Szellemjárta kelbimbó és csirkecsontok: ezek a legjobb szerencsehozó babonák 2026-ra

SZELLEMJÁRTA KELBIMBÓ

Talán vannak még néhányan, akik ha kelbimbót főznek, kereszt alakú bevágást ejtenek a zöld gömböcskék alján. Ez nem az ételkészítést könnyíti meg, hanem egy középkori babona – immár jelentését vesztett – továbbélése.

A régi hiedelem szerint ugyanis a kelbimbó és a káposztafélék, de még a saláta levelei között is apró démonok, szellemek bújhatnak meg, amelyek az ételt elfogyasztó ember szervezetébe kerülve akár betegséget is okozhatnak. A démonűzés leggyakoribb szimbóluma pedig nem más, mint a kereszt, így a bevágás a rejtőzködő lelkek elűzését szolgálta.

ÉRMÉK A VÍZI ISTENEKNEK

Ma sem ritka, hogy a turistalátványosságnak számító szökőkutakba – például a római Trevi-kútba – az arra járó utazók pénzérmét dobnak, hitük szerint azért, hogy visszatérjenek a városba. A hiedelem eredete azonban egészen az ókorig nyúlik vissza, amikor az emberek úgy gondolták, hogy a szökőkutakban vagy medencékben vízi szellemek, istenségek laknak.

Az érméket felajánlásként dobták a vízbe, hogy sikert, szerencsét, termékenységet kérjenek az ott élő természetfeletti lényektől. Később, a középkorban keresztény szentek segítő jelenlétét társították a kutakhoz, ahol különféle jótéteményekért fohászkodtak hasonló módszerekkel.

TÜKRÖS HIEDELMEK

Az ókori népek különleges jelentést társítottak a tükörhöz. Volt, ahol jósoltak a tükrök segítségével, a rómaiak pedig úgy vélték, hogy a tükröződő felület a lelkünket is megmutatja. Ha tehát megsérül, és a képmásunk töredezettnek látszik benne, a lelkünk is megszenvedi a dolgot – mégpedig hét évig, mivel a római babona szerint ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a lélek megújuljon.

Ez a babona él tovább abban a néphitben, amely szerint aki eltör egy tükröt, azt hét év balszerencse várja, ha pedig eladósorban lévő lány az illető, akkor ugyanennyi ideig hiába vár menyegzőre. Egy mexikói babona szerint pedig nem ajánlatos két tükröt egymással szemben elhelyezni, mert ez valóságos portált, bejáratot hoz létre a gonosz erőknek ahhoz, hogy belépjenek a házba, hiszen a tükör a láthatatlan világba való átjáró is lehet.

VÉSZVONZÓ FÜTYÖRÉSZÉS

A középkori ember számára az éjszaka veszélyes, sötét időszak volt, a boszorkányok, démonok, szörnyek ideje. Aki ilyenkor vidám fütyörészésbe kezdett, ezzel azt kockáztatta, hogy felkelti az ártó energiák figyelmét. Ha pedig behívja őket a környezetébe, az óhatatlanul balszerencséhez, betegségekhez vagy akár megszállottsághoz is vezethet.

A fütyörészést a szárazföldön is tiltották, de a tengerészek, akik a kiszámíthatatlan vizeken hajózva különösen babonásak voltak, még szigorúbban vették mindezt a kihajózás után. Az éjszakai füttyögés a tengeren nagyon rossz ómennek számított. Ha pedig a szél fütyült a víz fölött a sötétben, azt a tengerészek a vihar vagy más katasztrófa előjelének vélték.

A REPEDÉSEK ÁTJÁRÓK A VILÁGOK KÖZÖTT

Az ősi néphit szerint a repedések – legyenek akár a kiszáradt földben, akár a kövezeten vagy a falban – valójában a látható és láthatatlan világ közötti átjárók, ahol a tükörhöz hasonlóan ki-be sétálhatnak az ártó szellemek. Aki ezekre a repedésekre lép, szinte meghívja magához az általuk okozott egészségügyi problémákat. Ha pedig a repedésekben fű nőtt, a régi korok emberei szinte biztosra vették, hogy rossz időjárású, kemény télnek néznek elébe.

ISTENEK HARAGJA ÉS  ÁRULÁS A LÉTRA ALATT

• A háromszög formát az ókori Egyiptomban szentnek tartották. Ha valaki belépett egy háromszögbe – például átsétált a falnak támasztott létra alatt –, ezzel szinte kihívta maga ellen az istenek haragját.
• Később, a kereszténység a Szentháromság jelképének tartott háromszög megtörése mellett azzal is magyarázta a tilalmat, hogy Jézus keresztfájához létrát támasztottak a rómaiak.
• Így ez a szerszám az árulás jelképe lett, nemigen volt ajánlatos belépni az energiájába.
• De létra állt a középkori akasztófák mellett is, így aki átsétált alatta, azt kockáztatta, hogy megszállja a frissen kivégzett gonosztevők szelleme.
• A halálra ítélteknek viszont az 1600-as évek Angliájában, útban az akasztófa felé épp hogy át kellett sétálniuk a vesztőhely létrája alatt.

CSONTTÖRŐ SZERTARTÁS

Az ősi Itália földjén élő etruszkok szentnek tekintették a madarakat. Jósoltak a röptükből, és szerencsét kívántak, ha a csontjuk, akár vacsora közben a kezükbe került. Mindezt a rómaiak is átvették. Ha pedig nem volt elég madárcsont az asztalon ahhoz, hogy mindenkinek szerencséje legyen, a csirke mellénél található villacsontot – amelyet még ma is szerencsecsontnak neveznek – ketten fogták meg, hogy egy mozdulattal kettétörjék. Akinél a nagyobb darab maradt, az kívánhatott valamit.

Fotó: gettyimages