Márciusban mutattátok be A Macskalápon című darabot a Centrál Színházban, amelyet Samu rendezett. 21 évvel ezelőtt éppen ebben az előadásában dolgoztatok először együtt. Hogy emlékeztek az első találkozásra?
Básti Juli: Azt gondoltam, hogy ilyen szép csajt én még életemben nem láttam, és amikor elkezdte mondani a szövegét, akkor meg azt, hogy hogy lehet valaki ilyen tehetséges, ha ennyire gyönyörű.
Martinovics Dorina: Julit megközelíthetetlen színészistennek láttam, de szerencsére nagyon hamar kiderült, hogy nemcsak megközelíthető, de oltalmazó, kedves és befogadó. A mai napig nagyon hálás vagyok neki, hogy jó hangulatban, vele kezdhettem el lépkedni a pályám rögös útján.
Annak idején Juli a főszereplőt, Hestert játszottad, most pedig Dorina lép színpadra ugyanebben a szerepben. Juli, adtál Dorinának tanácsot?
B. J.: Eszembe sincs, tehetséges emberek csinálják úgy, ahogy jónak látják. Formálják olyanra Hester szerepét, amilyennek ők szeretnék.
Dorina, neked milyen érzés Julival egy színpadon lenni ebben a darabban?
M. D.: Rettentő boldog voltam, amikor elvállalta, hogy velem lesz majd ebben az egészben, nagyon elevenen él bennem az ő Hestere, és jó érzés úgy állni a színpadon, hogy van mellettem valaki, aki tényleg pontosan tudja, hogy min megyek keresztül.
Melyek a legmeghatározóbb gondolatok számotokra a darabban?
B. J.: Hogy a gyerekkori traumákat, ha nem kapunk segítséget, nem lehet feldolgozni. Hogy ami történik, annak nem lenne szabad megtörténnie. De elkerülhetetlen. Végzetes. Többet és jobban, még többet és még jobban kéne törődnünk egymással az életünk során.
M. D.: Hogy ha nem figyelünk oda egymásra, akkor biztos, hogy nem lesz happy end. Totál egyszerű gondolat, de ez a tragédia olyan pillanatokat tár elénk, amiktől ennek az igazsága kitéphetetlenül mélyre megy. Az odafigyelés egyfajta gondolkodásmód.
Akinek úgy alakult a gyerekkora, hogy nem jön neki ösztönösen, az gyakorolhatja tudatosan.
És aki ezzel a gondolkodásmóddal él, hogy figyel a másikra vagy a többiekre, az már csak egy kis lépésre van a nagyobb képtől, hogy figyel a környezetére is.
Család vagytok, és közben alkotótársak is. Hol húzódik nálatok a határ munka és magánélet között?
B. J.: A magánéletben tök civilek vagyunk, a munkában pedig maximalisták. Így könnyű civilként is a munkánkról beszélni.
M. D.: A munka és a magánélet esetünkben, azt hiszem, két békés tagállam egy unióban. Nem húzódik köztük határ. A művészbüfében ugyanúgy beszélünk Noamról, mint ahogy Juliék nappalijában az előző esti Macskalápon-ról. A közös munka pedig összeszokott, kemény közös menetelés az elénk tűzött cél felé.
Szakmailag többször kereszteztétek egymás útját, mielőtt egy családdá váltatok. Juli hogy fogadott be a családba? Milyen anyós és milyen nagymama a fiatok számára?
M. D.: Ugyanolyan szeretettel, figyelemmel és segítőkészséggel fogadott a családban, mint a szakmánkban. Hál’ istennek minden anyóssztereotípiától mentes, lelkes, profi, boldog nagymama.
Ez is érdekelhet
Mi az, amit a legjobban csodáltok, tiszteltek a másikban?
B. J.: Hogy mennyire komolyan veszi Dorina a szakmáját, és hogy semmiben nem ismer lehetetlent.
M. D.: Hogy egy ilyen pálya mellett ennyi szeretetet és energiát tudott és tud adni a családjának. Ez egy emberöltőn belül nem reális, kicsit olyan, mintha több ember ereje lakna benne.
Szakmailag kikéritek egymás véleményét?
M. D.: Ha Básti Juli valaha kikéri a szakmai véleményemet, először röhögni fogok, aztán idegességemben elhányom magam, azonnali hatállyal visszavonulok, és elégedett félmosollyal,
pucéran rumozgatok majd a tornácomon életem hátralévő részében.
Dorina, hogy bírod energiával három gyermek édesanyjaként, hogy közben főszerepeket játszol?
M. D.: A férjem mindig azt mondja, én lehet, hogy nem vagyok olyan erős, mint ő, de sokkal nagyobb az akaraterőm. Tök mindegy, milyen nehéz, megemelek vagy elbírok bármit, amit ő, mert valahogy nem merül fel bennem, hogy nem fog menni. Úgy vagyok vele, ha bírni kell, bírom. Ez van a munkával is.
Nem gondolok bele, milyen nehéz, csak megyek és csinálom.
Mondhatnék valami cukormázasat arról, mennyit tölt vissza itthon a család, a három gyerekem, a békés háztartásvezetés, de nyilván nem mondanék teljesen igazat. Ez az évad bizonyos szempontból vízválasztó volt így, hogy az egyéves kisfiam mellől mentem vissza dolgozni, és két bemutatóm is volt, a második ráadásul az eddigi legemberpróbálóbb szerep a pályámon.
Jelezni kezdett a szervezetem, hogy most hozzápréseltem magam a tűrőképességem falához. A következő szezonban megpróbálok kicsit visszatöltődni.
A hivatásotok mellett van közös szenvedélyetek, vagy amit együtt szerettek csinálni?
B. J.: Nekem nincs hobbim, vagy ha a családszeretetem annak számít, akkor van. Az. Amit pedig szeretek Dorinával együtt csinálni, az a nevetés. A világ legjobb humorú csaja.
M. D.: Imádjuk egymás humorát. Nem hobbi vagy szenvedély, de nagyon szeretünk együtt nevetni. Meg hosszan ki meg át meg megbeszélni mindent. Most meg már itt van Noam mint közös szenvedélyünk.
Ha családi esemény van, melyikőtök főz? Van olyan recept, amit, Dorina, eltanultál Julitól?
B. J.: Ha valaki tanult receptet a másiktól, az én voltam.
M. D.: Miért evidens, hogy mi főzünk? Főzzenek a férfiak! Az apósom imád mindenféle húsokat sütni, és nincs olyan étel, amit a férjem ne tudna istenien elkészíteni. Persze besegítenek a nők is, a lényeg a közös időtöltés.
Fotó: Central Színház/Horváth Judit, TV2, archív
