Ha egy idősotthont valami csendes, szomorú helynek képzelnek el, ahol a bentlakók a szobáikban üldögélnek, és keseregnek az elmúlt szép éveken, akkor ezt a képet azonnal felejtsék el! Aktív, jókedvű hölgyekkel és urakkal találkoztunk, akiknek csupa program az élete, 80 felett is új barátságokat kötnek, és intenzíven ápolják a kapcsolatot a családjukkal, a rokonaikkal.
Ötvenévesen kezdett jógázni
Reggel kilenc óra múlt, a zuglói Olajág Otthonban senior örömtáncra gyülekeznek a lakók. Csécsi Zsófi programszervező tartja a népszerű foglalkozást.
„Ülve táncolunk, ami nagyobb biztonságot jelent az időseknek, viszont megmozgatja mindkét agyféltekét, javítja a koordinációt – meséli Zsófi. – Egy évvel ezelőtt tettem le az oktatói vizsgát, októberben újabb harminc táncot tanulhatok meg. Már nagyon várom.”
Batáry Ildikó két és fél éve lakik az otthonban, egy éve örömtáncol. A kertben sétálva látta meg a csapatot, és azonnal csatlakozott.
„Sok jó ismerősre találtam itt, például az egyik volt kollégám is az otthonban lakik – mondja Ildikó. – Járok a szervezett kirándulásokra, legutóbb a Naplás-tónál voltunk, de pénteken megyünk a Zeneakadémiára. Van szóvadász és rejtvényfejtő foglalkozás, egyszerűen nem hagyják, hogy egy percig is unatkozzunk.”
Bodza Klára 5 éve, 75 évesen érkezett az otthonba. 20 éve özvegyült meg. „Tudtam, ha jól akarom érezni magamat, akkor közösségbe kell mennem. Nyáron jöttem el először, és a gyönyörű kert azonnal megfogott. Novemberben költöztem, és csodás volt az első itteni karácsonyom. Énekcsoportot vezetek és jógát oktatok. Ötvenévesen jöttek a testi és lelki bajok, azóta mindennap jógázok. Ma sem esik nehezemre, ha fel kell szaladnom a létrára. Nyáron a kertben tartom az óráimat; egy éneket és egy jógát hetente.”
Lemondás helyett biztató jövőkép
Egymást követik a programok. Zoli-buli, Fás kör az irodalomkedvelőknek, koncertek; nemrég járt itt Soltész Rezső, Csonka András, Leblanc Győző. Érkezik gyógytornász, háziorvos, az A épületben szépségszalon is működik. A nordic walking csapat is készülődik már; Nagy Katalin mindennap hét kilométert gyalogol az árnyékos patakparton, és útba ejti a lányáékat is. 15 percnyire lakott az otthontól, öt éve már ízlelgette a gondolatot, hogy ideköltözik.
„A tévénél egészségmagazinban dolgoztam, gyakran mentünk forgatni idősek otthonába – idézi fel Katalin. – Már akkor úgy gondoltam, hogy ilyen helyen élem majd idős napjaimat. 79 éves vagyok, nem leszek fiatalabb. Családi házban laktam, egyedül, itt biztonságban érzem magam. Nem lemondásként élem meg, vagy hogy valamitől el kellett szakadnom, hanem egy új, biztató jövőképként, hogy itt vagyok.”
Éva is a nordic csapat tagja, Komárom megyéből jött. Két lánya Pestre került, 2020 márciusában elvesztette a férjét. „Nagy házunk volt, nagy udvarral, rövid idő alatt volt egy szemműtétem, peacemakert kaptam, és jól összetörtem magam. Úgy jöttem ide, hogy nem is láttam az otthont, de nem akartam a lányaimhoz költözni, mert hiszek abban, hogy »jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni«. A nagyobb unokáim az Egyesült Államokban élnek, de az ötéves Artúr gyakran jön látogatóba, vagy a neten beszélgetünk. Bár a pandémia időszakában érkeztem, beválasztottak az érdekképviseletbe tagnak. 7-én lesz az első gyűlésünk.”
„Az öreg fát nem könnyű átültetni”
A Kovács házaspárhoz tartunk, útközben szembejön a 78 éves Gábor bácsi, aki rollerrel jár a piacra.
„Mindenkit név szerint ismerünk, és van hozzá egy történetünk – veti közbe Csécsi Zsófi. – Sokat beszélgetünk, közel kerülnek az itt élők a szívünkhöz. És persze fáj, amikor elveszítünk valakit. Évi néni minden senior táncórámon ott volt. Amióta elment, a kedvenc dalát mindig lejátszom a foglalkozáson az emlékére.”
Kovács László és felesége, Erzsike hangulatos apartmanjukban fogadnak. 1963-ban, József napján mondták ki az igent, fiuk három unokával ajándékozta meg őket. „Amikor Szombathelyre költözött Lackó, három évig sírtunk – mondja Laci bácsi. – Az unokák se vágynak Pestre, de a legboldogabb időszak volt az életünkben, amikor heteket töltöttek velünk a kis balatoni telkünkön. Erzsike 70 évesen is ugróiskolázott, és maga költött meséket. Ma viszont egyre több számot kell kihúzni a telefonkönyvünkből, mert a régi ismerősök, barátok meghaltak. Itt biztonságban érezzük magunkat. De persze igaz, hogy az öreg fát nem lehet – vagyis hogy nem könnyű – átültetni: amikor beköltöztünk, a feleségem 12 kilót fogyott. Ma már jóízűen válogatunk az étkezőben.”
„Én laktózérzékeny vagyok, a férjem cukros, de azért bele-belekóstolunk egymás ételébe – avat be nevetve Erzsike néni. – Olyan közel lakunk a régi otthonunkhoz, hogy ha egy nagyobbat kiáltanánk, hallanák az egykori szomszédok. Minden este, lefekvés előtt kiállok az erkélyre, és nézem a város fényeit.”
Fotók: Ambrus Marcsi
