Szeretünk ragaszkodni dolgokhoz, helyzetekhez és különösen az emberi viszonyainkhoz. A múlt boldog pillanatai vissza-visszarántanak minket, és ez folyamatosan akadályoz abban, hogy új útra lépjünk. Az elengedés akkor a legnehezebb, ha a másik iránti érzéseink bennünk nem változtak, de ne feledjük, hogy a kapcsolat egy olyan burok, amelyben egyaránt kell adni és kapni is. Ha az egyik hiányzik, akkor az már nem egy teljes egység. Ahhoz, hogy a bennünk lévő energiát a pozitív és sikeres életre összpontosítsuk, végleg „ki kell rúgnunk” az illetőt az életünkből.
7 jel, hogy még nem engedtük el a másikat
- Állandóan rá gondolunk.
- Sok időt töltünk a közös emlékek felelevenítésével.
- Folyton utána nyomozunk, vagy nézegetjük a képeit a közösségi médiában.
- Gyakran felhozzuk a nevét baráti, családi beszélgetések alkalmával.
- Amikor valami rossz élmény ér, azonnal őt szeretnénk felhívni.
- Szomorúnak vagy dühösnek érezzük magunkat, amikor meglátjuk az illetőt.
- Mindenért őt hibáztatjuk, és bosszút forralunk ellene.
Legyünk a saját életünk építészei!
Szakítani egy partnerrel, vagy nem beszélni egy családtaggal még nem egyenlő az elengedéssel. Továbbra is érezhetünk szeretetet, haragot és bosszúvágyat – mindhármat egyszerre is –, amelyek befolyásolják a döntéseinket, és egyre távolabb kerülünk az életünk megoldásától. Tony Robbins amerikai motivációs előadó, író szerint az elengedés az egyetlen módja annak, hogy a saját életünk építészei lehessünk. Akárcsak ő, a pszichológusok is azt mondják, ha legyőzzük a saját félelmeinket, hihetetlenül szabadnak fogjuk érezni magunkat, ami új és jó energiákat szabadíthat fel az életünkben. Hirtelen ráeszmélünk, hogy egy olyan belső erővel rendelkezünk, amely bármilyen akadályt képes legyőzni. A motivációs előadó szerint a következő lépések szükségesek az elengedéshez.
Korlátozó félelmek
Folyamatosan olyan gondolatok járnak a fejünkben, mint „Soha nem lehetek egyedül”, vagy „Én már biztosan nem találok olyan embert, aki szeretni fog”? Ezek csupán félelmek, amelyek idősebb korban még inkább korlátozhatnak, de mindig tartsuk észben, hogy mi alakítjuk az életünket, minden csakis rajtunk múlik. Ezt mondjuk inkább magunknak: „Szeretem magam, és a legjobbat érdemlem”! Lehet, hogy először furcsának tűnik ezt hangosan mondogatni, de hamarosan érezni fogjuk a pozitív vonzatát.
Ismerjük fel, hogy itt az idő!
Bár minden kapcsolat más és más, a legtöbben úgy érzik, az elengedés több fájdalommal jár, mint örömmel, ezért félnek megtenni az első lépést a szabadság felé. Nézzünk mélyen magunkba! Tényleg jól vagyunk attól, hogy még mindig a másikon jár az agyunk, és közben nem látjuk meg az élet szépségeit, új lehetőségeit? Valóban jobb ez nekünk így? Biztosan nem.
Viszlát, indulat!
Amikor egy kapcsolat véget ér, hihetetlen mennyiségű dühöt érezhetünk, különösen, ha nem mi döntöttünk a szakítás mellett. Talán eleinte a harag segíthet is továbblépni, ám egy idő után ez nagyon mérgező. A negatív érzések hatással vannak az érzelmi és fizikai egészségünkre – a folyamatos gyűlölet akár szívbetegséggel is járhat –, és kihat a jövőbeli kapcsolatainkra is. Ezért is kell az indulatokat kezelni és úrrá lenni rajtuk, hiszen a másik ebből, mit sem kap, csak a saját testünket pusztítjuk vele.
Mély beszélgetések
Érzelmeink ki nem mondása szorongást és depressziót is okozhat. Keressünk fel egy olyan barátot (vagy ha kell, pszichológust), akivel kibeszélhetjük az érzéseinket! Ez a személy segíthet minket a felismerésben, ha például egy egészségtelen, rossz kapcsolatban éltünk, és esetleg abban is, hogy ne térjünk – újra és újra – vissza ehhez a személyhez. Továbbá ő lehet az, aki támogat megtalálni az új utunkat.
Elterelni a gondolatokat
Az elengedés és a kapcsolatból való továbblépés folyamata stresszes és magányos lehet, ezért is kell nagyobb figyelmet fordítanunk magunkra, és arra, hogy mennyire szerethető emberek vagyunk. Kényeztessük magunkat masszázzsal vagy más pihentető tevékenységgel! Ha hetekig az ágyban fekszünk, nem mozgunk, és kerüljük a szeretteinket, az sokkal nehezebbé teszi az elengedést. Inkább kezdjük a napot egy erőt adó reggeli tornával vagy az otthonunk rendbetételével. Esetleg önkénteskedjünk, de az is előrébb visz, ha lebeszélünk egy ebédet egy baráttal. Az elfoglaltságok segítenek elterelni a gondolatainkat a szakításról, és felgyorsítják a sebek gyógyulását.
A gyászt nem úszhatjuk meg
„Elengedni valakit, akit szeretünk, egy folyamat, és nem kell egyik napról a másikra »letudnunk« – még akkor sem, ha legbelül tudtuk, hogy nem tart örökké” – figyelmeztet Tony Robbins. A gyász ilyenkor is normális, és mindenkinek eltérő időre van szüksége a feldolgozáshoz. Ám az is fontos, ha úgy érezzük, hogy túl vagyunk rajta, ne keltsünk magunkban bűntudatot, ha máris jobban érezzük magunkat. Csak akkor bólintsunk rá egy randevúra, ha az expartner már tényleg a múlté – a szívünkből és a gondolatainkból is távozott. Azok, akik nem adnak maguknak elég időt a feldolgozásra, gyakrabban szakítanak rövid idő múlva, és ezek a csalódások még inkább meghosszabbítják a gyógyulási folyamatot. Ha már képesek vagyunk továbblépni, és azt is látjuk, mit tanultunk és kaptunk az előző kapcsolatból, a világ hirtelen kitárul előttünk. Főleg, ha sikeresen megtanultuk az elengedés művészetét, amivel újraírhattuk a saját sorsunk történetét, és esélyt adtunk magunkat a boldogságra.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Adobestock
