Riport

6 régi tantárgy, ami bizony ma is jól jönne a gyerekeknek: sokat adtak az élethez

Ezek az órák egykor természetes részei voltak az iskolának, mára mégis alig emlékszünk rájuk. Pedig van köztük olyan, ami ma talán még hasznosabb lenne.
iskolában két kisfiú az iskolapadban 1976-ban

Aki még ült olyan iskolapadban, ahol a füzet szélére sem lehetett akárhogyan odakanyarítani a betűket, vagy technikaórán reszelőt, fűrészt és tűt is adtak a gyerek kezébe, annak egészen más emlékei lehetnek az iskoláról.

Nem feltétlenül volt jobb minden, és valószínűleg akkoriban is akadt olyan óra, amelynek a végét az ember feltűnően gyakran ellenőrizte a faliórán. Néhány régi tantárgy és készség azonban mai szemmel meglepően gyakorlatiasnak tűnik – írta a Nők Lapja.

Az iskola természetesen változik a világgal. Olyan tudásra is szükség lett, amely évtizedekkel ezelőtt még nem létezett, vagy legalábbis egészen más szerepet töltött be. Az Oktatási Hivatal 2020-as Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervei között ma már például Digitális kultúra is szerepel, amire aligha lett volna szükség régen.

Ugyanakkor a régi gyakorlati tárgyak nem mind tűntek el nyomtalanul, van, amelyik inkább átalakult. A Technika és tervezés például az általános iskola 1–4. évfolyamának jelenlegi kerettantervében is megtalálható. 

Mára inkább bizonyos készségek súlya és tanításuk módja változott meg. Lássuk, melyek ezek!

Szeretnél még többet nosztalgiázni?

  1. Gépírás: amikor nem két ujjal kerestük a betűket

Az idősebb generációból sokan még emlékeznek a gépírásórák jellegzetes kopogására. A cél nem egyszerűen az volt, hogy valaki megtalálja a billentyűket, hanem hogy minél pontosabban, egyenletesebben és lehetőleg a billentyűzet nézegetése nélkül írjon.

Mai szemmel akár furcsának is tűnhet külön tantárgyként tanítani azt, amit a mai gyerekek naponta csinálnak laptopon, tableten vagy telefonon. Pedig a gyors gépelés önmagában még nem feltétlenül jelent szabályos, pontos billentyűzethasználatot. Talán a régi gépírásórát nem kellene visszahozni írógéppel együtt, de az ötlet mögötte egyáltalán nem tűnik porosnak.

Ezt olvastad már? Menza Megnézem

(Forrás: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára)

  1. Háztartástan: az óra, amelyből otthon is profitáltunk

iskolában iskolapadban gyerekek ülnek 1970-ben
Nagyonn hangsúly volt a gyakorlati, hétköznapi tudáson (Forrás: Fortepan / Csőke József)

Főzés, varrás, takarítás, higiénia és a háztartás működtetéséhez kapcsolódó gyakorlati tudás. A klasszikus háztartástan nem valamiféle látványos tantárgy volt, hanem nagyon is hétköznapi dolgokról szólt. És éppen ettől lehetne ma is érdekes.

Ezek az órák olyan gyakorlati készségeket adhattak, amelyek közvetlenül hasznosíthatók voltak a mindennapi életben. Egy leszakadt gomb visszavarrása, egy egyszerű étel elkészítése vagy a háztartási feladatok megszervezése aligha nevezhető elavult tudásnak.

Persze a mai változatnak már egészen másképpen kellene kinéznie. Nem „lányos” vagy „fiús” feladatokra volna szükség, hanem olyan hétköznapi alapismeretekre, amelyeknek felnőttként mindenki hasznát veheti.

  1. Szépírás és kalligráfia: amikor egy füzetre büszkének lehetett lenni

Volt idő, amikor a kézírás külalakja önmagában is fontos iskolai szempontnak számított. A gyerekek nemcsak írni tanultak meg, hanem rengeteget gyakorolták a betűk formáját, kapcsolását és az olvasható írást.

Ma már természetesen senkitől sem várhatjuk, hogy minden bevásárlólista kalligráfiai remekmű legyen. A kézírás továbbra is része ugyan az általános iskolai magyar nyelvi oktatásnak, de a régi szépírásóra világa és hangsúlya már megkopott.

