Ritkán ad csak interjút mostanában Drahota Andrea, aki még színpadi szerepeket sem vállal azóta, hogy férje, Kozák András 2005-ben elhunyt. A két színész negyven éven keresztül volt egymás társa a magánéletben és a színpadon is, nem csoda hát, hogy a 84 éves színésznő a mai napig nem tudta túltenni magát férje elvesztésén. Nemrég a Képmás magazinnak adot inerjút, ahol nemcsak házasságáról, hanem az életéről is mesélt.
Háromévesen érte az első csapás
„Ha nincs, aki vigyázzon rád, magadat kell védened” – mondta Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő. „Én sokszor éreztem így, ezért hát védtem magamat. Egészen addig, amíg ő, a számomra egyetlen és megismételhetetlen rám nem talált.”
Drahota Andrea hároméves volt, amikor először sebzette meg az élet. 1944-ben bombázták ki őket az otthonukból. Apja katonaként távol volt, anyja pedig vele, a húgával és a nagymamával menekült.
„Bejárták fél Magyarországot, hogy menedékre leljenek. Emlékszem egy vasútállomás romos várótermére, ahogyan egy bombázó repülő elszáll felette, és a falak beleremegnek. Éreztem, hogy most valami olyat látok, amit egy szebb és jobb életben nem kellene látnom” – mesélte a színésznő.
Védte magát és a szeretteit
20 éve képtelen feldolgozni férje halálát Drahota Andrea: „Fohászkodtam hozzá: segítsen megtanulni nélküle élni”
Az óvodában is korán megtanulta, hogy meg kell védenie magát. „Amint mami elköszönt tőlem, egy kisfiú felkelt a padról, meglökött, lebukfenceztem a kerítés és a pad közé. Elhatároztam, velem ez még egyszer nem történik meg.”
Innentől kezdve, ha valaki igazságtalanul bánt vele vagy a szeretteivel, erővel válaszolt.
„Verekedős lettem, de okkal, soha nem ok nélkül.”
A védelmi ösztön végigkísérte az életét. Színésznőként a kollégái neki öntötték ki a lelküket, bánatukat, ami a szívüket nyomta. A színésznő úgy fogalmazott, volt egyfajta „mamaénje”, amivel mindig elfogadást és meghittséget teremtett maga köré.
A gyerekkor ráadásul nemcsak háborút és küzdelmet hozott, hanem tragédiát is.
„Tizenkét éves voltam, amikor anyám öngyilkos lett. Az ő élete tele volt titkokkal, amiket magával vitt a sírba. Annyit tudok róla, hogy kisgyerekként egy Dél-Olaszországból jövő zarándokcsoporttal érkezett Magyarországra. A család, akikkel jött, otthagyta őt egy pajtában. Az én rokonaim találtak rá egy csomó rongy között” – mesélte a színésznő.
Ez is érdekelhet
Kishitű volt önmagával szemben
A veszteség után még inkább felerősödött benne a kishitűség. „Semmibe se vettem magamat. A főiskoláig csúfnak is éreztem magam – lavíroztam aközött, hogy csúnya vagy jelentéktelen vagyok.”
Pedig már kislányként írt színdarabokat, lepedőkből rögtönzött színpadot, és titkon vágyott a színészi pályára. Még a szüleinek sem merte megmondani, milyen pálya felé húzza a szíve. Végül egy véletlen terelte a színjátszók közé, először súgó lett. Majd egy betegség miatt be kellett ugrania egy szerepbe – és attól a pillanattól kezdve nem volt többé súgó.
„Ha léteznek angyalok itt a földön, az én életem első angyala Vadász Gyuszi volt” – ő biztatta, hogy jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára. Felvették. „Második anyukám támogatta, apukám csak elfogadta, hogy színésznő leszek.”
Egyetem, önbizalom, és a szerelem: Kozák András
Az egyetemen lassan megjött az önbizalma, és a színpad mellett a szerelem is rátalált.
„Kirázott a hideg, a szívem hevesebben vert, mint bármikor életemben. Andris lénye minden más férfit elhomályosított számomra a hátralévő életemben” – így emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor először nézett farkasszemet Kozák Andrással. Negyven évig éltek együtt, két gyermekük született: Ágnes és Dénes.
„Andris megtanította nekem, hogy türelmesnek és megbocsájtónak kell lenni. Általa könnyebbé, szilárdabbá vált az életem. Magától értetődő volt a létezésem, és többé nem védtem magam, mert az ő karja a biztonságot jelentette számomra.”
A két színész a színpadon is társa volt egymásnak, otthon pedig közösen dolgozták ki a szerepeket.
„Amikor úgy érezte, bennem van a motiváció, az érzés, csak azt mondta: ‘Ennyi. Ez megvan.’”
Villámcsapásként sújtott le a diagnózis híre
A 40 évnyi boldogságot a tragikus felismerés zárta le: András rákos lett.
„Egy vasárnap megdöbbenve vettem észre: egy öregember tarkóját látom. Néhány hónap múlva Andris meghalt rákban” – fogalmazott a színésznő, akiben András utolsó szavai örökre megmaradtak.
„Muszáj elengednem, mert olyan érzése van, mintha egy kötéllel húznák őt vissza. Higgyem el, hogy ahová húzzák, az nem rossz. Amikor elment, se meglepetést, se ürességet, se fájdalmat nem éreztem. Soha semmi nem úgy történik, mint amit képzelünk róla.”
A színésznő három napig nem tudott aludni, iszonyatosan lefogyott, és megfordult a fejében, hogy szerelme után megy. „De eljött a másnap, a harmadnap, és én itt maradtam. Nem bánom, békességben vagyok vele.”
Két évvel ezelőtt, az interjú készültekor, 82 évesen így összegzett: „Az űr, amit Andris negyven év házasság után hagyott maga mögött, pontosan akkora ma is, mint volt. Számtalanszor fohászkodtam hozzá: segítsen, hogy meg tudjak tanulni nélküle is élni. Vannak jobb és rosszabb napok, és azt tartom a legnagyobb sikeremnek, hogy ép ésszel-lélekkel túléltem sok veszteséget, sok kibírhatatlant, és hogy még tele vagyok olyan dolgokkal, amik az életet életté teszik.”
„Ahogy visszagondolok, érzem, túlzásba vitték velem a jót az angyalok. Irgalmatlanul jó volt színésznek lenni, mérhetetlenül jó volt a Kozákkal élni. Soha nem szabad elfelejtenem, mennyire szerencsés vagyok, hogy annak a hivatásnak és azzal a valakivel élhettem, akit határtalanul szerettem.”
Fotó: Olajos Piroska, Fortepan / Magyar Hírek folyóirat / Gábor Viktor / Szalay Zoltán / Révész György / B. Müller Magda
