Egy barátnőm mesélte teljes beleéléssel, hogy az általános iskolás lánya komoly konfliktusba került az egyik fiú osztálytársával. A sztori alaptörténete szinte lényegtelen, de az elmesélésből teljesen egyértelmű, hogy az ő gyerekének volt igaza – a gyerekek osztályfőnöke is ezt erősítette meg. Kiderült, hogy a másik anyuka – akivel a barátnőm négy éve jó, szinte baráti viszonyt ápol – az „összecsapás” óta nem válaszol az üzeneteire, nem veszi fel neki a telefont, annak ellenére, hogy elvileg békében zárták le az ügyet.
Tünde vagy félórán keresztül azt panaszolta, szinte belebetegedett abba, hogy a másik anyuka kizárja az életéből. Hiába mondtam neki, hogy ne törődjön vele, nem kell mindenkivel jóban lenni. Főleg egy olyan ember társaságára nincs szükség, aki csak azért, mert ő is kiállt a gyerekéért, hátat fordít neki.
A barátnőm folyton csak azt hajtogatta, hogy ő csak úgy érzi jól magát a bőrében, ha mindenkivel jóban van, és mindenki kedveli az ismeretségi körében. A társasházban, ahol élnek, de még az ismerős boltba, gyógyszertárba is úgy akar belépni, hogy azt érzi, örülnek neki az ott lévők. Próbáltam, de nem tudom teljesen megérteni a fájdalmát.
Mivel nem először találkozom ilyen típusú emberrel (korábban volt egy ilyen kolléganőm is), felkerestem egy szakembert, hogy vele együtt derítsük ki, honnan eredhet a „mindenki szeressen-szindróma”, és miként lehet segíteni azokon az embereken, akikben egy világ dől össze, ha valaki valamiért nem kedveli őket.
Mi állhat a háttérben?
Papp Enikő munka- és szervezetpszcihológus, coach azt mondja, teljesen természetes, hogy vágyunk mások elismerésére, és az is, ha foglalkoztat minket, mit gondolhat a többi ember, a környezetünk rólunk. Ez akkor válik gonddá, ha erős a megfelelési kényszer, ami miatt az ember nem érzi elég értékesnek magát, és minden erejével igyekszik elkerülni annak a lehetőségét, hogy valaki ne kedvelje.
Ennek hátterében több dolog is állhat:
- Nehéz gyerekkor: Könnyen lehet, hogy az illető nem érezte kicsiként, hogy szeretik és elfogadják. Megtanulta, hogy az elvárások szerint kell élnie, és ne legyen igénye, mert ha nemet mond és határokat szab, akkor azt rossznak tekintik és megbüntetik. Ezért megpróbált alkalmazkodni, de nem alakult ki egészséges önbizalma, önértékelése és önbecsülése. Kevésbé tartja fontosnak a saját szükségleteit, háttérbe szorítja az érdekeit, és a saját értékét másoktól teszi függővé. Nem akarja megélni, hogy nem szeretik, ezért inkább igyekszik mindenben megfelelni. Az a meggyőződése, hogy nem elég jó, ha nem érdemli meg a szeretetet és az elfogadást. Ezért úgy érzi, hogy bizonyítania kell másoknak, vagy mindent meg kell tennie azért, hogy kedveljék.
- Rossz tapasztalat a múltban: Például egy olyan eset, amikor elutasították vagy kirekesztették. Lehet, hogy népszerű barátai voltak, ő pedig úgy érezte, hogy kiközösítik.
- Szociális szorongás: Ez egy erős félelem az elutasítástól. Az illető úgy érezheti, ha mások nem kedvelik, egyedül maradhat. Éppen ezért mindent megtesz, hogy mások kedvében járjon – akár a saját igényei és szükségletei mellőzése árán is.
Saját igények előtérben
A szakértő azt mondja, az ilyen típusú embereknek különösen fontos, hogy megtanulják átértékelni az igényeiket, mert így mindig kétségbe fogják magukat vonni, és állandóan amiatt aggódnak majd, hogy mit gondolnak róluk mások. Éppen ezért sohasem fognak magabiztosan jönni-menni a világban, vagy biztonságban érezni magukat a bőrükben. Ha más igényeit a sajátjuk fölé helyezik, elhanyagolhatják a saját szükségleteiket, nem a saját életüket élik, és nem fogják jól érezni magukat. Ez csak tovább sértheti az önbecsülésüket, önértékelésüket, önbizalmukat. A szakember szerint azzal nincs semmi baj, ha kedvesek vagyunk másokkal, és vágyunk a szeretetre, a valahová tartozás érzésére, de ha ez kényszerré válik, akkor az sok mindentől visszatarthat az életben.
- Könnyen lehet, hogy azért csúszunk le fontos lehetőségekről, vagy nem érünk el célokat, mert túlságosan félünk attól, hogy mit gondolnak majd rólunk.
- Azért nem lépünk ki egy boldogtalan párkapcsolatból, mert attól tartunk, mások neheztelni fognak ránk a cselekedetünk miatt.
A változás útján
Mit tehetünk, ha azt vesszük észre magunkon: szinte rettegünk attól, hogy kiderüljön, valaki nem kedvel?
Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy valójában mitől is félünk igazán. Miért fáj, ha valaki nem kedvel? Vagy miért olyan fontos, hogy mindenki kedveljen? Mások elutasítása milyen rossz emlékeket idéz bennünk?
Ha már tudjuk a válaszokat, és hogy miért olyan fontos, elkezdhetünk változtatni a gondolkodásmódunkon.
Ha már eljutottunk odáig, hogy tényleg nem kell, hogy mindenki kedveljen, akkor például úgy tudjuk feloldani a rossz érzéseket, hogy tudatosítjuk magunkban, és bátran ki is mondjuk:
„Az emberek gondolataira nem tudok hatást gyakorolni.”
„Nem gondolkodik mindenki egységesen, ami valakinek tetszik, az a másiknak nem.”
„Mindannyian különbözőek vagyunk, és nem való minden mindenkinek.”
„Senki nem várja el tőlem, hogy tökéletes legyek.”
Keressünk támogató közösséget, és válogassuk meg, kivel barátkozunk, olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik elfogadnak és támogatnak.
Készítsünk listát az erősségeinkről, és mindennap tudatosítsuk magunkban.
Apró lépésekben tanuljunk meg nemet mondani. Ezáltal gyűjtjük a bizonyítékokat arra, hogy ha vállaljuk az igényeinket, szerethetőek és önazonosak maradunk, és önmagunkért fog valaki kedvelni, nem azért, mert nem mondunk nemet.
Növeljük az önbecsülésünket, és vegyük át az irányítást a saját életünk felett attól függetlenül, hogy ki mit gondol rólunk. Emlékezzünk vissza azokra a helyzetekre, amikor motiváltnak és magabiztosnak éreztük magunkat. Mit csináltunk, kivel voltunk? Szépen rájöhetünk, hogy az égvilágon semmi nem történik, ha nem kedvel mindenki, bőven elég, ha a számunkra legfontosabb személyekre számíthatunk, és szeretnek minket – ennél többre nincs is igazából szükségünk a saját boldogságunkhoz.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Adobestock
