A zaklatás általában rejtett helyzetekben zajlik, nem mások előtt, sőt, a legtöbb esetben szemtanúktól mentesen — ez az egyik oka annak, hogy még mindig tabuként kezeljük az ilyen helyzeteket. Szvetelszky Zsuzsa szociológus szerint ráadásul az emberi személyiség, valamint a kapcsolatok meghatározó vonásai — az, amit a férfiakról és a nőkről gondolunk — csak nagyon lassan változnak.
„Ami hagyományosan egy rejtett dolog, annak jobb esélye van tabuvá válni. Ezért nincsenek vele kapcsolatos szavaink, bejáratott mintázataink, kommunikációs formáink sem.”
„A bűntényekről sem hallunk szívesen, de a szex és szexualitás tabuja még ehhez hozzá is tesz — mondja Víg Sára pszichológus. — Ha összehasonlítjuk a magyarországi reakciókat az amerikai botrány hatásaival, akkor döbbenetes a különbség: mintha 60-70 évvel lennénk lemaradva az Egyesült Államok mögött ezen a téren.” „Min csodálkozol, ha ilyen rövid szoknya van rajtad?” „Naná, hogy rád mászott, amikor ilyen blúz van rajtad!” „Miért mentél oda?” „Miért maradtál ott?” — Ismerős mondatok ezek sok nőnek, akik megpróbáltak már panaszkodni vagy szólni a zaklatás miatt. Ebből a szempontból a társadalom ugyanis vajmi keveset változott az elmúlt évtizedekben, miközben a postakocsitól eljutottunk az okostelefonokig. Ez pedig csak tovább mélyíti a tabukat.
„Ez egy teljesen egyszerű logikai láncolat. Hogyha az az első reakció, hogy miért csak évtizedek múltán mondja el valaki, ami vele történt, hogy ez nem lehet igaz, vagy most már úgysem tudunk mit csinálni, akkor mit csodálkozunk, hogy abban a pillanatban, amikor történt, nem tudta az áldozat elmondani? Mert iszonyúan szégyellte magát, mert nagyon megalázva érezte magát, mert esetleg a karrierje függött tőle, és mert a megszólalását ellehetetlenítette egy olyan ember, akire felnézett, és akit tisztelt. Ez a visszaélésnek a lényege” — mondja a szakember.
A zaklatáshoz nem kell erőszak!
Sokan nem értik, miért élik meg rosszul a nők az apró érintéseket, a kétértelmű célzásokat — hiszen ezek csak bókok. Csakhogy a zaklatást éppen az különbözteti meg a bóktól, hogy az érintetteknek nem esik jól, vagy kifejezetten kínosnak érzik az efféle udvarlást.
„Nagyon sok olyan történetet olvastam most, amelyek úgy kezdődnek, hogy nem tudom, hogy én megoszthatom-e, nem tudom, hogy engem bántalmaztak-e, nem tudom, hogy engem abuzáltak-e? Nem tudom, van ez eléggé súlyos ahhoz, hogy ide fel merjem írni?” — folytatja Víg Sára. Sokszor az áldozatok is magukat kezdik hibáztatni és mocskosnak érezni, és kezdik bagatellizálni a velük történteket. A szakértő ezért tartja felháborítónak azt a fajta hiteltelenítést, amikor bárki, bármilyen történetet — a közösségi médiában — megoszt, és alatta az a komment, hogy ez nem is az, ez nem zavarhatott, ez bárkivel előfordul. Az, hogy bárkivel előfordul, még nem hitelesíti a cselekedetet. Hogyha az áldozat kínosan érezte magát, hogy ha ő úgy érezte, hogy valaki átgyalogolt a testi vagy a lelki határain úgy, hogy az neki nem volt kellemes, akkor az abúzus.
Ha a szexualitásra utaló megjegyzések, tolakodó érintések alá-fölérendeltségi viszonyban történnek, akkor minden esetben zaklatásról van szó. Az Víg Sárát, a Beszélj róla! projekt egyik elindítójaként is megdöbbentette, milyen sok nő hajlamos megengedően viszonyulni az elkövetőhöz, miközben azokat, akik — szex nélkül — megvernek egy nőt, sokkal inkább elítélik:
„Sokan beállnak az elkövető mögé. Mert jó ember, mert nem tudjuk róla elképzelni, mert nagyon nagy művész, vagy nagyon jó edző, vagy nagyon jó tanár, vagy a szakmájában milyen sikereket ért el. De ennek a kettőnek semmi köze egymáshoz.”
A zaklatásos esetekben az áldozatok ráadásul eleinte vonzódnak az erőszakolóhoz: csodálják, rajonganak érte, vagy épp reménykednek, hogy valójában másról szól a történet, mint arról, hogy szextárgyként kezelik őket. Áldozattá bárki válhat, de közös pontokat a most kirobbant esetekben is felfedezni: az akármilyen hatalommal rendelkező fériak főleg a fiatal, vonzó és a nekik kiszolgáltatott nőket szúrják ki maguknak. A helyzetet bonyolítja, hogy ezek a viszonyok általában nagyon homályosak, átláthatatlanok — amelyekben a zaklatónak ugyan egyértelműek a szándékai —, de a nők sokszor nem vagy csak túl későn ismerik fel, hogy a romantikusnak hitt történetnek bizony semmi köze a szerelemhez. A férfiak pedig pont ez használják ki.
„A többi néma csend”
A zaklatásos esetek tényleges számát még megtippelni is nagyon nehéz: száz megtörtént esetből általában tíz derül ki, és csupán egy jár következményekkel, de sokszor ez a következmény sem az, hogy a zaklatót körülvenné a megvetés. Az arányok beszédesek, bár vannak női elkövetők és férfi áldozatok, a mérleg a férfiak javára billen, nem is kicsit: a zaklatásos ügyek 95%-át ők követik el. A pszichológus szerint a férfi áldozatok még a nőknél is jobban szégyellik a velük történteket, így még sokkal több ügy marad titokban. Víg Sára szerint ahhoz, hogy a zaklatás ne legyen természetes és elfogadott, elsősorban hinni kellene azoknak, akik szólni mernek — még akkor is, ha a zaklató köztiszteletben álló, esetleg elismert vagy hatalommal rendelkező ember. Nem kell állást foglalni, elég lenne csupán annyit mondani: hiszek neked, és sajnálom, ami veled történt.
Itt indult a #metoo
Amerika egyik legnagyobb hatalmú produceréről október eleje óta tudjuk: évtizedeken keresztül zaklatott szexuálisan hollywoodi színésznőket. Harvey Weinstein először tagadott, azóta azonban kénytelen volt szembenézni a vádakkal. Az Oscardíjas producert kirúgták a saját cégéből, New York állam vizsgálatot indított ellene. Azóta a világ több nagyvárosában tüntetéseket tartottak a zaklatások ellen, a #metoo — vagyis én is — mozgalom hatására pedig egyre többen merik felvállalni a saját történetüket. Magyarországon elsőként Sárosdi Lilla színésznő beszélt arról, hogyan zaklatta 20 éve egy általa nagyon tisztelt férfi. Marton Lászlót rajta kívül hét másik nő is megnevezte zaklatójaként.
Fotó: Adobestock
