Amíg a gyerekünk kicsi, természetes, hogy terelgetjük, a családunk értékei, normái szerint neveljük. Reméljük, hogy mindez – legyen szó akár a családalapítással kapcsolatos véleményünkről, a világnézetünkről, az otthonunk rendjéről vagy a hagyományos ünnepi fogásokról – számára is alapvető lesz. Ám a világ változik, a fiatal felnőttek pedig minden generációban kipróbálják, lehet-e máshogyan is élni. A kérdés csak az, hogy szülőként hogyan érezzük magunkat, ha a gyerekünk teljesen mást gondol mindenről, mint ahogy mi azt elképzeltük.
Alkalmazkodik a változó világhoz
„A külvilág főleg az anyát ítéli meg sokszor az alapján, ahogy a csemetéje viselkedik, nem véletlen hát, hogy néha úgy érezzük: kudarcot vallottunk” – mondja szakértőnk, dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. –Ez hatalmasodhat el rajtunk akkor is, ha a gyerekünk, amióta kirepült a szülői házból, mintha egy másik világba került volna.” Tudatosan vagy tudattalanul mindenki elképzel egyfajta életutat, karriert a gyerekének, és nagy csalódás, ha a dolgok nem e szerint alakulnak.
Szakértőnk szerint természetes, hogy a szülő a saját tapasztalataiból, világképéből kiindulva tervezi el az utódja életét. Ez érhető tetten akkor is, amikor magától értetődőnek gondoljuk, hogy a gyermekünk hozzánk hasonlóan hamar családot alapít majd, vagy épp az apukája, nagyapja szakmáját választja, és ezzel továbbviszi a családi hagyományt. Ám a fiatal, amikor kirepül a családi fészekből, egy új közösségben találja magát, amelyhez alkalmazkodni fog. Már a kamaszokra is komolyan hat a kortárs közösség. Amikor pedig a kamaszból felnőtt lesz, még hangsúlyosabbá válik, hogy az egyetemi vagy munkahelyi csapatban maga szeretné megtalálni a saját helyét. Eközben pedig arra is ráébredhet: a mi elveink a villámgyorsan változó világban lehet, hogy már nem is igazán alkalmazhatók.
Akkor van baj, ha engedelmes
A szülő viszont, akinek azzal a ténnyel is meg kell küzdenie, hogy a gyereke elköltözik otthonról, sokszor elbizonytalanodik. Vajon az a tény, hogy a fiatal egészen más utat választ, mint amilyet ő elképzelt neki, azt jelenti, hogy nem csinálta jól? Nem sikerült átadnia azokat az értékeket, amelyeket mindenekfelettinek gondolt? Egyáltalán biztonságban lesz a csemete, ha nem felügyeli a lépéseit? És vajon meg tudná óvni a tévedésektől, a kudarcoktól, a kisebb-nagyobb csalódásoktól?
Dr. Makai Gábor mindenkit megnyugtat: az, hogy a gyerekünk a saját útját járja, egyáltalán nem azt jelenti, hogy rosszul neveltük. Sőt, épp azt jelzi, hogy életrevaló ember nőtt fel mellettünk, aki képes saját döntéseket hozni, és ezeknek vállalni a következményeit.
„A tapasztalatom szerint általában azok a felnőtt gyerekek járják végig a kívülről kijelölt utat, és maradnak engedelmesen, akár fizikailag is a szülő közelében, akiknek nincs elég önbizalmuk, hogy megkeressék a saját helyüket a világban. Ők azok, akik elhiszik, hogy valóban csak akkor vannak biztonságban, ha felnőttként is az idősebb generáció tapasztalataira hallgatnak. Legtöbbször azonban épp ez a »jógyerekség« áll a boldogságuk útjában. Sokszor megrekednek, és lélekben azzal küzdenek, hogy valami hiányzik az életükből” – figyelmeztet szakértőnk.
Azért mert más, nem tagad meg minket
Bízzunk magunkban! A legtöbben elég jó szülők vagyunk ahhoz, hogy szilárd értékrenddel bocsássuk útra a gyermekeinket. Sokszor kiderül, hogy még ha másként is működtetik az életüket, mégis belsővé tették mindazt, amit otthonról hoztak, és végeredményben egyáltalán nem tagadják meg a tőlünk tanultakat.
Higgyünk a gyerekünkben! Eddig is végigjárta az útját, tanult a hibáiból, és minden valószínűség szerint meg fogja találni a helyét az életben. Engedjük szabadjára, és hagyjuk, hogy felnőttek egyenrangú, szereteten alapuló kapcsolatává alakuljon át a szülő-gyermek viszony.
Bár mostanában mintha a feje tetejére állt volna a világ, vegyük észre, hogy a fiatalok nagyon tehetségesen alkalmazkodnak a változásokhoz. Sokszor jobb dolgokat hoznak ki az előttük álló lehetőségekből, mint mi tettük volna.
Ami tilos:
- Veszekedni. Ha az eltérő nézeteink rendszeresen konfliktust okoznak a családban, egyre távolabb kerülhetünk egymástól. Ilyenkor fordul elő, hogy a gyerek inkább nem mesél az életéről, vagy egyre kevesebbszer látogat el hozzánk.
- Azzal jönni neki, hogy „Én megmondtam”. Akármilyen úton is indul el a gyermekünk, hibákat fog elkövetni, néha csalódni fog, sőt akár bele is bukhat dolgokba, és módosíthat a tervein. Ilyenkor ahelyett, hogy újabb terheket raknánk a vállára a bűntudatkeltéssel, inkább éreztessük vele, hogy mellette állunk, segítünk az újratervezésben – de a döntéseket ismét ő, önállóan hozhatja meg.
- Kontrollálni. Sok szülő a segítség címszó alatt ellenőrizni szeretné a gyermekét, hogy az a helyesnek gondolt úton maradjon. Nem hálátlanság, ha ő visszautasítja a ráerőltetett támogatást. Muszáj beletörődnünk, hogy a saját útját járja, és megtalálnunk a gyerekek kirepülése utáni új, saját életcélunkat.
Fotó: Gettyimages
