Fényforrások
A nappali az a szoba, ahol sokféle fényforrásra van szükségünk, és ezek variálásával mindig aktuális hangulatunkhoz tudjuk állítani a fény intenzitását.
Mindenképpen legyen egy központi világítás – például csillár –, amelynek kiválasztásánál vegyük figyelembe a nappali méreteit. Nem mindegy, hogy hány karos lámpát választunk, nehogy elkövessük azt a hibát, hogy kevés a fény, és félhomályban kell ülnünk a vendégeinkkel.
A nappaliban helyezzünk el helyi világítást is, ezek egy-egy funkcióhoz kötődnek, például a kedvenc fotelünkhöz elengedhetetlen egy olvasólámpa, míg ha dolgozósarok is helyet kap a nappaliban, ennek meg-világításáról is gondoskodnunk kell.
A harmadik típus a hangulatvilágítás. Ennek nincsen gyakorlati haszna, egyszerűen csak kellemes fényeket teremt.
Tehetünk a sarokba egy állólámpát, vagy a komódra egy kis lámpát. A hangulatvilágítások különleges kiegészítői lehetnek az olyan egyedi fényforrások, amelyeket magunk készítünk vagy készítettünk el. Például vásárolhatunk ócskapiacon lámpát, amelynek lefesthetjük
a testét, és varrhatunk rá új ernyőt, vagy ha nem érzünk magunkban ennyi alkotó-
kedvet, felkereshetünk egy mestert is, hogy megvalósítsa az álmainkat.
Kevés spotot!
A közkedvelt és sokszor praktikus spotlámpák, a polcok, képek fölött, vagy álmennyezetben elhelyezett fényforrások néhány éve elterjedtek, ám nehezebb velük otthonos, meleg hangulatot kialakítani.
Libbenős függönyök
Bár régebben sokan úgy gondolták, hogy ez főben járó bűn, a textilek esetében a lakberendező szerint mégis megengedhető a különböző minták variálása. Arra azonban figyeljünk, hogy színben mindenképpen passzoljanak egymáshoz, például az egyik minta árnyalata jelenjen meg a másik ábrában is.
Ne féljünk attól sem, hogy különböző textúrákat keverjünk, ettől még otthonosabbá válik a nappalink. Válasszuk egy textilcsalád különböző termékeit, ezek biztosan jól mutatnak egymás mellett. Ha a sötétítést más módon – például redőnnyel, reluxával – megoldottuk, akkor nincs szükség sötétítőfüggönyre. Még egy felül buggyos díszcsíkra sem; ez nem olcsó mulatság, és nincsen gyakorlati haszna.
Válasszunk inkább egy légies fényáteresztő függönyt, sőt, ha nagy ablakaink vannak, esetleg hátsó kertre néz, és nem kell a kíváncsi szemek elől elrejteni a nappalinkat, felejtsük el a függönyt. Ennek nagy előnye – azon kívül, hogy nem kell függönyt mosni –, hogy tágítja
a teret, és nem takarja el a kilátást.
Fotó: profimedia