Szeretem gyűjteni az olyan „meséket”, amelyek abban erősítenek meg, hogy érdemes pozitívan szemlélni a világot, akárhány évesek vagyunk is. Egy 94 éves hölgy sok éve ugyanahhoz a fodrászhoz járt. Már önmagában az is elismerésre méltó, hogy ennyi idősen is szeret ápoltan, csinosan megjelenni. Nemrég azonban valahogy nem jól sikerült a frizurája, nagyon nem tetszett neki. Dohogott egy sort, majd kijelentette, hogy akkor ő most keresni fog egy új, egy jobb fodrászt, aki nem rontja el a frizuráját. Mi ez, ha nem optimizmus, hogy közel 100 évesen is érdemes még új fodrászt keresni! A másik történet szerint egy idős házaspár közül – mindketten elmúltak nyolcvanévesek – a bácsi elhalálozott. A néni évek óta rágta a férje fülét, hogy festessenek ki, újítsák fel a házat. De az öregúr nem volt hajlandó, „minek már erre a kis időre?!”. A környezet legnagyobb megdöbbenésére néhány hónap múlva a néni elkezdett intézkedni, szervezkedni, márpedig ő felújíttatja a házat. „Csak nem fogom még tíz évig ezt nézni?!”
Elképzelem, milyen jó lehetett és lehet ma is ezeknek a hölgyeknek a közelében élni. Ha körülnézek a tágabb környezetemben, nagyon kevés derűs, nyitott embert látok. Sokakból árad a „nekem már mindegy”, illetve „én már öreg vagyok mindenhez”, „felesleges vagyok”.
Gondolkozzunk csak el azon, ez a hozzáállás vajon előrevisz minket az életutunkon, vagy akadályoz, netán még hátráltat is? A legtöbb esetben, ami korlátoz bennünket, az csak a mi elménkben létezik. Tudjuk, a világ nem feltétlenül olyan, amilyennek mi látjuk, mert mi a saját szűrőnkön keresztül nézzük. Sokan vannak például, akik azt hiszik, hogy az embereket zavarja az életkorunk, a ráncaink, a kevés hajunk, a szokásaink. Valószínűbb, hogy ezt csak mi gondoljuk így, és mások nem így látnak bennünket. Tudom, nem mindenkinek olyan könnyű figyelmen kívül hagyni azt, amit a többiek róla gondolnak, vagy legalábbis azt, amit elképzel, hogy gondolnak róla. De mi lenne, ha félretennénk ezeket a negatív gondolatokat? Ha – kortól függetlenül – megtanulnánk élvezni az életet, nem arra várva, hogy majd egyszer… Épp itt az ideje, hogy éljünk a jelenben, vegyük észre mindazt a sok jót, ami a rosszak ellenére körülvesz bennünket!
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
