Nem varratja fel a ráncait Keresztes Ildikó: „Nem tudok azonosulni a korommal”

Tartja magát ahhoz a döntéséhez, amit a betegsége után hozott meg. A korábban rendkívül pörgős életet élő énekesnő már nem hagyja a szervezetét kizsákmányolni, és időről időre egy kis szünetet engedélyez magának. Ildikó néhány nappal ezelőtt jött haza Spanyolországból, ahol lelkileg is feltöltődött.

„A sikeres agydaganatműtétem után húztam egy vonalat, és azt mondtam, máshogyan kívánok élni. Imádom a munkámat, a fellépéseket, ám szükségem van arra, hogy lássam a tengert, a nagy vizet, mert engem ez tesz boldoggá. Korábban Olaszország-rajongó voltam, de az utóbbi években Spanyolország lett a kedvencem. Érdekes, de

már hétéves koromban is spanyol táncosnőnek öltöztem be az iskolai farsangon,

pedig akkoriban még nem is álmodozhattam arról, hogy felnőttként többször is eljutok ebbe a csodálatos országba. Az életem hátralévő részét három helyen kívánom tölteni: a szülőföldemen, Erdélyben, a hazámban, Magyarországon és egy spanyol tengerparti kisvárosban. Most úgy érzem, a családi gondok és az egészségi problémák legyőzése után a kezemben van az irányítás, és

úgy szeretném élni az életemet, ahogy nekem komfortos”

– árulja el Keresztes Ildikó.

Keresztlányával várja a találkozást

Az előttünk álló időszak ismét sok munkával telik az énekes-színésznő számára, de azt is tervezi, hogy idén hosszabb időt tölt Marosvásárhelyen.

„Korábban csak egy-egy hétre tudtam menni, de ez kevés, mert a testvéremen és a családtagokon kívül sok barátom is Erdélyben él, akikkel több időt szeretnék együtt lenni.

A négyéves keresztlányommal, Jázminnal is várom már a találkozást.

Most még óvódás, és nagyon anyás, de azt tervezgetem, amikor néhány év múlva nagyobb lesz, az iskolai szünetben magammal hozom Budapestre, és megmutatom neki a fővárost. A családunkban egyébként ő a legnagyobb primadonna, mert rendkívül érzékeny gyerek” – teszi hozzá nevetve Il­dikó.

Édesanyja végtelenül jó ember volt

Jó látni, hogy az énekesnő ismét nevet, és már nemcsak könny­cseppek gördülnek le az arcán. A tavalyi év érzelmileg nagyon megterhelő volt Ildikó számára, a 85 éves édesanyját júniusban veszítette el. Elengedni azóta sem tudja, és nem is akarja.

„Édesanyám itt van velem a szobámban, rendszeresen beszélek hozzá, és ma reggel is gyújtottam érte egy gyertyát. Ő egy végtelenül jó ember volt, egy földre szállt angyal. Az utóbbi években már súlyos demenciával küzdött, de belőle ez a betegség nem az agressziót hozta ki, hanem szelíd és szerethető maradt, mindenkihez volt egy-két kedves szava, szívesen beszélgetett az emberekkel.

Nagyon szoros érzelmi kötelék volt köztünk, amit szerintem sosem tudok elengedni, legfeljebb az idő egy kicsit enyhíti az elvesztés okozta lelki fájdalmat,

de ezt én még nem érzem, mert édesanyám erős személyisége még nagyon itt van velem, a hétköznapjaimhoz tartozik. Előfordul, hogy lelkileg megzuhanok, de olyankor felhívom a régi kedves pszichológusomat, Évát, aki néhány jól célzott tanáccsal kihúz a gödörből. Barátnőm, Papadimitriu Athina is azt mondta nekem:

»Tudod, Ildi, amikor elveszítjük az édesanyánkat, akkor szembesülünk vele, hogy az életünk attól kezdve sokkal rosszabb, mint korábban volt.«

Van benne igazság, mert az én fejemben is ezer dolog kavarog, amiért bocsánatot kérhetnék anyámtól, mert fiatalon gyakran nehéz eset voltam, a magam feje után mentem, és volt, amiben hallgatnom kellett volna rá, de nem tettem. Sok közös emlék tör fel belőlem, amit még fel kell dolgozzak, és az is furcsa, hogy a mai napig nem tudok besétálni abba a marosvásárhelyi utcába, ahol a családi házunk volt. Lelkileg még nem állok készen arra, hogy lássam, mivé lett az otthonunk.”

Nem varratja fel a ráncait

Ildikót az idő múlása csak azért foglalkoztatja, mert tudja, már több év van mögötte, mint előtte.

„Semmilyen szempontból nem tudok azonosulni a korommal. Úgy érzem, nem vagyok kompatibilis a majdnem 62 évemmel, mert rengeteg energiám, kitartásom, önfegyelmem és szorgalmam van. Azt vallom, a fiatalság nem erény, az öregedés pedig nem bűn. A ráncaimat sem fogom felvarratni csak azért, mert mások azt várják el tőlem, hogy fiatalabbnak nézzek ki a színpadon és a televíziós műsorokban.

Számomra a legfontosabb az egészségem, az imádott munkám, és az, hogy jólelkű, pozitív gondolkodású emberek vegyenek körül.

A Jóistennek hála, a toxikus dolgokat és személyeket sikerült kiiktatnom az életemből. A családom és a baráti társaságom most már csupa olyan emberből áll, akikért tűzbe tenném a kezem.”

Fotó: Nagy Zoltán, Schumy Csaba, DFP, archív