Három különböző élet és három fontos sorsfordulópont: Mautner Zsófi annak idején sikeres brüsszeli diplomata állását hagyta el, hogy elinduljon az álmai után. Gianni a honvágyát leküzdve országot váltott azért, hogy megismertesse a magyarokkal Itália igazi ízeit, Fördős Zének pedig a 2008-as gazdasági válság tett be – mindenét elveszítette, és főnixmadárként újjászületett a hazai gasztronómiában. Egyetértenek abban, hogy a mostani gazdasági helyzet szintén egy olyan időszak, amit összekapaszkodva túlélhetünk. Sőt, közben és utána lehetőségek tárháza nyílik majd meg előttünk.
Holnap a Fördős Zével, utána pedig a Mautner Zsófival készült interjúnkat közöljük.
Gianni: „Segítsünk egymásnak!”
Hazánk olasz séfje huszonöt éve, egy hátizsákkal érkezett hozzánk. Elnyert egy egyetemi ösztöndíjat, és magyar nyelvtudás nélkül vágott bele az ismeretlenbe. Ma már tudja, ez élete legjobb döntése volt, hiszen hihetetlen karrierjét és imádott családját is ennek köszönheti.
„A kezdet nem volt könnyű – meséli. – Itt álltam az ismeretlenben, nyelvtudás és barátok nélkül, édesanyám pedig havonta küldte a csomagokat, mert félt, hogy éhen halok. Ezek a pakkok aztán körém gyűjtötték az embereket. Hangulatos vacsorákat adtam a csoporttársaimnak az albérletemben, és ízelítőt az olasz életérzésből, ami sokakat magával ragadott. Egyre többen vártuk anyám csomagjait. Közben engem őrületes honvágy gyötört, ugyanakkor azt is éreztem, a jövőm, a helyem Magyarországon van. A dobozokból egyszer csak teherautó lett, ami az első itteni éttermemnek hozta Olaszországból az alapanyagokat” – így emlékszik Gianni a kezdetekre, majd hozzáteszi: a válság idején különösen fontos a pozitív hozzáállás.
„Mi, olaszok valahogy másként állunk a problémákhoz. Van hitünk abban, hogy majd csak lesz valahogy, és a legnagyobb gondok között is tudunk egy jót nevetni, egymás felé fordulni, néhány órára kilépni a napi gondok közül, inni egy jó kávét, enni egy finom pizzát, és csak úgy örülni az életnek. Amikor pedig szóba kerülnek a gondok, nem azon siránkozunk, milyen rossz nekünk, hanem azt nézzük, hogyan segíthetnénk egymásnak, hogyan oldjuk meg közösen a helyzetet. A vérünkben van, hogy önzetlenül segítséget adunk egymásnak, abban bízva, hogy majd a mi gondunk is megoldódik. És mindig megoldódik, anélkül, hogy összeomlanánk. Lényeg, hogy legyen körülöttünk támogató közösség” – magyarázza Gianni, akinek a spórolás sem újdonság.
„Régi vágású gyerek vagyok, simán megeszem az egy hete lejárt joghurtot, mert olyan nincs, hogy ételt kidobni. A feleségem mindig mondja, ne csináljam, mert még valami bajom lesz, de engem dühít a pazarlás. Úgy nőttem fel, hogy mifelénk sok helyen még nem volt csapvíz, a villanyt este le kellett kapcsolni, mert drága volt az áram, a nagymama pedig úgy varázsolt répából és krumpliból mindennap más ételt, hogy nem vettük észre, ugyanazt esszük. Többek között ez az olasz konyha egyik legnagyobb előnye, hogy alig néhány hozzávalóból készíthetünk nagyon ízletes dolgokat. Nem kell teletömnünk a hűtőt, mert a tartalma minél átláthatatlanabb, annál biztosabb, hogy valami ránk romlik. Figyeljünk arra, minek a szavatossága mikor jár le, melyik zöldség kezd fonnyadni kicsit, és mi az, ami a tegnapi ételből megmaradt. Így sokkal kevesebb pénzből megoldható a család étkezése. A jó étel és a közösség ereje rengeteget ad, míg a katasztrófagondolkodás biztos, hogy nyomorba dönt. Figyeljünk arra, hogy ezt elkerüljük, és legyünk pozitívak, segítőkészek, ne feledjünk el örülni az életünknek!” – tanácsolja Gianni.
Kiemelt kép: Csibi Szilvia
