Riport

Ezért sokkal boldogabbak a dán gyerekek: egyetlen dolgon kell csak változtatnod szülőként

Miért nyugodtabbak, önállóbbak és magabiztosabbak a dán gyerekek? k más országban? Egy amerikai írónő és édesanya szerint a válasz a bizalomban rejlik.
Kisgyerekek örülnek

Miért olyan nyugodtak és önállóak a dán gyerekek? Jessica Joelle Alexander amerikai írónő szerint a válasz meglepően egyszerű: ez pedig a bizalom. A hölgy Dániában él, és annyira lenyűgözőnek találja az ottani nevelési szemléletet, hogy könyvet is írt róla.

Nem irányítanak mindent

Az írónő eleinte nem tudta szeretne-e gyereket, amikor azonban Dániába költözött ez megváltozott. Feltűnt neki ugyanis, hogy az ottani gyerekek sokkal nyugodtabbak, együttműködőbbek és magabiztosabbak, mint máshol – írja az NLC.

A dán szülők nem próbálják minden pillanatban kontrollálni a gyerekeiket. Inkább abból indulnak ki, hogy a gyerek képes tanulni a saját tapasztalataiból. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, hanem azt, hogy a szülő nem avatkozik bele azonnal minden apró helyzetben.

A gyerek próbálkozhat és hibázhat, miközben megtapasztalja, hogy képes hatni a saját életére.

A szabad játék náluk alapvető

Anyuka nevet a kisfiával
A dán szülők egy egészen más nevelési szemléletet követnek Forrás Adobe Stock

A helyi szemlélet egyik legfontosabb része a szabad játék. Erre a fejlődés egyik legfontosabb eszközeként tekintenek. A gyerekeknek szükségük van olyan időre, amikor nem a felnőttek szervezik az életüket, hanem egyszerűen csak játszhatnak.

Ez fejleszti:

Az óvodákban is nagy hangsúlyt kap a kinti játék. Ott úgy fogalmaznak, hogy ilyenkor a gyerek aktív résztvevője a saját tanulásának.

Erős bizalom

Természetesen a gyereknevelés nem választható el attól a társadalmi közegtől, amiben működik. Épp ezért muszáj kiemelni, hogy gyakran emlegetik Dániát a magas bizalom országaként. Ez a mindennapokban is meglátszik. A szülők nem csinalnak bizalmi kérdést például abból, hogy a gyerekek egyedül jöjjenek haza az iksolából.

Persze ezt nem lehet egy az egyben átültetni más országok működésébe. Magyarországon mások a közlekedési viszonyok, a lakókörnyezet, valamint a biztonságérzet. Sebaj, mert a mögöttes gondolat itthon is működhet: egy kisgyerek attól lesz magabiztos, hogy életkorának megfelelően szabadságot biztosítunk számára.

Ez is érdekelhet:

Kevesebb dráma, több újrakeretezés

A dán nevelési szemlélet egyik eleme az úgynevezett újrakeretezés. Ez azt jelenti, hogy a szülő nem csak arra fókuszál, mi ment rosszul, hanem segít a gyereknek más nézőpontból is látni a helyzetet. Egy rossz nap például nem úgy zárul, hogy:

„Ma minden borzalmas volt”

Hanem inkább így:

„Volt benne sok nehézség, de valamit nagyon ügyesen megoldottál.”

Ez a szemlélet hosszú távon sokkal pozitívabb énképet alakíthat ki.

Amit mis is átvehetünk

Nem kell Dániába költözni ahhoz, hogy valamit tanuljunk ebből a szemléletből. Az is sokat számíthat:

A dán szülők egyik legfontosabb üzenete talán éppen ez: a jól nevelt gyerek nem feltétlenül az, aki mindig csendes és tökéletesen alkalmazkodik. Inkább az, aki érzi, hogy bíznak benne, miközben megtanul felelősen bánni ezzel a bizalommal.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK