Átalakult gondolkodás
A modern kor átrendezte az emlékezetünket. Már nem az a fontos, hogy mire emlékszünk, nem a tények hosszú sorát tároljuk a fejünkben, hanem azt, hogy hol találjuk azt az információt, amire épp szükségünk van.
Néha nem tudunk külső segítséget igénybe venni ahhoz, hogy visszaemlékezzünk valami fontosra. Egy buliban, bálon nem tehetjük meg, hogy előkapunk egy jegyzetblokkot, és felírjuk minden újonnan bemutatott ember nevét, hogy el ne felejtsük. Pedig mekkora segítség lenne!
Ciceró fejből
Bármit megjegyezhetünk, amit fontosnak tartunk, ehhez a különleges mutatványhoz a képi memóriánkat kell elsősorban terhelnünk, a tapasztalatok szerint mindannyian képekben tudjuk leginkább és leghosszabb időre elraktározni az információkat. Ha emlékezni szeretnénk, elég előhívni a megfelelő képet, és a hozzákapcsolt fontos dolgok is előjönnek. De hová tehetjük a képeinket? Természetesen egy olyan házba, aminek minden szegletét kívül-belül jól ismerjük. Ez lesz a mi memóriapalotánk. Azokat a listákat, szavakat, tárgyakat, amelyekre emlékezni szeretnénk, ennek a különböző szobáiban kell lepakolnunk. Ha pedig emlékeznünk kell, gondolatban újra végigsétálunk a házon, és a szobákban meg fogjuk találni a korábban ott hagyott tárgyakat, szavakat, neveket. Állítólag Ciceró is ennek a módszernek a használatával volt képes fejből mondani beszédeit.
Mindenre jó a palota
A memóriapalota segítségével persze nemcsak napi, praktikus dolgokat jegyezhetünk meg. Készülhetünk vele vizsgára, ahol az évszámokat, csatákat, egymásra épülő tényeket pakolhatunk egy másik memóriapalotába, de emlékezhetünk vele versekre, nevekre is.
Fontos, hogy mindig új és új épületet használjunk, a régi iskolánktól kezdve a nagyi házáig, az igazán profik kifejezetten palotagyűjtő kirándulásokat is szoktak tenni, hogy felfrissítsék az épület-állományukat. Azt fogjuk tapasztani, hogy ha más okból kell felidézni a házat, a korábban elhelyezett dolgok akkor is ott várnak ránk.
Lekvár a hálóba
Nézzünk egy példát: ebédre palacsintát szeretnénk sütni. Szükségünk van lisztre, cukorra, tojásra, tejre, baracklekvárra és kakaóporra. Mielőtt a boltba indulnánk, felidézzük a kiválasztott épületet magunkban. Megállunk a ház előtt, és a lisztet szépen letesszük a kertkapu elé, így a postaláda alatt most már ott díszeleg egy kiló liszt. Kinyitjuk az bejárati ajtót, bemegyünk és az előszobafogasra a kabátok mellé gondolatban felakasztunk egy zacskó cukrot. Besétálunk a nappaliba, a kanapéra leteszünk egy tojástartót, benne 10 gyönyörű tojással.
A konyhaasztalra egy liter tejet, a hálóban az ágyra a kedvenc baracklekvárunkat, a gyerekszoba ajtaja elé a kakaóport. Ha ez megvan, fussunk végig az épületen, hogy lássuk, semmi nem hiányzik, aztán irány a bolt. Ott gondolatban újra járjuk végig a palotánkat, és pakoljuk tele bevásárlókocsit.
Ókori ötlet
A memóriapalotát évszázadok óta sikeresen használják az emlékezni vágyók. A technika az ókorból ered. Történt egyszer, hogy a görög költőt, Szimónidészt lakomára hívták. Ott volt mindenki, aki számított, ettek, ittak, mulattak. A költőt váratlanul kihívták valamiért az épület elé, és ahogy kilépett a palotából, annak kupolája nagy robajjal leomlott, maga alá temetve a lakoma összes többi résztvevőjét. Azonnal érkeztek a mentőcsapatok, de nem tudták, hol keressék a romhalmazban az esetleges túlélőket. Szimónidész egy darabig tanácstalanul állt, majd összeszedte magát, lehunyta a szemét, és megpróbálta felidézni egymás után, hogy kit hol látott utoljára, szinte kimerevítve azt az utolsó pillanatot, amikor még minden rendben volt. Így meg tudta mutatni, hogy az épület melyik részén kit keressenek, és sikerült is számos vendéget kimenteni szorult helyzetéből. Később ezt a pillanatot használta fel Szimónidész ahhoz, hogy kidolgozza az emlékezet támogatására a memóriapalota módszerét.
Hogyan emlékezzünk a világon mindenre?
Joshua Foer: Einsteinnel a Holdra című könyvében erre keresi a választ, miközben olvasóit bevezeti a mentális atléták különös világába. A memóriapalota csak egyike azoknak a titkos módszereknek, amelyekről egyéves riportútja során tudomást szerez, és amelyről részletesen be is számol. A legmeghökkentőbb tény pedig az, hogy a folyóírás 2200 éve még azt jelentette, hogy a szövegek a betűk végtelen áradataként folytak össze, akár 20 méteres papírusztekercseket is megtöltve, sem szavak, sem mondatok, sem központozás nem tagolta a mondanivalót. Ezt nem csak írni, olvasni is nagy megpróbáltatás volt.
Fotó: shutterstock
