Sztár

Hitt az újjászületésben Balázs Fecó: „44 éves koromban szívinfarktust kaptam”

„44 éves koromban szívinfarktust kaptam, és bypass-műtéten estem át. Hiszem, hogy akkor újjászülettem.”

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a zenészt, hogy mi az, amit másként tesz, vagy éppen ugyanúgy, mint édesapja, dr. Balázs Ferenc, amikor annyi idős volt, mint ő.

„Apámnak volt egy örökérvényű mondása: »Amikor nem leszek, akkor fogok a legjobban hiányozni«. Igaza volt! Az ember a saját kárán tanul. Az évek múlásával egyre erősebben érzem a hiányát.”

„Belátta, hogy ez az utam”

„Korán kirepültem a családi fészekből. Negyedikes gimnazista koromban már a Neotonban játszottam. Akkoriban a zene mellett a csajok érdekeltek, és az éppen aktuális barátnőmnél laktam. Apám kezdetben nem értette, miért akarok mindenáron zenész lenni, de amikor jöttek a sikerek, a tévés-rádiós szereplések, megenyhült.”

A zenész édesapja, dr. Balázs Ferenc

Tangóharmonikát kapott karácsonyra

„Az első hangszeremet, egy tangóharmonikát apámtól kaptam karácsonyra. Négyéves voltam. Történt ugyanis, hogy egy körfolyosós bérház földszinti lakásában laktunk, és hétvégenként, délidőben vándorzenészek muzsikáltak az udvarban, a lakók pedig aprópénzt dobáltak nekik a produkció után. Kisgyerekként annyira megtetszett a tangóharmonika, hogy megkértem apámat, vegyen nekem. Egyszer valami miatt nem jöttek a zenészek, és én magam álltam ki az udvarra. A zenés produkcióm után az emeleten lévők ugyanúgy dobálták az aprópénz, mintha a vándorzenészek játszottak volna. Ebből is látszik, elég korán eldöntetett, hogy a zene lesz az én utam. Később zongorázni tanultam, és konzervatóriumba jártam.”

„Nem lett nagypapa”

„Nagy szívfájdalmam, hogy apám nem élte meg a fiam születését, így nem lett nagypapa. Hosszú betegség után, 76 éves korában hunyt el. Én most 63 éves vagyok. Egyszer értem is majdnem eljött a kaszás. 44 éves koromban szívinfarktust kaptam, és bypass-műtéten estem át. Hiszem, hogy akkor újjászülettem.”

Nagyanyja nevelte

„Édesanyám négyéves koromban meghalt, ezért apai nagyszüleimhez kerültem. Apám nem lakott velünk. Jogász végzettsége volt, de a vendéglátóiparban dolgozott. Ő később újra nősült, de abból a házasságból nem született gyereke.”

Fotó: archív