Kora délelőtt derűs mosollyal az arcán lép be a Pesti Magyar Színházba, majd felmegyünk a büfébe, ahol, miközben a kávénkat kavargatjuk, megbeszéljük, hogy mindketten marhaságot álmodtunk: ő azt, hogy egy holttestet vonszol, én pedig azt, hogy a szerkesztőm mindennemű alsóruházat nélkül jött be dolgozni. Haumann Péter huncut mosollyal az arcán jegyzi meg: „Nem lehet, hogy ez egy vágyálom volt?” Mindketten nevetünk, majd megegyezünk abban, hogy képtelen lidércnyomásainkról a tegnap esti telihold tehet. „Színész betegség ez – mondja mosolyogva a színművész. Mire reggel beérek a színházba, úgy érzem, mintha egész éjszaka kertet ástam volna. El tudnék aludni, de persze nem lehet. Egy kávé, egy sok évvel ezelőtt letett cigaretta emléke, és felébredek. Az Ármány és szerelem című darabot próbáljuk Eperjes Károly rendezésé-ben, és nagyon megdolgoztat, mert érzelemdús, indulatos játékot követel. Hiába vénülök, hiába vagyok több mint ötven éve a pályán, a megfelelési kényszert sosem fogom kinőni. Elég jó vagyok-e? Ez az igazi nagy kérdés, a »Lenni vagy nem lenni« után az első.” Meg is jegyzem, különös ezt épp Haumann Pétertől hallani, aki amellett, hogy a Nemzet Színésze és Kossuth-díjas művész, még számos más nívós elismerést is a magáénak tudhat. „Kiváltságosan szerencsés vagyok a színészi pályán, még akkor is, ha voltak pokolian nehéz éveim, amikor bántottak, megalázottnak és félreállítottnak éreztem magam. Annyira kiszolgáltatott a színész, hogy csak a szerencséje, a humora és a családja húzhatja ki a gödörből. Már röstellem ismételni magam, de hátha még valaki nem hallotta: ez egy hepehupás pálya. A hupa után szerencsére soha nem újabb hupa jön, hanem hepe” – nevet Haumann Péter, majd hozzáteszi, hogy ő már egy életre kijátszotta magát. Két éve eldöntötte, hogy visszavonul, azonban akkortájt találta meg egy szép feladat.
Boldogan játszott a gyerekeivel
„Lengyel Ferenc rendező állt elő az ötlettel, milyen szép lenne három Haumann egy színpadon A fösvényben – meséli a színész. – Erre nem tudtam nemet mondani. Mindig féltettem a gyerekeimet, hogy a színészi súlyommal agyon-nyomom őket. Nekik sokkal nehezebb dolguk van a pályán miattam, mégsem akartunk kihátrálni ebből a feladatból, sőt, igyekeztünk a legtöbbet kihozni belőle, hiszen Petrával és Mátéval sokkal jobban ismerjük egymást, mint a kollégákat. Szó szerint egymás rezdüléseit is észrevesszük, és azonnal reagálunk. Mégis, a próbák alatt, fenn a színpadon megszűntünk családként létezni. Közben a figyelem, a koncentráció, a játék öröme megsokszorozódott. Boldog vagyok, hogy megcsináltuk, és minden előadás izgalom, pedig már igazán nincs szükségem megmérettetésekre. Bármikor készen állok arra, hogy szép csendben kivonuljak a színházból vagy tán az egészből is. Nem! Annál azért jobban élvezem az életem. Van négy lányunokám, féléves, kétéves, hatéves, tizenkét éves, mindegyiket más szórakoztatja, és én bohócságom és nagyapaságom teljes fegyverzetével örömmel állok a rendelkezésükre. A gyerekeimnek kevesebb jutott belőlem, mint az unokáknak. Nem volt könnyű összeegyeztetni a pályát a polgári életemmel, amelyre vágytam. Színészként is, apaként is bizonyítani akartam. Három gyereket neveltünk fel, lett házunk, kertünk, családunk. A feleségem támogatása nélkül ez az egész nem működött volna. Ő annak idején gyártásvezető volt a televíziónál, dolgozott, szervezett, pénzekről, alkotókról döntött. Mégis ő hozta a nagyobb áldozatot, hogy a családunkban rendben menjenek a dolgok, és a gyerekek körül is nyugalom legyen. Én próbáltam vagy játszottam, filmeztem, szinkronizáltam. Néha nem is tudtam, hogy van élet a színházon kívül is! Talán nincs is! Vagy van?” – nevet Haumann Péter.
Robbanékony természet
„Tudja, az én lelkem olyan, mint egy huzatos ház, ez foglalkozási ártalom – meséli a színművész. – Örökösen ki-be járnak rajta az indulatok, az érzelmek, és tudnom kéne parancsolni nekik. Sajnos robbanékony alkat vagyok, és ez komoly gond, mert megijesztem az embereket magam körül. Hirtelen feltoluló emlékekre is képes vagyok azonnal nagy zajjal reagálni, mintha csak az imént történtek volna meg. Azonnal robbanok, és ki is adom a dühömet. A színházi munkában megtanultam ezeket az indulatokat csatornázni, dolgozom rajtuk és velük, de ha nem a színpadon állok, akkor is ilyen vagyok. Akik ismernek, bölcsen és csöndben kivárják az első dühömet. Olyankor már én is elröstellem magam, és aztán együtt röhögök azzal, akire elővigyázatlanul ráeresztettem a haragomat. Abban reménykedtem még ifjúkoromban, hogy ez a bennem munkáló vulkán valahogy lenyugszik az öregséggel, de riadtan tapasztalom, hogy ennek semmi nyoma. Ami régen, az most is azonnal mélyre megy. Akár öröm, akár bánat. Úgy látszik, bele kell törődnöm, hogy én egy vén vulkán vagyok. Aki most mindjárt lekésik a próbáról!” – búcsúzik nevetve Haumann Péter, és indul a taxihoz. Így hívja a színházi liftet.
Színpadra viszik az igazságot
A Pesti Magyar Színház február 16-án mutatja be Eperjes Károly rendezésében Friedrich Schiller Ármány és szerelem című darabját, melyben Haumann Péter alakítja Millert, a városi zenészt. Az előadásban fia, Haumann Máté formálja meg Von Kalb udvarnagyot. „Megdöbbentő, hogy volt idő, amikor egy színdarab formájában valaki ilyen merészen állt ki a társadalmi igazságok mellett, ahogyan azt Schiller tette. A történetnek persze napjainkra vonatkoztatható mélységei is vannak. Gőzerővel próbálunk, és egyre növekvő izgalommal készülünk a premierre” — mondja a darab kapcsán Haumann Péter.
