Lélek

Te is beszélsz magadban, amikor egyedül vagy? Sokat elárul ez a szokás a pszichológia szerint

Talán te is beszélsz néha magadhoz, amikor egyedül vagy otthon, esetleg furcsának is érzed ezt a szokást. Pedig egy teljesen hétköznapi jelenségről van szó.
Idős nő a tükörben beszél magához

Talán veled is előfordult már, hogy egyedül voltál otthon, mégis azon kaptad magad, hogy hangosan beszélsz. Lehet, hogy egy korábbi beszélgetést játszottál újra, egy döntést próbáltál meghozni, vagy egyszerűen csak hangosan fogalmaztad meg, mit kellene aznap elintézned.

Önmagában az ilyen fajta önbeszéd nem jelent semmi rosszat – írja az Elle.

Segíthet megérteni, mit érzel

Amikor dühösek, csalódottak vagy idegesek vagyunk, könnyen az adott pillanat érzelmei irányítják a reakcióinkat. Elküldünk egy üzenetet, amit később megbánunk, azonnal válaszolunk egy bántó mondatra, vagy rögtön levonunk egy következtetést arról, mit gondolhat a másik.

Ilyenkor sokat segíthet, ha előbb saját magunknak mondjuk ki, mi zajlik bennünk.

  • „Most nagyon mérges vagyok.”
  • „Rosszul esett, amit mondott.”
  • „Lehet, hogy túlreagálom, ezért inkább várok egy kicsit.”

A gondolatok hangos megfogalmazása bizonyos helyzetekben segíthet egy kis távolságot teremteni az érzés és a reakció között.

Rendet tehet a fejedben

A hangos gondolkodás nem csak fokozott érzelmi helyzetekben lehet hasznos. Akkor is előfordulhat, amikor egy problémát próbálunk megoldani vagy valamilyen feladatot szeretnénk megtervezni. Ha kimondjuk a gondolatainkat, kénytelenek vagyunk valamennyire rendszerezni őket. Más az, amikor hangosan megfogalmazzuk a lehetőségeinket.

Például:

„Ha ezt választom, ez történik. Ha viszont a másik lehetőség mellett döntök, akkor ezzel kell számolnom.”

Nem mindegy, hogyan beszélsz magadhoz

Idős nő a tükörben beszél magához
A magadban beszélés nem feltétlen egy rossz szokás Forrás Adobe Stock

Az önbeszédnél nemcsak az számít, hogy beszélünk-e magunkhoz, hanem az is, mit mondunk saját magunknak és hogyan. Képzeld el, hogy hibáztál a munkahelyeden.

  • Mondhatod azt: „Mindent elrontok, teljesen alkalmatlan vagyok.”
  • De mondhatod azt is: „Hibáztam, és most aggódom a következmények miatt. Megnézem, hogyan tudom helyrehozni.”

A folyamatos önostorozás tovább növelheti a stresszt és a feszültséget. A reálisabb, együttérzőbb hangnem viszont segíthet abban, hogy ne egyetlen hibából vonjunk le következtetést az egész személyiségünkre nézve. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden helyzetben pozitív mondatokkal kell elárasztanunk magunkat.

Fontos döntés előtt jól jöhet

Az önmagunkkal folytatott beszélgetés akkor is hasznos lehet, amikor két vagy több lehetőség közül kell választanunk. Hangosan végigmondva az érveket és ellenérveket könnyebb lehet észrevenni olyan szempontokat is, amik felett fejben egyszerűen átsiklunk.

  • „Ha most elvállalom, több pénzt keresek, de kevesebb időm marad.”
  • „Ha nemet mondok, megmarad a szabadidőm, viszont lehet, hogy később megbánom.”

A gondolatok kimondása vázlatként is működhet: halljuk, amit gondolunk, így más szemszögből is megvizsgálhatjuk a saját érveinket.

Ez is érdekelhet

Ne érezd magad furcsán miatta

Ha néha magadban beszélsz, esetleg hangosan is kimondod a gondolataidat, önmagában nincs okod aggódni. Lehet, hogy éppen egy nehéz helyzetet próbálsz feldolgozni, döntést hozol, megtervezel valamit, vagy egyszerűen csak rendszerezed, ami a fejedben kavarog.

A következő alkalommal tehát, amikor azon kapod magad, hogy hangosan gondolkodsz, nem kell elhallgatnod. Inkább figyeld meg azt is, hogyan beszélsz magadhoz. Mert nemcsak az számít, hogy mit mondunk másoknak, hanem az is, milyen hangon szólunk ahhoz az emberhez, akivel egész életünkben együtt vagyunk.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK