Az orléans-i szűz visszatért a halálból
1436-ban, öt évvel azután, hogy Jeanne D’Arc a máglyán végezte életét, a franciaországi Metz városában feltűnt egy nő, aki azt állította, hogy ő az orléans-i szűz, aki csodás körülmények között túlélte a kivégzést. Többen, köztük Jeanne D’Arc testvérei, Jean és Pierre is tanúsították, hogy igazat mond. Egy nemesember, Nicole Louve pénzéből a hölgy a testvérekkel együtt több városban is tanúbizonyságot tett a „feltámadásáról”. Hat évig utazgatott Franciaország-szerte, és több olyan nemest is meggyőzött, akik korábban Jeanne seregében harcoltak.
A szélhámos akkor lepleződött le, amikor VI. Károly francia király olyat kérdezett tőle, amire csak az igazi Jeanne tudott volna válaszolni. A Claude nevű lány ekkor bevallotta a csalást, és kegyelemért könyörgött. A király megkímélte az életét, mert a források szerint később hozzáment egy Robert des Armoises nevű lovaghoz, akivel családot alapított.
Kamuország hercege
Az 1786-ban született skót Gregor MacGregor katonaként kezdte pályafutását, és gazdag feleségének hozományából vásárolt egyre magasabb rangot és pozíciót. Neje halálával azonban elapadt a pénzforrás, és a hadseregből is távoznia kellett. Venezuelába költözött, ahol hőstetteinek felnagyításával egy újabb gazdag hölgyet, Simón Bolivar unokatestvérét hálózta be és vette feleségül. Vele tért vissza Londonba, ahol egy kitalált ország, Poyais hercegének adta ki magát.
Az Újvilág minden földi jóval bőségesen ellátott országának földjeit árulta a reménybeli telepeseknek, még valódinak látszó birtokleveleket is kiállított. Sokan el is hajóztak az új földjeikre, ám ott egy kietlen tájat találtak, és nagyobb részük odaveszett. Az állítólagos herceg előbb Franciaországba, majd Venezuelába menekült, ahol – bár korábban vérdíjat tűztek ki a fejére – visszatértekor mintha elfelejtették volna bűneit: hős tábornokként, tisztes nyugdíjból élt haláláig.
Cselédből hercegnő
1817 tavaszán egy egzotikus ruhát viselő, érthetetlen nyelven motyogó nő tűnt fel az angliai Almondsbury városában. Caraboo-nak nevezte magát. Amikor a helyi elöljáró csavargásért börtönbe záratta, egy rabtársának kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy az Indiai-óceánban fekvő Javasu sziget hercegnőjét tisztelhetik benne, akit kalózok hurcoltak el a világ másik végére, mielőtt megszökött volna. Az elöljáró szánta-bánta a durva bánásmódot, és tíz hétig házának megbecsült vendégeként kényeztette az állítólagos előkelőséget. A hölgy hamar országos hírnevet vívott ki magának azzal, hogy meztelenül fürdött a közeli folyóban, és íjjal vadászott az erdőben.
Az újságok is felfigyeltek rá, ám ez a tény vezetett a bukásához: egy bristoli hölgy ugyanis a cikkeket olvasva felismerte benne hányatott életű cselédjét, Mary Willcoxot. Vendéglátói inkább kifizettek neki egy egyirányú jegyet Amerikába, ahol megpróbálta újra eladni a sztoriját, sőt 1824-ben Angliába is visszatért. Addigra azonban senkit nem érdekelt már az egzotikus hercegnő, így Mary háziasszonyként élte tovább az életét.
Az indiai Robin Hood
Mithilesh Kumar Srivastava – ismertebb nevén Natwarlal – indiai bróker, ügyvéd és szélhámos nevéhez számtalan hamisítás és legalább ötven személyazonosság kapcsolódott. Gazdag befektetőknek nem is egyszer adta el a 20. század folyamán a Vörös Erődöt, az indiai Parlamentet és a Tadzs Mahalt. Mivel azonban az így szerzett pénzből komoly összegeket adományozott rászoruló családoknak és nem folyamodott erőszakhoz, egyfajta Robin Hoodként tisztelték.
A hatóságok összesen 113 év börtönt szabtak ki rá. Ebből húsz évet le is töltött, ám közben többször is sikerült megszöknie. 1957-ben például megvesztegette az őröket, és egyenruhában egyszerűen kisétált a fegyházból. 1996-ban, 84 évesen tartóztatták le utoljára, de ekkor is megszökött, pedig mozgásában már erőteljesen korlátozva volt – soha többet nem akadtak a nyomára.
Aki eladta az Eiffel-tornyot
Amikor az 1889-es párizsi világkiállításra felépült az Eiffel-torony, legfeljebb húsz évre terveztek vele, később le is akarták bontani. Ám amikor komoly bevételeket kezdett hozni a városnak, a vezetők természetesen meggondolták magukat. A mai Csehország területén született csaló, Victor Lustig ezt használta ki, amikor versenytárgyalást hirdetett, és ócskavasként eladta a lebontásra ítélt torony vasszerkezetét.
Jó pszichológiai érzékkel egy olyan vállalkozót hirdetett ki győztesnek – a vételáron felül még jókora csúszópénzt is bezsebelve tőle –, akiről feltételezte, hogy szégyenében úgysem értesíti majd a rendőrséget. Igaza lett, ám a második alkalommal már nem volt ilyen szerencséje. Victor Amerikába menekült, ahol folytatta kétes üzleteit – még a hírhedt alvilági figura, Al Capone bizalmába is beférkőzött. Később pedig ugyanúgy börtönben végezte, ahogy gengszter üzlettársa: állítólag egy féltékeny nő küldte rá a hatóságokat.
A piramisjátékok atyja
1903-ban, a zsebében mindössze két és fél dollárral érkezett meg Olaszországból Amerikába Charles Ponzi, aki egy hamis befektetési rendszer ígéretével 1920-ra már több mint 32 millió dollárt csalt ki az áldozataiból. Magas hozamot ígért annak, aki beszállt, miközben az új befektetők pénzéből a korábbiakat fizette ki, hogy fenntartsa a látszatot.
Ebből egészen addig fényűzően élt, amíg össze nem omlott a rendszer – nem csoda, hogy a mai piramisjátékokat sok helyen még mindig Ponzi-sémaként emlegetik. Miután egy oknyomozó újságíró lebuktatta, éveket ült börtönben, majd a második világháború idején Brazíliába emigrált, és élete további részét szerény körülmények között élte le.
Fotó: Getty images, Profimedia, privát
