Lélek

27 éves a Meglepetés magazin: Zsuzsi és Ági a kezdetektől velünk dolgozik

Sokan a plakátokról emlékeznek megjelenésünkre: „Tényleg, a masnis doboz!”. Mások a szlogenről: „Meglepetés? Nőknek szól!”. Lapunk legendás bevezető kampányát talán már a marketinges iskolákban is tanítják.

1995 őszén egyik hétről a másikra a legnépszerűbb női lapok közé emelkedtünk. Rejtvények és női témák – huszonhét évvel ezelőtt ennél nem is kellett több. A Meglepetés izgalmas újdonságot jelentett, és még nyerni is lehetett vele. Még épp a kereskedelmi tévék és az internet térhódítása előtt jártunk. Alig telt el néhány év azóta, hogy átszoktunk az írógép kalapálásáról a csendes klaviatúrára. Még sokszor telefonáltunk kétségbeesetten a számítógépes szakértőknek, ahogy akkoriban nevezték őket, a „rendszergazdáknak”, hogy segítsenek, ha rejtelmes módon eltűnt a beírt szöveg. Azt a szót, hogy celeb, még nem „találták fel”. A címlapokon nem sztárok, hanem ismeretlen szép, fiatal lányok szerepeltek. A professzionális diaképeket hátizsákos fiúk, a fotóügynökségek munkatársai cipelték időről időre a szerkesztőségbe. Ilyenkor az illetékesek dianézőkével egy átvilágított asztalon hosszasan vizsgálgatták a képeket, majd kiválasztották, kik lesznek a következő hetek címlaplányai.

Manapság hozzászoktunk, hogy a világhálón elmondhatjuk a véleményünket arról, amit olvastunk, vagyis – kommentelhetünk. (Más kérdés, hogy ennek a kultúrája még erősen kialakulóban van.) A Meglepetés olvasói azonban már a kezdet kezdetétől interaktívak voltak: lelkesen írtak nekünk leveleket, ötleteket, ajánlottak riporttémákat („életmeséket”), kértek tanácsot szakértőinktől, több zsáknyi megfejtést küldtek be, és havonta egyszer még a konyharovat is az ő beküldött receptjeikből állt össze.

Telt-múlt az idő, haladtunk a korral. Az élet változásait követve nálunk is elindultak a sztárinterjúk, és a címlapokon is megjelentek a közönség kedvencei. Hogy valami eredeti is legyen a dologban, szokatlan feladatokra is megkértük őket, és ők szívesen kötélnek álltak. Volt úgy, hogy Falusi Mariann állt a fagylaltospult mögé, vagy hogy Gundel Takács Gábor árulta a perecet.

Kovács Kati koncertet adott a Meglepetés olvasóinak, egy alkalommal pedig nem más, mint Mága Zoltán hegedült egy budai utcán – micsoda tömeg gyűlt össze pillanatok alatt! Mindig olyat akartunk kitalálni, amit még soha senki más. Testületileg elmentünk például virágot ültetni több településre is: Epölre, Györkönybe, Bakonybélre, Sérsekszőlősre. Olvasóink kedves levelekkel, születésnapjainkra küldött képeslapokkal, olykor süteményekkel, kis kézimunkákkal honorálták igyekezetünket.

27 évről talán már lehet mondani, hogy egy emberöltő. Akik megjelenésünk évében születtek, ma komoly felnőttek, anyukák, apukák. Magunkról is elmondhatjuk, hogy sokkal érettebbek vagyunk, mint az első szám idején. De nem felejtjük el soha azt sem, és őrizzük magunkban azt a játékos gyermeket, aki akkor voltunk.

Szöveg: Erdélyi Z. Ágnes, Fekete Zsuzsanna

Zsuzsi (balra) és Ági a kezdetektől a Meglepetés csapatának tagja. Köszönjük nekik a sok-sok évet, a rengeteg munkaórát és a még több jó ötletet!