Baracskára érkezünk, ahol Kun Anita már izgatottan vár minket. Miután üdvözöl bennünket, máris munkához lát, hiszen tennivaló akad bőven. Rutinosan sürög-forog patyolattiszta, rendezett sajtkészítő műhelyében, s közben mesélni kezdi élete történetét. „Pesten éltem, ott is dolgoztam marketing területen, menedzserasszisztens voltam egy nagyvállalat igazgatója mellett. A házasságom zátonyra futott, és a válásunk sem volt túl szép, úgyhogy a két gyerekemmel a szüleim biatorbágyi nyaralójába költöztünk. A ház a hegy tetején állt, és hatalmas kert tartozott hozzá. Nem volt megtakarított pénzem, semmim sem volt, csak a budapesti állásom. Nem szerettem a régi életemet. Minden reggel rohanás az iskolába a gyerekekkel, aztán munkába, mindig én voltam az utolsó szülő, aki ment a gyerekekért, aztán ültem a dugóban, néztem, ahogy minden ember feszült körülöttem, idegesen nyomja a dudát, mintha az bármin segítene. A munkámat sem szerettem, sokkal szívesebben dolgoztam volna otthon. Amikor valaki túl van egy krízisen, akkor szeretne valamit alkotni, készíteni. Hát én is így voltam ezzel. Én ezt alkotóterápiának hívom” – mondja nevetve Anita.
A nappaliban kezdte a pályafutását
Mivel Anita égett a vágytól, hogy valami kézzel fogható dolgot alkosson, elkezdett lekvárt főzni, zöldségeket, gyümölcsöket termelni, feldolgozni saját maguknak. „Mikor gyerek voltam, sosem szerettem anyuval lekvárt meg befőttet készíteni. Álmomban sem gondoltam, hogy egy nap ezt fogom csinálni. Aztán kíváncsi lettem, hogy készül a sajt. Nagyon szerettem a sajtokat, de azokból, amiket a boltban vettem, nekem hiányzott valami. Fogalmam sem volt, hogy lesz a tejből sajt, mint ahogy azt sem tudom, hogy a lenből hogyan lesz lepedő. Így hát utánanéztem és megtanultam. Elmentem a piacra, vettem öt liter tejet, és nekiálltam kotyvasztani. Nagyon ízlett a végeredmény, így egyre több tejet vettem, egyre többféle sajtot készítettem. Egy nap arra eszméltem, hogy a nappaliban 100 liter tej van, 15 literes vödrökben áll különböző lötty, csöpög, csurog minden szanaszét. A gyerekeim mondták, hogy imádják, amit csinálok, de ez már kicsit sok. Így hát leköltöztem a ház préskonyhájába. Apukámmal kipakoltuk, ketten felcsempéztük, betettünk egy tűzhelyt és egy hűtőt, majd amikor volt időm, akkor ott készítettem a sajtokat. Már olyan mennyiséget állítottam elő, hogy oda kellett ajándékoznom a rokonoknak, ismerősöknek, kollégáknak. Mivel nagyon ízlett mindenkinek, sokan megkértek, hogy készítsek nekik rendszeresen, és ők kifizetik. Éjjel és hétvégén sajtot készítettem, mellette pedig Pestre jártam dolgozni. Aztán egy nap egy szokásos munkahelyi konfliktus után felmondtam. A szüleim kiakadtak, azt mondták, nem vagyok normális. De én éreztem, hogy ezt kell tennem, bármilyen nehéz út előtt is állok” – emlékszik vissza Anita, aki számára a kezdet tényleg nagyon embert próbáló volt. Ahogy megtette új élete első lépését, a fia nagyon rosszul lett, kórházba került. Kivizsgálások sorozata kezdődött, Anita pedig nem tudott dolgozni. Kiderült, hogy súlyos cukorbeteg. „Az első egy hónapban csak a fiammal foglalkoztam. Új étrendet kellett kialakítani, változtatni a szokásainkon, életünkön. Aztán jött a nyár, amikor amúgy is mindenki nyaral, így kevesebb a bevétel. Fél év gyötrelem volt, egyik napról a másikra éltünk. Aztán szépen lassan kezdtem talpra állni. Akkor azt éreztem, hogy óriási hülyeséget csináltam, igazuk volt a szüleimnek” – vallja be Anita.
Mézédes szerelem
„Hétvégenként kimentem a piacra, és ott árultam a sajtjaimat. 2013 szeptemberében összeakadt a tekintetem a méz-árus Réthy Györgyével, és mindketten azonnal tudtuk, hogy mi összetartozunk. Hozzám költözött, és azóta minden percet együtt töltünk. Három éve Baracskára hurcolkodtunk, itt már szép tágas műhelyem van. Megtanítottam a sajkészítésre, így tavaly felhagyott a mézezéssel, hogy együtt dolgozhassunk. Az ő lendülete az, ami továbbvisz engem. Most pedig babát várunk, hamarosan megszületik a kislányunk” – büszkélkedett pocakját féltően megsimítva. „Úgy érzem végre minden tökéletes. A szüleim nagyon büszkék rám, elértem azt, amire vágytam. Jelenleg hat tehenünk van, és nem is akarunk ennél többet. Nem szeretnék felvenni alkalmazot-takat, mert nem akarok olyan emberré válni, mint a főnököm volt, aki igazságtalanul, bántóan viselkedett a saját embereivel. Nem vágyom méregdrága autóra, nincsenek különleges vágyaim. Most minden tökéletes. A gyerekek is besegítenek, bár egyikük sem szeretne később ezzel foglalkozni. Megértem őket, annak idején én sem akartam anyukámmal lekvárt főzni” – nevetett Anita, és közben gondosan összepakolja a finomságokat, hogy másnap a piacra vihesse hűséges vevőinek.
Óriási siker
Anita hét éve kezdett el sajtot készíteni a nappalijában, ma pedig kis családi sajtműhelye készíti az ország legjobb érlelt sajtját. 2017 októberében megnyerte az I. Nemzetek Sajtfesztiváljának magyar versenyét, és ezzel elnyerte a lehetőséget, hogy 2019-ben ő képviselje Magyarországot a francia versenyen.
