Mindketten határozott, rövid frizurával váltak ismertté, mára azonban lazult a stílusuk, és ami még fontosabb: az évek alatt barátság szövődött közöttük. Legtöbbször a sminkszobában találkoznak, ahol nemcsak munkáról csevegnek, hanem mélyebb beszélgetések is elhangzanak.
„Több mint kollégák vagyunk, ez már baráti kapcsolat, még akkor is, ha a tévén kívül nem nagyon járunk össze. Néha el is gondolkodom rajta, miért van ez így, de valószínűleg azért, mert távol élünk egymástól. Ha egy kerületben laknánk, biztosan összefutnánk egy kávéra.
Sok mindent megbeszélünk, és nem csak a munkánkkal kapcsolatos dolgokat. Hasonlóan gondolkodunk, és már annyira ismerjük egymást, hogy gyakran előre tudjuk, mit fog a másik mondani, vagy mit gondol bizonyos dolgokról” – meséli Antónia, akit a kollégái Nettinek szólítanak.
„Ismeretlenül is drukkoltam neki”
A híradós 1998 óta dolgozik a csatornánál, Évi pedig 2001-ben csatlakozott az RTL csapatához, de már jóval korábban tudtak a másikról, mielőtt személyesen megismerkedtek volna. Netti ugyan az első találkozásukra nem emlékszik, de arra a felismerésre igen, amikor megtudta, hogy Évi hozzájuk igazol.
„Híradósként ismert volt számomra, vártam, milyen lesz a nem híradós Évi. Olyan érzés volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, ami szerintem annak is köszönhető, hogy közel dolgoztunk egymáshoz, és mindketten vidéki tévénél kezdtünk” – meséli Antónia, akivel ellentétben Évi pontosan fel tudja eleveníteni, amikor először meglátta a kolléganőjét.
Akkoriban Bonyhádon, a városi tévénél dolgozott, Antónia pedig Pécsen.
„Éppen anyukámmal és apukámmal ültünk a tévé előtt, amikor megláttuk Nettit, és azonnal megjegyeztük magunknak, milyen fantasztikus. Semmit nem tudtunk róla, mégis alig vártuk, hogy újra ő legyen a pécsi körzeti stúdió műsorvezetője. Ismeretlenül is elkezdtem drukkolni neki: profi volt, természetes és magabiztos, látszott rajta, hogy erre született” – mondja Évi, aki első RTL-es találkozásukkor sem titkolta, mennyire nagyra tartja Antóniát.
„A Reggeliben Szellő Istvánnal voltak a vendégeink, amit már nagyon vártam. Az első találkozás azonban kicsit csalódás volt: én majdnem a nyakába ugrottam, ő viszont nem örült annyira, mint ahogy elképzeltem. Szinte nézőként viselkedtem.”
Egy műsorban is dolgoznának
A sminkszobában gyakran azon viccelődnek, izgalmas felállás lenne, ha együtt vezetnének műsort.
„Biztosan mindenki meglepődne, ha megismerne minket más oldalunkról is. Az ország még nem is sejti, Nettinek milyen vagány humora van: képes olyan váratlan reakciókra, hogy mindenki megáll körülötte. Én többnyire az érzelmek felől közelítek, ő pedig a humor eszközével pillanatok alatt rávilágít a hiányosságokra vagy épp a rosszindulatra.”
Hamar megtanultak felelősen gondolkodni
EXKLUZÍV Két kisvárosi lány, aki kerüli a fölösleges hisztit: ez Barabás Évi és Erős Antónia barátságánek titka
A kezdeti szimpátia az évek alatt csak erősödött, és kiderült, hogy több a közös bennünk, mint azt gondolták.
„Szépen, lassan kialakultak a közvetlen kapcsolódások és benyomások. Földiek vagyunk, ugyanabból a vidéki közegből érkeztünk, Netti is kisvárosi lány, nagyon hasonló háttérrel, mint én. Tanítónői végzettsége van, én pedig gyerekeknek tanítottam úszást, és az alap személyiségünk meglepően sok ponton találkozik: a nyitottság, az emberek felé fordulás és az adni akarás.
A kitartás mindkettőnkben megvan, fát lehet vágni a hátunkon.
A munkánk nagy fegyelmet igényel, olyan családi környezetből jövünk, ahol megtanultunk dolgozni. Ebben a közegben láttuk a nők és férfiak szerepét, és hamar megtanultunk felelősen gondolkodni” – folytatja a Fókusz műsorvezetője. Ez az alapérték ma is meghatározza a mindennapjaikat.
„Szeretjük, ha rendben vannak a dolgok körülöttünk, és fontos számunkra az egyensúly. Arra törekszünk, hogy minden a helyén legyen, és mindenki jól érezze magát” – veszi át a szót Antónia.
„Ha azt látjuk, hogy valaki nincs a legjobb passzban, óvatosan rákérdezünk, vagy megpróbálunk segíteni. Nem keressük a feszültséget, és a fölösleges hisztitől is tartózkodunk. A vidéki egyszerűség és természetesség mindkettőnkben megmaradt – attól, hogy Budapesten élünk, úgy gondolunk magunkra, hogy sosem leszünk fővárosiak, és ez már nem is fog változni.”
Ezeket olvastad már?
Nyoma sincs köztük rivalizálásnak
Az alaptermészetük hozta őket össze, a különbözőségük pedig jól kiegészíti egymást.
„Évi végtelenül jó ember, igazi tiszta lélek: nincs benne irigység vagy bármilyen emberi gyarlóság. Szeretettel, nyitottsággal és megértéssel fordul mások felé. Időnként kicsit naiv, és ilyenkor szoktam mondani neki, hogy »ne szórakozz, állj ki ezért vagy azért«, mire jókat nevetünk. Köztünk egy teljesen őszinte viszony van, soha nem kell azon gondolkoznunk, hogy a másik megsértődik.
Az a fajta elfogadásra és türelemre intés, ami rá jellemző, valódi ajándék: igyekszik mindenkit úgy elfogadni, ahogy van, nem keresi a hibást.
Gyakran mondja, hogy nézzük meg a másik oldalt, amivel mindig lehűti azt a hirtelen lobbanó indulatot, ami bennem sokszor előtör, ha valaki nem csinál meg valamit, vagy nem úgy, ahogy elvárnám. Én ezt tanultam tőle” – meséli a híradós.
Öröm hallgatni milyen szeretettel beszélnek a másikról, nyoma sincs rivalizálásnak.
„Mindketten tiszteljük és elismerjük a másikat, ráadásul szeretünk egymás közelében lenni – mondja Évi. – Netti sokkal határozottabban tud határokat húzni: gyorsabban formál véleményt, jobban képviseli önmagát és a környezetét, és könnyebben hoz döntéseket.
Számomra fontos példa abban, hogyan kell kiállni magunkért és másokért.
Azt pedig mindig elbűvölve hallgatom, ahogy a gyerekeivel telefonál, amikor a Híradóra és a Fókuszra készülünk: ha valami probléma adódik, a nyugalma, az érzékenysége, az okos határozottsága, ahogy telefonon képes segíteni, lenyűgöz. Az erejét és a tartását nagyon csodálom.”
Fotó: RTL, Steindl Gabriella, Birton Szabolcs, DFP, archív


