Különös mentőakciót hajtottak végre két hete szerdán a gödöllői lánglovagok. Lengyelék égő otthonából ugyanis nem a szülőket vagy a gyerekeket kellett kihozniuk, hanem a...
# b. molnár márk
A külső megfog, a belső megtart – legalábbis így tartja a mondás. De mi van akkor, ha pont az változik meg drasztikusan, amit egykor kiszúrtak bennünk? – Például az alakunk...
Elképesztő kalandnak lehetett részese egy magyar kutató az Atlanti-óceán mélyén. Dr. Ari Csillát a NASA kérte fel arra, hogy itt készítse fel a következő Hold- és Mars...
Biztosan, csak fáradt. Elfoglalt. Vagy inkább már foglalt – a három leggyakoribb válasz, amire egy nő gondol, ha látszólag minden jól ment az ismerkedésben, de egyszer csak...
Amíg egyesek egy nagy fogyással, különös hobbival vagy azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy új életet kezdenek a világ túlsó végén, addig Korok Fatima ezt mind...
„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem” – szól a régi nóta, aminek mondandója még ma is sláger – főképp a szinglik körében. Örök rejtély ugyanis, hogy mi fogja meg igazán a...
2016-ban megfagyva, tavaly gyilkos medúzacsípésekkel a testén vették ki a vízből Mányoki Attilát, aki idén újra fejest ugrott az Északi-csatornába, hogy teljesítse az Ocean’s...
Szinte már ismerősként köszöntjük az online társkeresők arcait, mégsem akad köztük, akiére reggel rácsodálkozhatnánk? Ahelyett, hogy hosszasan belemennénk, miért van ez...
„Mondj már valamit” – a mondat, amit senki nem akar hallani egy kapcsolatban, pláne, ha tudja, nagyon is van oka megszólalni a másiknak. Örüljünk ilyenkor a csendnek? Tényleg...
A néphiedelem szerint, aki megálmodja a saját esküvőjét, sosem jut el az oltárig. De vajon az izzasztó, pikáns álmokkal is ugyanez a helyzet? Mit üzen velük a tudatalattink?