Lélek Sztárok

Nagypapa szeretne lenni Gajdos Tamás: „Az idősödésre csak az emlékeztet, hogy ingyen utazom majd a BKV járművein”

Nehéz elhinni, hogy néhány hónap múlva 65 éves lesz az ATV népszerű műsorvezetője. De a közelgő nyugdíjas éveire nem rettegve gondol. Tamás eldöntötte, hogyan teszi majd hasznossá magát.

Eseménydús élete van. Kamaszkora óta versenyszerűen sportol, a szocializmusban ő volt az első külföldre szerződtetett magyar férfi manöken, három egyetemen is tanult, az üzleti világban sikeres vállalkozások fűződnek a nevéhez, mindemellett népszerű televíziós és rádiós. „Abban, hogy mindezt meg tudtam valósítani, jelentős része van a családomnak” – mondja Gajdos Tamás.

Két kapcsolatából négy gyereke született. Az első házasságából Gergő és Viki. A mostani párjától, Krisztinától pedig Dominika és Zétény.

Világbajnokságot nyert idén Lisszabonban

„A 34 éves nagyfiammal együtt dolgozom. Van egy hétvégi autósmagazin-műsorom, a Procar az ATV-n. Gergő a technikai dolgokban segíti a munkámat, egyébként két nagy fővárosi irodaház autómosóját üzemelteti. A nagylányom, Viki titkárságvezető egy multicégnél, a 19 éves Dominika jogi egyetemre jár és mellette dolgozik, 12 éves Zéti fiam pedig általános iskolás. Nagyon jó a kapcsolatom a gyerekeimmel. Geri (35) és Viki (32) már régóta stabil párkapcsolatukban élnek, esküvő előtt állnak. Remélem, hogy az unokákra sem kell már hosszú éveket várnom! Szeretnék legalább még egy generációt megtanítani biciklizni és úszni.”

Tamás kamaszkora óta aktívan sportol. A tájfutó-világbajnoknő, Monspart Sarolta inspirálására kezdett versenyezni. Később eredményes atléta lett, és sportolói múltját szeniorként sem akarja elengedni. Idén ősszel a lisszaboni Laser-Run, vagyis a futás-lövészet Európa-bajnoki és világbajnoki címét is begyűjtötte. „Teljesítményorientált vagyok. Mindennap legalább két órát edzem. Futok, úszom vagy kerékpározom, az időjárástól függően. A versenyek inspirálnak, szeretem megmérettetni magam a kortársaim körében a nemzetközi mezőnyben is. A közelgő nyugdíjas éveimre nem rettegve gondolok. A Híradót és a Start műsorvezetését folytatni fogom az ATV-n. Az idősödés folyamatára csak az emlékeztet, hogy ingyen utazom majd a BKV járművein” – mondja nevetve.

Nagyon büszke a párja önkéntes munkájára

Lassan három évtizede boldog párkapcsolatban él. Krisztinával hivatalosan nem házasodtak meg, de a látványos lánykérés Tamás hatvanadik születésnapján megtörtént: egy triatlonverseny célegyenesében kérte meg a nála 17 évvel fiatalabb kedvese kezét. Harminc éve vagyunk együtt. Ez olyan nagy szám, hogy eltörpül mellette a házassági papír jelentősége. Most épp nincs napirenden az esküvőnk, de amikor eljegyeztem, az már egyben elköteleződést is jelentett. A nyugodt hátország, a boldog családi életünk Krisztina érdeme. Amíg a közös gyerekeink, Dominika és Zétény kicsik voltak, rengeteget foglalkozott velük, és a háztartást vezette. Most, hogy a gyerekek már nagyok, Krisztinának is több ideje jut a saját elképzeléseit megvalósítani. Boldogan végez önkéntes munkát, az Ukrajnából hazánkba menekülő anyáknak és gyerekeiknek segít. Büszke vagyok arra, hogy jószolgálati ügy mellé állt.”

Kicsit macerás náluk a karácsonyi menü

Örül, hogy az első házasságából született gyerekei is jó kapcsolatban vannak Krisztinával, így rendszeresen találkoznak, és a karácsony egy része is közös. „Gergő és Viki a párjaikkal mindig eljönnek hozzánk, az ünnep egyik felét nálunk töltik, a másikat az édesanyjukkal. A fenyőt én faragom bele a talpba, ez mostanra már rutinmunka. A karácsonyi menü már macerásabb, többfélét kell készíteni. A párom és a kisfiam ugyanis nem eszik halat, a nagylányom, Dominika viszont szereti. Ő évekkel ezelőtt átváltott a sportos étrendre. Korábban versenyszerűen atletizált, ebből kifolyólag a gasztronómiába is belemélyedt, hiszen egy profi sportolónak nem mindegy, hogy mit eszik. Boldog lettem volna, ha Dominika nem hagyja abba az atletizálást, de elfogadtam, hogy a jogi egyetem elvégzése fontosabb neki. A versenyeket és a tanulást nem tudja most összeegyeztetni. Annak idején én is atlétaként kezdtem, de nem bánom, hogy végül más irányt vett az életem, mert mindig kaptam a sorstól olyan lehetőségeket, melyek kihívást és sikerélményt jelentettek számomra. Nincs hiányérzetem. Nagyon sok mindent csináltam, és remélem, hogy még sok klassz dolog áll előttem.

A Szerencsekerékben szerettük meg

„A modellkarrieremnek köszönhetően indult el a televíziós pályám 1993-ban. A divatbemutatók mellett sok reklámfilmben is  szerepeltem, így figyeltek fel rám, és behívtak a Szerencsekerék castingjára. Az utolsó körben már csak négyen maradtunk: Böröndi Tamás, Szabó Stein Imre, Klausmann Viktor és én. Végül a laza Viktorra és rám esett a választás. Akkoriban mi voltunk az új fiúk a tévében. Huszonöt éve a TV2 alapító tagja voltam, később több más csatorna magazinműsorait gyártottam, az elmúlt 13 évben pedig már az ATV csapatában játszom, és a Spirit FM műsorvezetője is vagyok.”

Fotó: DFP/Schumy Csaba

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete