Sztárok

Herendi Gábor: „Szeretem, ha szeretnek, de ezt nem szeretem magamban”

Herendi Gábor a hazai filmgyártás egyik legelismertebb rendezője. Nevéhez olyan filmek kapcsolódnak, mint a Kincsem, a Társas játék, a Magyar vándor és a Valami Amerika. Kész szerencse, hogy a közönségsikereket készítő filmes nem maradt a tanult szakmájánál, vagyis a fogorvosi fúrónál.
filmgyártás herendi gábor Kincsem rendező rivalda

Jó évet zárt az egyik legnépszerűbb hazai rendező, Herendi Gábor, hiszen a Kincsem című filmje a 2017-es év legnézettebb magyar mozija lett. S úgy tűnik, a sikerszéria hamarosan folytatódik, mivel a Valami Amerika 3-at is óriási várakozás előzi meg. A sorozat legújabb és egyben befejező epizódjára majdnem tíz évet kellett várni. Február 15-én lesz a bemutatója. „Nagy volt a tét, és volt bennem némi félsz, hogy sikerül-e legalább olyan jó filmet csinálni, mint az előző kettő. Nagyon bízom benne, hogy a fiatalok is ráharapnak az új történetre, és ők is vevők lesznek a filmben elhangzó poénokra” – mondja a rendező, akinek az országos hírnevet a széria első része hozta meg a 2000-es évek elején. Az áttörés azonban nem ment olyan könnyen. Herendi Gábor sokáig reklámfilmesként és videokliprendezőként dolgozott. Klipeket készített többek között Mester Tamásnak, Hevesi Tamásnak, ezen kívül különböző reklámokat a televízió számára.

Gyerekként a színészek között

„Amióta az eszemet tudom, filmrendező akartam lenni.  A családunk egyik legjobb barátja Fábri Zoltán volt, és én imádtam a filmjeinek a forgatására járni. Már gyerekként ott sürögtem Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Kállai Ferenc és Tordy Géza mellett. Tulajdonképpen Fábrinak köszönhetem, hogy rendező lettem, mert megszerettette velem ezt a miliőt.” Ám Gábor szülei egyáltalán nem voltak elragadtatva attól, hogy fiuk filmrendezőnek készül. „Fogorvos dinasztiában nőttem fel, édesapám számára nyilvánvaló volt, hogy folytatom a hivatását. Ráadásul Fábri azt mondta az apámnak, semmiképpen ne engedje, hogy belőlem rendező legyen, mert ez egy olyan szakma, ami jó, ha öt embernek bejön, a többi rendező pedig sosem lesz sikeres. Amikor apám megtudta, hogy filmes szeretnék lenni, elsírta magát” – idézi fel Herendi Gábor. Végül született egy kompromisszumos megoldás: Gábor mégiscsak jelentkezett a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karára, mellette pedig amatőr filmesként tevékenykedhetett.

Népszerű volt a betegek körében

„Az orvosi diploma megszerzése után, 24 éves koromban a Fogpótlástan Klinikán egyetemi tanársegéd lettem, amire apám rendkívül büszke volt. Közben a Madách téren egy magánrendelőm is lett, fogorvosként praktizáltam. Szépen ívelt felfelé a karrierem, a családunkban mindenki nagyon boldog volt. Jól kerestem, mindenem megvolt, csak azt éreztem, nem ez az igazi utam. Az orvosi praktizálást hat év után befejeztem, és a kilencvenes évek közepén alapítottam egy filmgyártó céget” – meséli. Az orvosi pálya egy valamire nagyon jó volt: Gábor megtanult bánni az emberekkel. „Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy szerettek a betegek. Értékelték a humorom és az empátiám. A rendelőben hatni kellett a betegekre, és megnyugtatni őket, hiszen a legtöbb ember fél a fogorvosi székben. A filmkészítésnél is kihasználom azt az adottságom, hogy van érzékem az emberekhez. Szerintem az egyik erősségem, hogy jól bánok a színészekkel, mivel törekszem arra, hogy jó hangulatban teljen a forgatás. Munka közben magabiztos és nyugodt vagyok, ez pedig a szereplőkre és a stábra is átragad.”  Ha már az erősségét szóbahoztuk, a hibáira is kíváncsi vagyok. „Szeretem, ha szeretnek, de ezt nem szeretem magamban” – foglalja össze tömören. Én nem látom ezt olyan nagy hibának, hiszen mindenki szereti, ha elismerik a munkáját.

Saját gyerekeiből nem lesz filmes? 

Az 57 éves Herendi nem vágyik arra, hogy ő maga sztár legyen, meghagyja ezt a státuszt a filmjeiben szereplő színészeknek. Szeret a legjobbakkal dolgozni, a szakma krémjével. „Gyakran járok színházba, mert kíváncsi vagyok, ki, milyen színészi eszközzel rendelkezik. Annak idején Szervét Tibort is egy színházi előadásban láttam, és úgy került be a Valami Amerikába, de elmondhatom ugyanezt Nagy Ervinről is, akire először színpadon figyeltem fel, és ott győződtem meg arról, ő a tökéletes választás a Kincsem főszerepére” – árulja el. Aki azt gondolja, hogy egy olyan sikeres rendező, mint Herendi, válogathat a mozifilmes munkákban, az nagyon téved. „A Valami Amerika 2 után volt hét évem, amíg nem forgattam mozit. Kétségbe voltam esve rendesen, de ez egy itthoni sajátosság. A siker nem feltétlenül jelenti azt, hogy a következő évben vagy az azt követőben is forgathatsz. Szerencsére azért volt dolgom, az HBO-nak megrendeztem a Társas játék című sorozatot, és producerként is tevékenykedtem. Szívesen rendeznék még reklámfilmeket, mert nagyon szerettem csinálni, kiélhettem a kreativitásomat, de mindenki azt hiszi, sokba kerül velem dolgozni, ezért nagyon ritka a felkérés.” Azt mondják, minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Herendi bólogat, ám a magánéletére vonatkozó kérdésekre, most nem tud kimerítő választ adni. „Elváltam a gyerekeim anyjától, de erről bővebben nem szeretnék beszélni. Jelenleg egy három éve tartó kapcsolatban vagyok. A házasságomból két gyerek született. Van egy 17 éves fiam és egy 18 éves lányom.” Gábortól tudom, hogy próbálta terelgetni a gyerekeit a filmes pálya felé. „A Valami Amerika 3-ban asszisztensként dolgoztak. Azt reméltem, megszeretik a filmes világot, megcsapja őket a mozdony füstje, ám nem látom, hogy olyan elszántak lennének, mint amilyen én vagyok. Most úgy vélem, a lányomat a média és a kommunikáció érdekli, a fiamat a pénzügyi dolgok. A filmes szakmát csak szerelemből érdemes csinálni.”

Szakít időt a kikapcsolódásra

Herendi Gábor sportos ember. Szabadidejében teniszezik és síel. A gyerekeivel minden télen elutaznak az Alpokba. „Ezt nevezzük apás síelésnek. Hét apuka és a hozzájuk tartozó gyerekek együtt indulnak útnak. Nagyon jó hangulatú bulik szoktak lenni, mert mi általában lazábbak vagyunk, mint az anyukák” — mondja Herendi.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete