A honfoglaló magyarok területük nyugati szélének védelmére őrállókat telepítettek erre a tájra, innen ered az Őrség név is. Az Árpádok korában a német betörések miatt kellett vigyázni a határt, így a lakott területet széles biztonsági zóna övezte. Ennek legkülső védvonala a mai Szlovéniában elterülő Muraszombat és a mai Ausztriában fekvő Regede (Bad Radkersburg) között húzódott.
Az itt élők felügyelték a vasérclelőhelyeket és az értékes sót. Gondoskodtak a ló- és marhakereskedelem biztonságáról, és értesítették a királyt, ha valamilyen rendkívüli helyzet állt elő ezen a területen.
Szerek között
Az Őrség dombvidékén jellegzetes településszerkezet alakult ki. Néhány házból álló „szerek” laza együttese alkotott egy települést: 2-4 szerből álló kisebb vagy 6-8 szerből álló nagyobb községet.
A legszebb hagyományos épületeket ma is megcsodálhatjuk a szalafői Pityerszeri Falumúzeumban. A legrégebbi épület az egyhelyiséges, úgynevezett Csordás-ház, tűzhellyel, döngölt padlóval. A skanzen nevezetességei közé tartozik az úgynevezett „kerített ház” és az „emeletes kástu” is.
A kerített házak az 1800-as években terjedtek el: az udvart U alakban vették körbe az épületek, elöl pedig zárható kerítést helyeztek el. A kástu egy, a háztól külön álló éléskamra. A fából készült, zsúpfedeles épületben tartották az emberek és állatok élelmét, valamint a vetőmagot.
A kástu mellett látható az úgynevezett tóka is, amely az agyagos talajba ásott, vízzel teli gödör volt, az állatok itatóvizének gyűjtésére szolgált.
Ha a szükség úgy kívánta az emberek is használták az itt összegyűlt vizet, például mosásra. A Visontai porta azt is bemutatja, hogy míg az emberek sokáig belülről sárral tapasztott faházban éltek, addig az állatok lakhelyét téglából emelték.
A gerencsérek völgye
A térség kézművességének fontos részét képezi a fazekasság, amely még a 20. század elején is csaknem száz családnak adott megélhetést errefelé. A gerencséreknek is nevezett fazekasok igazi hazája a Veleméri-völgy volt.
A 4‑7 méter mélyről kiásott hőálló agyag áztatásának, előkészítésének titkait generációról generációra adták át. Például tömbbé verésének, tömörítésének, légtelenítésének, gyúrásának, folyamatos nedvesen tartásának fortéjait. A mindennapi használati tárgyakat, például tányérokat, tálakat, korsókat, lábasokat korongozással készítették.
A jellegzetes őrségi cserépedények ma is egyszerűek, néha ősi jelképekkel díszítettek, fehér, sárga, barna színűek.
Legendák és babonák
Azt mesélik, hogy amikor a helyi gazd-aszonyok kerekrépát ültettek, vetettek, ráütöttek a hátsó fertályukra, hogy a répa is ugyanolyan nagyra nőjön. Szalafőn tilos volt más kenyérmaradékát megenni, mert úgy tartották, hogy akkor „rájuk maradnak az árvák”.
Szalafőn mesélnek a Fekete-tóról is: arról a mocsárról, amely nedves évszakokban elnyelt tehenet, embert. Még egy templom is eltűnt benne, amikor a karácsonyi misére késve érkező helyi szolgálólány szégyenében azt kívánta, bárcsak süllyedne el az épülettel együtt.
Azt tartják, a régi öregek még látták a keresztet, és karácsonykor a halk csengőszót is hallja, aki jól figyel. Más szájhagyományok szerint a tó a föld alatt összeköttetésben van a Balatonnal, mert az itt elnyelt tehenek körmei ott bukkantak fel „kecskeköröm” formájában.
Megint másik monda szerint egy leány könnyei duzzasztották fel a mocsarat, amikor a választottja mást vett feleségül. Az ingovány násznépestül elnyelte a templomot, a patakká vált könnyek pedig a Zala folyóba kerültek, amely a Balatonig viszi az őrségiek bánatát.
Német eredetű rönkhúzás
A nyugat-dunántúli német nemzetiség hozta magával, és tőlük vette át a helyi magyar és szlovén lakosság a rönkhúzás hagyományát, amelynek farsang utolsó vasárnapján és húshagyókedden jött el az ideje.
A felvonulásban és a hozzá csatlakozó tréfaesküvőn a falu apraja-nagyja részt vett. A kiválasztott tréfás vőlegény és menyasszony (néha női ruhába öltöztetett férfi) mellé vőfélyek, koszorúslányok csatlakoztak, mielőtt a kisbíró kidobolta a házasságkötést.
A „jegyespár” szekérre szerelt, hosszú, feldíszített farönkön foglalt helyet, amelyet azok a legények és leányok húztak végig a falun, akik az adott évben nem házasodtak meg.
A menet maskarások kíséretében érkezett meg a célhoz, ahol a vőfély megkérte az álmenyasszony kezét a vőlegény számára, majd pajzán elemeket sem nélkülöző beszéddel összeadták a párt, végül pedig elárverezték a rönköt, és kezdetét vette a felhőtlen mulatozás.
Mi az a pemet?
„Olyan a haja, mint a pemet” – mondták régen arra, akinek kócos, gondozatlan maradt a frizurája. De mi volt az a pemet? Az Őrségben így nevezték a kukoricacsuhéból, szalmából font, hosszú rúdra erősített kemencetisztító seprűt. Miután a parazsat és a hamut piszkavassal félrehúzták, ezzel a vízbe márott eszközzel söpörték tisztára a kemence fenekét, mielőtt beletették volna a kenyértésztát.
A vizes szalma vagy csuhé nem kapott lángra, a hamut és a kormot viszont tökéletesen letisztította a felületről.
Klasszikus ízek
Az őrségi konyha máig őrzi a régi ízemlékeket.
Az egyszerű, gyorsan elkészíthető paraszti ételek az agyagos földben megtermő hajdinára, káposztára, répára, krumplira és a helyi nevezetességnek számító tökfélékre, valamint az erdők kincseire épülnek.
Jellegzetes őrségi étel a hajdinás vargányaleves, a hajdinamálé és hajdinapogácsa, a „hőkön sült”, azaz forró kövön sütött perec, a tökös-mákos rétes, a krumpliból és lisztből készült, hagymával megpirított, tejfölel kínált, laktató dödölle, valamint a messze földön neves őrségi tökmagolajjal ízesített finomságok.
Ezeket a lenyűgöző helyeket is érdemes megnézned
- Ingyen lakhatsz ebben a 40 fős spanyol faluban, még munkát is kapsz: egy feltételt kell teljesítened
- Szebb és olcsóbb, mint a Maldív-szigetek: ez Európa legszebb szigete, alig ismerik a magyarok
- Messze ez Európa legszebb szigete: milliárdnyi kék hortenzia nyílik most egyszerre és tele van vízesésekkel
Fotó: Adobe Stock, Getty Images, Profimedia, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
