Az egykori időjós hetente többször hajnalban kel, hatkor pedig már az üzleteit nyitja Gödöllőn. Most is gyakran fáradt, de azért kevésbé, mint amikor nap mint nap a képernyőről köszöntötte a tévénézőket. Mint mondja, azzal, hogy nincs állandó televíziós munkája, legalább annyit nyert, mint veszített, hiszen a harminc év alatt bőven volt ideje a szakmában kiteljesedni, mostanában pedig többet foglalkozhat a párjával, Tamással, valamint a kutyával és a kertjükkel.
Noémi a napokban vendégszerepelt a Szerencsekerékben. „A lényem egy részének hiányzik a kulisszák mögötti hangulat, így hát a stúdióban azonnal elkapott az a sajátos izgalom, bár most nagyon más szerepkörben voltam jelen, mint azelőtt – meséli. – A Szerencsekerék című műsort régen is kedveltem, és a Kasza Tibi-féle új változatot is nézem. Vicces, de tényleg így van: otthonról, a fotelból bárki lehet nagyon okos, azonban ott, a felvételen a fokozott izgalmak közepette, sokszor teljesen egyértelmű dolgok sem jutnak az eszünkbe. Ott lenni számomra nagy kaland volt.”
Noémit egyébként az évek során elkerülték a nyeremények, mindenért, amit magáénak tudhat, meg kellett dolgoznia, ennek ellenére szerencsésnek tartja magát. „Vallom, hogy mindannyiunk életében van egy nagy lehetőség, egy sorsfordító pillanat, amiben és amikor, ha jól döntünk, akár száznyolcvan fokos, pozitív fordulatot vehet az életünk – mondja. – Az én esetemben ez az volt, hogy 19 évesen, az érettségi után elmentem három hónapra Angliába dolgozni, és ez idő alatt teljesen felnőttem. Mire visszatértem, szereztem annyi önbizalmat, hogy jelentkeztem arra a bizonyos szépségversenyre, ahol a televíziósok felfedeztek, és a legendás műsorvezető, Egri János szárnyai alatt bontogathattam ki a sajátomat. Ha például erre gondolok, nagyon szerencsés vagyok.”
Noémi „nagy pillanata”, ahogyan ő fogalmaz, évtizedeket jelentett neki a szakmájában, ami a mai napig hiányzik neki. Ugyanakkor tudja, a világ változik, irányzatok jönnek-mennek, és amire nincs ráhatásunk, azt jobb – ha nem is mindig egyszerű – elfogadni.
Fotó: Borzi Vivien