 

 

  1. Latin: holt nyelv, amelynek a szavai nagyon is élnek

„Alea iacta est” és társai. A latinnal kapcsolatban sok diáknak talán éppen az lehetett az első kérdése: miért tanuljunk olyan nyelvet, amelyen már nem beszélgetünk egymással?

A válaszhoz elég körülnézni a tudomány nyelvében. A latin különösen erősen jelen van többek között az orvosi és jogi terminológiában, ezért bizonyos továbbtanulási irányoknál ma is hasznos háttértudást jelenthet. Nem szükséges tehát visszakívánni minden diák órarendjébe, de teljesen haszontalannak sem érdemes elkönyvelni.

Ezt olvastad már? régi kétfilléresek az asztalon Megnézem

Régi aprópénz, ami ma többet érhet, mint hinnéd (Forrás: AI által generált kép)

  1. Technika: kalapács, fűrész, tű és cérna

1970-ben még egészen másmilyen volt az oktatás és a tantárgyak
1970-ben még egészen másmilyen volt az oktatás és a tantárgyak (Forrás: Fortepan / Bencseky Mátyás)

Ezt a tantárgyat sokan éppen azért szerették, mert végre nemcsak a füzet fölött kellett ülni. Lehetett vágni, ragasztani, fúrni-faragni, barkácsolni, és valami kézzelfoghatót hazavinni az óráról.

A technika mint oktatási terület nem szűnt meg, de az a régi típusú műhelymunka már igen, amit szerettünk.  Aki készített valaha fából ceruzatartót, hajtogatott lemezből valamilyen kissé felismerhetetlen tárgyat, vagy kézzel próbált egyenes öltéseket varrni, pontosan tudja, mire gondolunk.

  1. Könyvtárismeret: a Google előtti keresőmotor

Katalóguscédula, betűrend, lexikonok, kézikönyvek, polcok között keresgélés. Ma szinte meghökkentő belegondolni, hogy egyetlen információ megtalálása néha komoly nyomozást igényelt.

A könyvtárhasználati ismeretek jelentősége ettől még nem feltétlenül szűnt meg, inkább a probléma alakult át. Ma nem feltétlenül az a legnehezebb kérdés, hol találunk információt, hanem az, hogy a száz találatból melyiket érdemes elhinni. Emiatt a régi könyvtárismeret szellemisége ma talán információkeresésként és forráskritikaként lenne igazán értékes.

  1. Életvezetési ismeretek: talán ezt hiányoljuk a legjobban

iskolában két kisfiú az iskolapadban 1976-ban
Csibészebbek is voltunk régen, mint a mai gyerekek, nem? (Forrás: Fortepan / Szentkuthy Ibolya)

Hogyan osszuk be a pénzünket? Mi az a költségvetés? Hogyan érdemes felelős döntéseket hozni a hétköznapi életben? Ezek azok a kérdések, amelyekről sok felnőtt utólag mondja azt: bárcsak beszéltünk volna róluk többet az iskolában.

Az életvezetési ismeretek között szerepelt még költségvetés-készítés, az adózással és a felelős döntéshozatallal kapcsolatos óra is. Az életvezetési ismeretek esetében nem az lenne a lényeg, hogy pontosan ugyanazt a régi tantárgyat hozzuk vissza, hanem az, hogy az iskola a tananyag mellett a hétköznapi élethez szükséges kapaszkodókat is adjon.

Nem minden volt jobb régen, de nem is kell mindent elfelejteni

Könnyű romantikus szemmel nézni az egykori iskolát: tintás füzet, krétapor, könyvtári katalógus és technikaórán ferdére sikerült fadoboz. Pedig nem minden régi módszer volt jobb, és a mai gyerekeknek érthető módon másfajta tudásra is szükségük van.

Talán nem is az a kérdés, hogy visszahozzuk-e a régi tantárgyakat. Sokkal érdekesebb az, mit érdemes megmenteni belőlük. Az önállóságot, a kézügyességet, a hétköznapi problémák megoldását, az információk közötti eligazodást, a pénzzel való bánást vagy egyszerűen azt az érzést, hogy amit az iskolában megtanultunk, annak másnap otthon is hasznát tudjuk venni.

Ebben pedig a régi iskola néhány leckéje meglepően modernnek tűnik.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK