Lélek

Árulkodó éjszakák: többet mond el a párkapcsolatról az alvás, mint gondolnánk

Van jelentősége annak, ahogy a párunkkal fekszünk az ágyban? Az alvási szokásaink tényleg elárulják, hogy éppen hol tart a kapcsolatunk? Szakértők szerint igen!

N nincs olyan ember, aki ne tudna kapásból válaszolni arra kérdésre, hogy miként alszik együtt a párjával. Nem véletlen, hiszen tudat alatt tudjuk, mekkora jelentősége van annak, ahogy az egyik legintimebb területet megosztjuk a másikkal. A szakértő, Piczkó Katalin pszichiáter szerint egészen a kisgyermekkorra kell visszavezetni az egészet, mivel erőteljes összefüggés van a párkapcsolat különböző szakaszai és a csecsemő-anya kapcsolat alakulása között.

Csak az egység számít

Hogyan lehet párhuzamot vonni a két viszony között? Ha belegondolunk néhány dologba, rögtön megértjük, hogy valóban ugyanazt éljük át a párunkkal, mint egykor édesanyánkkal.

„Amikor megszületik a csecsemő, nem érzi magát különálló lénynek, annyira összefonódik az anyjával – kezdi a szakértő. – Ha például a szülő feszült, akkor a gyereknek is hasfájása lesz vagy sírni kezd. Ugyanilyen szoros viszony van két olyan ember között is, akik nemrég ismerkedtek meg egymással, és fülig szerelmesek. Nem úgy gondolnak magukra, mint én és te, hanem a mi sokkal jobban illik rájuk. Az összetartozás érzése olyan intenzív a kapcsolat elején, hogy éjszaka sem akarnak elválni, erőteljesen összekapaszkodnak.”

  • Milyen póz illik erre az időszakra? Ilyenkor nagyon jellemző, hogy a párok szívesen alszanak nagykifli-kiskifli felállásban. Ráadásul ez nagyon emlékeztet a magzati pózra, ahogy édesanyánk méhében voltunk. Tökéletesen kifejezi a meghittséget és az összetartozást.

Szakadozó kötelék

Jó néhány hónap telik el addig, amíg ez a nagyon szoros egység kezd egy kicsit lazulni.

„Körülbelül 6-8 hónapos korban jön el az amikor egy kisbaba elkezdi érzékelni, hogy különálló lény – folytatja Katalin. – Ha az édesanyja kimegy a szobából, akkor rájön, hogy ő maga egyedül maradt, ezért elkezd sírni, vagy úgy enyhíti a hiányát, hogy kiszemel egy tárgyat, ami helyettesítheti a mamát, például egy takarót vagy egy játékmackót. Ugyanez történik a párkapcsolatban is, hogy ugyan még nagyon fontos a partnerünk, de azért az az összefonódás, ami korábban volt, kezd lazulni. Ez megmutatkozik az alvásban is: először szorosan egymáshoz bújnak, de elalvás előtt olyan helyzetbe rendezik magukat, ami kényelmesebb.”

  • Milyen póz illik erre az időszakra? A nő elalvás előtt a férfi mellkasára hajtja a fejét, a párok összekulcsolják a lábukat. Hiszen ezek nagyon meghitt pozitúrák, viszont könnyű kibontakozni belőlük annyira, hogy pihentetőbb és kényelmesebb legyen az alvás.

Különálló személyiség

Ezt a szakaszt néhány hónap választja el attól az időszaktól, amikor megtörténik a teljes leválás. „Egy-másfél éves korára a gyerek már érzi hogy ő egy különálló személyiség – árulja el a szakértő. – A kapcsolatban is ekkor érjük el azt a szintet, hogy még nagyon fontos a másik, de szívesen töltjük külön az időt. Újra tudunk örülni a másiknak, ha egész nap nem láttuk. Alvásban ez úgy mutatkozik meg, hogy elalvás előtt összebújunk egy rövid időre, majd szétválunk, és ébredéskor ismét közelítünk egymáshoz.”

  • Milyen póz illik erre az időszakra? Jellemző lehet, hogy elalváskor egymásnak hátat fordíthatnak a párok, esetleg csak a fenekük ér össze. Viszont amikor ágyba bújnak és reggel is, összebújnak egy rövid időre.

Húzzuk meg a határokat!

A másfél év döntő egy kisgyerek életében és a kapcsolatokban is, ilyenkor sok minden eldőlhet. „Ekkor van az úgynevezett újraközeledési fázis, amikor egy kisgyerek szeretne egyedül lenni, de ha egyedül van, akkor nem érzi magát biztonságban. Előfordulhat, hogy odamegy a mamájához, majd hirtelen ellöki magától – mondja a pszichiáter. – A szerelem terén is ilyenkor alakítjuk ki a közelség-távolság optimalizálását. Éjszaka ez úgy mutatkozik meg, hogy olykor messzire húzódunk a párunk mellől, majd újra hozzábújunk. Ilyenkor derül ki, hogy két ember igazán együtt marad-e, van-e közük egymáshoz.”

  • Milyen póz illik erre az időszakra? A párok leginkább egymás felé fordulva alszanak, és azzal is szabályozhatják a távolságot, hogy a kezüket vagy a lábukat mennyire érintik a másikhoz. A kanál póz újra előjöhet, hogy ha az egyik fél a másik hátához simul.

Fotó: profimedia