Az első olasz szappanoperának nevezték az 1992-ben bemutatott, 44 epizódból álló sorozatot, amely rengeteg magyar tévénézőt is rabul ejtett. A híres római filmstúdióban, a Cinecittában forgatott édes-bús történet az árva kislányként felnőtt, apácák által nevelt Borostyánról a legfordulatosabb latin-amerikai telenovellák receptjét követte:
nem volt hiány szerelemben és ármányban, romantikában és balszerencsében, könnyekben és csókokban.
Magyarországon a kilencvenes évek óta többször, több csatornán is ismételték sokak kedvenc sorozatát. De vajon mi történt az elmúlt évtizedekben az egykori szereplőkkel? Hiszen eltelt 33 év, és bizony ma már az annak idején sugárzóan fiatal főhősök – pontosabban az őket alakító színészek – is benne vannak a korban.
Zárda és a borostyánlevél medál
Maga Borostyán például, aki a nyakába akasztott borostyánlevél formájú arany medálról kapta a nevét, a történet szerint húszévesen kerül ki a zárdából, ahová csecsemőként fogadták be, miután az édesanyja ott hagyta. Az őt alakító bájos olasz színésznő, Agnese Nano 25 esztendős múlt a forgatás idején – ma pedig már nagymamakorban van, novemberben ünnepli a 60. születésnapját.
A nevét négy évvel a sorozat előtt, 1988-ban ismerte meg a világ: szerepelt Giuseppe Tornatore nagy sikerű filmjében, az Oscar-díjas Cinema Paradisóban, ő játszotta a fiatal Elena Mendolát. A ma is kifejezetten vonzó színésznő azóta több mint ötven produkcióban szerepelt, legutóbb 2024-ben egy rövidfilmben bukkant fel, egy évvel azelőtt a Téli citromok című filmdrámában szerepelt.
Elődje öngyilkosságot kísérelt meg
Érdekesség, hogy a Borostyánnak eredetileg nem ő lett volna a főszereplője. A nála öt évvel fiatalabb angol–amerikai színésznő, Gabrielle Anwar kapta a szerepet, és két hónapot már le is forgattak vele – amikor néhány héttel a forgatás tervezett befejezése előtt a fiatal nő öngyilkosságot kísérelt meg az öltözőjében magánéleti problémái miatt. Ezután került be helyette Agnese a produkcióba.
Anwar, aki szerencsére életben maradt, a sorozat bemutatásának évében egy másik híres filmmel szerzett nevet magának. Al Pacino mellett játszott az Egy asszony illata című moziban.


Egy egész ország hevert Borostyán lábai előtt: 60 évesen is vonzó nő Agnese Nano







Eredetileg állatorvosnak készült
Ami Agnese Nanot illeti, a hat testvér mellett felnőtt, feltűnően szép római lány teljesen véletlenül csöppent bele a filmek világába. Esze ágában sem volt színészkedni, állatorvosnak készült, és ezen a szakon járt egyetemre Perugiában. Közben pincérnőként keresett pénzt, míg valaki fel nem figyelt különleges kisugárzására, és el nem hívta egy szereplőválogatásra. A többi már történelem… Ám hiába lett híres színésznő, a sztárság dacára mindmáig nagyon óvja a magánéletét, amiről gyakorlatilag semmit nem tudni – állítólag nincs férjnél, és gyerekei sincsenek, de párkapcsolatokról soha nem beszél.
Ezt olvastad már?
Menyasszonya Monica Bellucci volt
Csak egy kicsivel kevésbé titokzatos a sorozatbeli szerelmét, Andrea Davilát alakító szívdöglesztő színész, Nicola Farron élete. Róla legalább annyit tudni lehet, hogy a kilencvenes években Monica Bellucci volt a kedvese. Még jegyesek is voltak egy darabig, de aztán az olasz bombázó végül Vincent Casselhez ment hozzá. Farron ma 61 éves, és 2008-ban végleg hátat fordított a filmezésnek. Most már jó ideje Braziliában él, ahol szállodát üzemeltet. Civilként ő is óvja a magánéletét a kíváncsiskodóktól, így nem tudni, van-e családja.
Túl korán ért véget a színésznő élete
Borostyán filmbeli ősellenségét, Leona Sattit, vagyis a szerelme, Andrea anyját egy feltűnően szép színésznő, Maria Rosaria Omaggio alakította. A sorozat forgatásának idején 37 éves volt. Alig tíz évvel idősebb a fiát játszó Farronnál. Az íróként is ismert színésznő tavaly nyáron hunyt el, alig 67 évesen. Állítólag egy ideje súlyos betegséggel, a leukémia egy fajtájával küzdött
Mi köze hozzá Berlusconinak?
Magyarországon főképp a volt olasz miniszterelnökként ismerik az üzletemberből populista politikussá lett Silvio Berlusconit, akinek amúgy számos vállalkozása volt. A sorozat főcímzenéje előtt is feltűnik a neve, ami elsőre meghökkentő lehet, de egyszerű a magyarázat: az ő médiacége, a Fininvest egyik filmgyártó vállalata készítette a szériát egy másik produkciós céggel karöltve.
Fotó: Getty Images, archív