Az építő Bory Jenő dédunokája, Pogátsnik Monika szerint úgy kezdődik a történet, mint egy igazi mese: volt egyszer egy szép szál, tehetséges fiatalember, szobrász, építész és festő egy személyben. A festőiskolában beleszeretett egy gyönyörű festőlányba, Komócsin Ilonába. Bory Jenő maga is leírja egy visszaemlékezésében, ahogy Székely Bertalan órája előtt felfigyelt valakire:
„Amint nézek a lépcsőn lefelé, megvillámlik bennem a lélek. Tágra nyílnak szemeim a csodálattól. Egy gyönyörű lányka jön fölfelé… Megvan! Dübörög bennem némán a hang. Megvan! Ez az, akit én keresek.”
A hirtelen fellobbant szerelem egy életen át tartott. Bory Jenő érzései egy saját készítésű kastélyban öltöttek testet.
Egykor présház volt itt szőlővel
Amikor az ikerlányai 1910-ben megszülettek, jó levegőre akart költözni. Székesfehérvár határában vásárolt egy kis présházat szőlővel, majd házépítésbe fogott. „Az egyik ikerlány szeretett nagymamám volt, Bory Ilona – meséli Monika, és hozzáteszi – sok Ilona van a családban, de a hétköznapokban mindenkit másképp hívtak, nagyanyámat például Lilinek, de van a családban Baba, Pötyi, mind Ilonák, és mégsem.”
Aztán jött az első világháború. Bory Jenőt felkérték, építsen emléktemplomot Szarajevóban, ott, ahol Ferenc Ferdinánd trónörököst meggyilkolták. Ebből végül a Monarchia szétesése után nem lett semmi. Így hát Jenő a saját életét fogalmazta bele a fehérvári épületbe a Mária-völgyben. „Szobrászként alkotott többet, szerte az országban megtalálhatók a művei – mondja Monika. – Érdekesség, hogy a várat betonból építette, ami akkor még új anyagnak számított.”
A magyar Tádzs Mahalként említik
„Itt minden a szerelemről szól” – mutat körbe a dédunoka. Szerelmes versek díszelegnek a szobrok körül. Több alkotás azt az asszonyt ábrázolja, akit Bory Jenő egész életén át szeretett. „Gyönyörű házasság volt az övék, bizonyítva, hogy nemcsak a fiatalkori lángolás, hanem a hitvesi szerelem is érték – meséli Monika. – Sokan nevezik magyar Tádzs Mahalnak a Bory-várat, pedig azzal szemben nem a kedves elvesztése hívta életre, hanem épp az együtt töltött évek. A dédszüleimnek közös volt az érdeklődésük, mind a ketten művészek voltak, nagy megértésben dolgoztak. Bory Jenő 80 éves koráig élt, a felesége 89 évig, 1974-ben halt meg. Öregkorukig nagyon szerették egymást. A dédnagymamám imádta a kertet, itt minden úgy maradt, ahogy ő eltervezte. A virágait gyönyörű csendéletekben meg is festette. Minden tele van a szerelem szimbólumaival. Az egyik épületrészen kupolák jelképezik a házaspár két lányát és fiát, a tornyok a szülőket magukat. Van Sóhajok hídja, ami alatt, ha a pár napnyugtakor csókot vált, szerelmük örökké kitart. A Százoszlopos udvar végében, a főhelyen található A hitvesi szeretet kápolnája, ahol ugyancsak versek dicsérik a szoborrá formált kedvest: »A földre leszálltál és angyal maradtál/Földi életemből égit varázsoltál«.” A Csúcsos torony a megismerkedésüknek állít emléket, a bálnak, ahol végigtáncolták az éjszakát, és ahol először megcsókolták egymást. A Rómeó és Júlia-erkély az esküvői fotózások egyik kedvenc helyszíne. A második világháború bombázásai nem kímélték az épületet, amelynek pincéje menedékként is szolgált. Sajnos történtek atrocitások, nők elleni erőszak, lexikonok eltüzelése, célba lövöldözés a szobrokra. Amikor a városi szovjet főkapitány ezt megtudta, kiírta egy kartonlapra – ami még ma is megvan –, hogy muzej, vagyis múzeum. Ekkor már békén hagyták a katonák. A Bory-vár a szocializmust is átvészelte, nem államosították, mindvégig a család tulajdonában maradhatott.
„A háború után a dédnagyapám elszánta magát, hogy rendbe hozza a romos épületet. Egészen haláláig, 1959-ig dolgozott rajta. Összesen negyven évig építette a saját két kezével, folyamatosan, minden előzetes tervezés nélkül. Ő volt az egyetlen művész Magyarországon, aki megalkotta saját kiállítóterét. Még az egyik Guinness-lexikonba is bekerült a Bory-vár, mint a világ legnagyobb olyan épülete, melyet egy ember épített fel” – teszi hozzá Monika.
Múzeum és társasház egyben
„Bory Jenőnek három gyereke volt és hét unokája – mondja a művész leszármazottja. – Én a dédunoka generációba tartozom, legalább húszan vagyunk, de vannak ük-, sőt szépunokák is. Mindenki, aki a Bory-várban dolgozik, családtag. Évente kétszer családi összejövetelt tartunk, megbeszéljük a vár esedékes ügyeit, a felújítások menetét.” A Bory család nagyon összetartó, aki csak tud, fő- vagy mellékállásban itt vállal munkát. „Be van osztva, hogy ki mikor mit csinál. Melyik héten melyik család felelős a rendért, vagy ül a pénztárban – mindig más kerül sorra. Unokatestvérek, házastársak, nagynénik, ki hogyan ér rá. Kislány koromban például sokat ültem a képtárban, és figyeltem a látogatókat. Ma a honlapot kezelem, mert a munkám mellett erre jut időm.”
A dédapa, bár eredetileg nem ez volt a célja, gyönyörűen egyben tartja a családot. Vannak, akik ott is élnek a kastélyban, de a lépcsők miatt az idősebbek elköltöztek. „Korábban a szüleim is itt laktak, a nyarakat a sok unokatestvér mindig itt töltötte. Nagy élet volt ilyenkor, különösen 5 óra után, amikor a vár bezárt” – meséli Monika. A kastély ugyanis mindig idegenforgalmi nevezetesség volt. Az utóbbi időben megnőtt a látogatottsága, hétvégén sokszor hosszú sor áll a bejáratnál. A bevételt a felújításokra fordítják.
Fotó: Schumy Csaba
