol kevés alapanyaggal dolgozunk, különösen számít az arányok és az ízesítés pontossága.
Ha azt szeretnéd, hogy a következő püréd igazán lágy, jól fűszerezett és csomómentes legyen, akkor érdemes a következő tanácsokat megfogadni.
A só aranyat ér a krumplipürében

A burgonya olyan, mintha szivacs lenne: már a főzés első pillanataitól magába szívja a körülötte lévő ízeket. Ezért fontos az, hogy mennyi sóval teszed fel főni. Az el hasonló, mint a tészták főzésénél: amit a főzéskor nem adsz hozzá, azt már nagyon nehéz utólag pórolni.
Hogy mennyire komoly dolog a sózás, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a profi konyhákban a víz sótartalmát sokszor százalékosan számolják ki, grammra és literre osztva. Ez persze egészen más szint, mint az otthoni krumplifőzés, de azért lehet belőle tanulni.
Ha nem szeretnél számolgatni, elég, ha egy egyszerű szabályt megjegyzel: egy liter vízhez 10 gramm sót adj.
Ez körülbelül másfél teáskanálnak felel meg, amivel nagyjából egy százalékos sóoldatot kapsz. Ha két liter vizet használsz, akkor 20 gramm só kell, ha hármat, akkor 30 gramm, és így tovább. Könnyen átlátható, könnyen megjegyezhető.
A sózás csak az első lépés a tökéletes krumplipüré felé
A megfelelő sómennyiség fontos, de önmagában még nem elég.
- A burgonyát mindig hideg vízben kezdd főzni! Igaz, így lassabbnak tűnhet a folyamat, de cserébe sokkal egyenletesebben puhul meg a zöldség, így kisebb eséllyel maradnak benne kemény darabok, és jóval könnyebb lesz belőle selymes pürét készíteni.
- Ha már ennyire tudományos ez a krumplipüré-készítés, felmerülhet benned a kérdés, hogy mikor sózd meg a vizet? A séfek többsége ugyanazt vallja: a sót még a hideg vízhez kell adni.
Ha csak akkor adnád hozzá, amikor megtöröd a krumplit a püréhez, sosem kapnád meg azt a mély, egyenletes ízt, amely akkor alakul ki, amikor a burgonya a főzés teljes ideje alatt magába szívja a sót.
Tippek a garantáltan finom végeredményhez

- Amikor a krumpli teljesen megpuhult, öntsd le róla a vizet, és hagyd pár percig szikkadni, hogy a felesleges nedvesség elpárologhasson, így a püré állaga sokkal szebb lesz.
- A következő fontos lépés a tej és a vaj hozzáadása: mindkettő legyen legalább szobahőmérsékletű. Ha közvetlenül a hűtőből kivéve kevered a forró krumplihoz, a püré könnyen gumis állagúvá válhat. A vajat és a tejet mindig fokozatosan add hozzá, miközben figyeled, hogyan alakul a krumplipüré állaga.
- Arra is ügyelj, hogy ne keverd túl a pürét. Ha túl sokáig dolgozod botmixerrel vagy robotgéppel, túl sok keményítő szabadul fel a burgonyából, és az egész nyúlós, ragacsos masszává válik, ami biztosan nem az a fogás, amit szívesen tennél a vendégeid elé.
Ha legközelebb krumplipürét készítesz, jusson eszedbe: a só az alapja mindennek. Kezdd a főzővíz sózásával, és tartsd észben a szabályt – egy liter vízhez 10 gramm só kell. Így szinte biztos, hogy tökéletes lesz a végeredmény.
Még különlegesebb ízre vágysz? Íme 5 extra krumplipüré recept
- Pirított szalonna: a ropogós darabokat csak szórd a tetejére, vagy keverd bele, nagyon jól áll a pürének. Ha már pirítottál szalonnát, a zsírját se hagyd ki belőle, csak akkor felejtsd el a tejet és a vajat.
- Petrezselyem: frissen aprítva kellemesen felélénkíti a krumplipüré ízét. Nem véletlen, hogy a petrezselymes újburgonyáért is rajongunk.
- Sült hagyma: kevés kacsa vagy liazsíron pirítsd meg az apróra vágott hagymát és keverd a püréhez. Annyira semmi az egész, mégis feldobja az egyszerű krumplit.
- Fokhagymás vaj: olvassz egy kis vajat és párolj meg benne pár gerezd apróra vágott fokhagymát. Ne pirítsd, csak a párolás a lényeg, ha szép üveges, add a krumplihoz a vajjal együtt.
- Tejföl vagy mascarpone: bármelyiket is használod a tej helyett, selymesebb lesz tőle az egész.
Fotó: Adobestock


