A korai nyugdíj gondolata maga a beteljesült álom, legalábbis sokaknak. Ki ne szeretne kiszállni a mindennapi rohanásból már a harmincas vagy negyvenes éveiben? Mikor végre azt csinálhatod, amihez kedved van.
A pénzügyi függetlenséget hirdető FIRE mozgalom követői pontosan ezt tűzték ki célul: tudatos spórolással és befektetésekkel olyan anyagi hátteret teremteni, ami lehetővé teszi a korai visszavonulást – írja a Colore.
Ez szép és jó, de a valóság sokszor ennél árnyaltabb.
Amikor eltűnik a kapaszkodó
A munkával töltött évek nemcsak bevételt adnak, hanem keretet is a mindennapoknak. Határidők, feladatok, valamint célok napról napra. Tehát, amikor ez megszűnik, az első érzés valóban felszabadító lehet. Nincs kötelező ébresztő, nincs főnök, nincs stressz. Azonban hamar megérkezhet egy zavarba ejtő kérdés: mihez kezdek most az életemmel?
Sokan ekkor döbbennek rá, hogy a munkájuk nem csupán szükséges rossz volt, hanem az identitásuk része. Meghatározta, kik ők, miben jók, és hogyan kapcsolódnak másokhoz. Ennek hiányában könnyen kialakulhat egy belső üresség.
A szabadság súlya

Az első fellélegzés után, vagyis pár hét múlva gyakran megjelenik az unalom. Majd egy még nehezebben megfogható érzés: a céltalanság.
Amikor hirtelen minden idő a tiéd, az nemcsak lehetőség, hanem teher is. Hiszen innentől minden döntés rajtad múlik. Akik éveken át szigorúan a megtakarításra koncentráltak, sokszor azt tapasztalják, hogy közben háttérbe szorultak az élmények, a baráti kapcsolatok vagy akár az önismeret is.
Amint eljön ennek az ideje, kiderül: nem is könnyű újraépíteni ezeket.
A pénz iránti vágy nem szűnik meg
Az említett FIRE mozgalom egyik alapja a fegyelem és a folyamatos építkezés. Ez azonban könnyen átfordulhat egy végtelen „még többet akarunk” gondolkodásmódba. Sokan akkor sem tudják elengedni ezt a szemléletet, amikor már bőven elérték az eredeti céljukat.
Újabb és újabb mérföldkövek jelennek meg: még egy befektetés, még egy biztonsági tartalék, még egy utolsó cél. Így a fókusz továbbra is azon marad, amit ideje lenne elengedni. Arról nem is beszélve, hogy a mitől jó az élet kérdésköre háttérbe szorul.
Jöhet egy kvíz?
Nem a nyugdíj a lényeg
A korai nyugdíjról szóló történetek legtöbbször ugyan oda futnak ki: nem az a legfontosabb, hogy mikor hagyjuk abba a munkát, hanem az, hogy milyen életet élünk közben. Ezért felmerülhet az is, hogy a nem feltétlenül a teljes visszavonulás a jó megoldás.
Inkább egy olyan életforma, ahol a munka, a pihenés és az emberi kapcsolatok egyensúlyban vannak. Ahol nem menekülni akarsz a hétköznapokból, hanem jól érzed magad közben.
A pénzügyi függetlenség ebben inkább eszköz kell legyen, nem pedig végállomás.
A videó AI alapú programmal készült.


