Venczel Vera, a Jászai Mari-díjas és Arany Nimfa-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 1946-ban született Budapesten. Gyermekkora óta tudatosan készült a színészi pályára, tehetségét gyorsan fel is fedezték.
Vera, aki már kisgyerekként is imádta a verseket, a gimnázium alatt önképző körbe járt, ahol gyorsan kiderült, hogy jó érzéke van a színjátszáshoz, az ünnepségeken is mindig szerepelt, és Makay Margit színésznő a szárnyai alá is vette.
„Valójában ő indított el a pályán, ő volt, aki először hitt bennem, akinél az alapokat megtanultam, akinek a személyisége döntően befolyásolt,
nemcsak színésznőként, hanem az egész életben”
– vallotta be a színésznő.
Már gimnazistaként filmekben szerepelt
Már gimnazistaként, 1963-ban játszott két filmben, a Karambol és az Egy csónak visszafordul című alkotásokban. A Színművészeti Főiskolára elsőre felvették, Pártos Géza osztályába.
„Ő szintén zseni volt és színházi emberként is pedagógusként is egyedülálló.
Valamennyien, akik a tanítványai lehettünk, rajongtunk érte. Pártos rendelkezett azzal a képességgel, hogy mindenkiből a lehető legjobbat, legigazabbat tudta előhozni…” – mondta osztályfőnökéről Venczel.
Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt rá – másodév végén szerepet is ajánlott neki a Vígszínházban, A néma levente című vígjátékban a komornát alakított. A tökéletes szerepés után, 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet Tordy Géza és Tahi Tóth László partnereként játszott A nyár című darabban, ami meghozta számára a kiugrást.
Az igazi áttörés: az Egri csillagok
Pályakezdő színészként olyan művészóriásoktól tanulhatott, mint Kiss Manyi, Latinovits Zoltán, és olyan filmrendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Makk Károly, Fábri Zoltán vagy Sándor Pál. A főiskolás évei alatt egymás után kapta a szerepeket, nem csak a színházban, a televízióban, és a filmvásznon is: Egy szerelem három éjszakája, Tanulmány a nőkről, és az Egri csillagok.
Venczel Vera az 1968-ban bemutatott történelmi filmben Cecey Éva, Vicuska szerepét a közönség szavazatai alapján kapta meg, országosan is ismertté vált, és végleg belopta magát a közönség szívébe.
Az Egri csillagokban is megformált törékeny naiva szerep szinte a védjegyévé vált, amit a szép színésznő egyáltalán nem bánt.
Az 1969-os Isten hozta, őrnagy úr!-ban, a magyar filmtörténet egyik legmaradandóbb alkotásában is egy szerelmes fiatal nőt játszott Latinovits Zoltán oldalán. Venczel Vera akkor még mindig csak 23 éves volt.
A főiskola elvégzése után 1968-ban Pártos a Madách Színházba szerette volna leszerződtetni Venczelt, de végül Várkonyi Zoltán elcsábított a Vígszínházba, ahol több mint öt évtizeden át játszott. Szerepelt a Ványa bácsiban, a Viszontlátásra, drága című darabban, a Hegedűs a háztetőben, a Tévedések vígjátékában, A vágy villamosában, a Sógornőkben, és a Hamletben is.
Úgy érezte, a rendezők elkényeztették
„Bizony el voltam kényeztetve! A Vígszínházban csodálatos szerepeket bíztak rám. Korábban sztárszínésznő voltam, most játszó színésznő vagyok. A sztárság, az egy állapot, a hivatás pedig az, hogy ott lehetek, amikor estéről estére felmegy a függöny” – fogalmazott egy cikkben a színésznő.
1970 és 1980 között, máig nem tudni miért, egyetlen mozifilmben sem szerepelhetett, de kárpótolta, hogy ezalatt harminchat televíziós alkotásban főszerepet játszhatott, és rádiós hangjátékokban is rendszeresen szerepelt.
„Venczel Vera jött holtfáradtan, éjfél volt már, színpadról érkezett, bár a rendező már az első felvételt is elfogadta még egyszer, önként, kínpadra vonta magát, hogy tökéletesebb legyen” – mondta a rádiós szerepléseiről Zolnay Vilmos író.
Sorra kapta a díjakat
Tehetségét több fesztiválon is díjazták, a Pillangó című Móricz-tévéadaptáció női főszerepéért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat, 1975-ben a fiatal színművészeknek járó Jászai Mari-díjat, 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért pedig a Kritikusok díját kapta meg.
73 évesen pedig Életműdíjat vehetett át. A 2000-es években újra felfedezte a filmes világ is, szerepelt a Rokonokban és a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című mozikban.
„Mintha csak azért született volna, hogy általa életre keljenek a csodálatos Gárdonyi-, Mikszáth-, Móricz- és Jókai-hősnők,
az írói képzelet szivárványfátylából szőtt idealizált nőalakok, amilyenek a valóságban nincsenek is talán, vagy olyan ritkán születnek meg. Törékeny, filigrán, légies tünemény. Minden évszázadban ilyen csoda csak egyszer születik!” – emlékezett rá Felvidéki Judit tévéfilmrendező.
Az aranylakodalmát már nem érte meg
Első férje a híres rendező, Esztergályos Károly rendező volt, de pár év után elváltak. Venczel az Egy óra múlva itt vagyok című sorozat forgatása alatt megismerkedett Czapp György iparművésszel, akivel évtizedekig élt boldog házasságban.
A sors furcsa játéka, hogy Czapp előző feleségének köszönhette, hogy megismerte a színésznőt. Ő ugyanis Fekete Mária jelmeztervező volt, és éppen együtt dolgozott Venczellel. Az egyik nap volt férje vitte munkába, a színésznő meglátta a férfit, és megjegyezte a jelmeztervezőnek, hogy milyen helyes férje van (Czapp György akkoriban modellkedett, címlapokon is szerepelt).
A volt feleség pedig elmondta, hogy már nincsenek együtt, és megadta a színésznőnek Czapp telefonszámát. Öt évtizeden át voltak boldog házasok, az 50 házassági évfordulójuk előtt azonban 75 évesen, 2012-ben meghalt, éveken át tartó súlyos tüdőbetegségben.
Férje ott ült a halálos ágya mellett
„Gyönyörű feleségem állapota – sajnos – egyre csak rosszabbodott. Nem beszélt róla, mert nem akarta, hogy sajnálják.
Arról sem beszélt senkinek, hogy két hónapig feküdt a kórházban.
Aztán a közelmúltban újabb két hétig. Talán a sok cigaretta… Nem is tudom, a tüdeje nem bírta tovább. Már nem maradt ereje élni ennek a gyönyörű nőnek. Ott ültem az ágyánál és fogtam a kezét. Már csak testben volt ott. Beszéltem hozzá, néztem az arcát, megsimogattam és elengedtem” – mondta Czapp az origo.hu-nak.
Ez is érdekelhet
Fotó: archív, Fortepan/FŐFOTÓ
