Konyha

Emlékszel? Leveskockát és mirelit zöldségeket használtak a 80-as évek legendás főzőműsorában

Időutazás a 80-as évekbe, amikor még egészen másképp készültek a főzőműsorok. Emlékszel a Főzőcske – TV Fazék című klasszikusra? Ezért volt olyan népszerű
Főzőcske - TV Fazék

A főzőműsorok mindig is a közkedvelt műfajok közé tartoztak. Jó nézni, ahogy valaki sürög-forog a konyhában: szeletel, kever, fűszerez, majd a végén tálalja a gusztusos, gőzölgő fogást. A nyolcvanas években még egészen más szabályok szerint készültek ezek a műsorok.

Biztosan emlékszünk még a Főzőcske – TV Fazék című msűrra, amit Molnár Margit vezetett.

A műsorban volt minden, ami ma már medöbbentő lehet, azaz mirelit zöldség, leveskocka, konzerv, granulált hagyma, de a cigaretta is előkerült a konyhában. Ez ma már inkább kordokumentum, mint főzőműsor – írja a Port.hu.

1. Derrick sorozat híres párosa fakanalat ragadt

Azt a nyolcvanas években is tudták, hogy egy népszerű sztárvendéggel könnyebb felkelteni a nézők figyelmét. A műsor egyik különkiadásába például két igazi világsztár érkezett: Horst Tappert és Fritz Wepper, vagyis a Derrick című sorozat legendás párosa.

 

Abban a részben a két szereplő megérkezik repülővel, majd bevásárolni indul. Ezután jött a főzés. Tappert hallevest készített, ráadásul nem is akármilyen hozzávalókból: sügér, kagyló és rák került az ételbe. Érdekes, hogy Molnár Margit közben megjegyezte: a leves ezek nélkül is elkészíthető.

Wepper őzgerincet csinált galuskával és különleges mártással, eközben Gálvölgyi János is feltűnt a műsorban. 

2. Főzött a Nem kell mindig kaviár sztárja

Egy másik adásban a frissen megnyílt Skála Metró kapta a főszerepet. Az áruházban természetesen a bevásárlás sem maradhatott el, így a nézők a polcokat is alaposan szemügyre vehették. A műsor egyik sztárvendége Siegfried Rauch, a Nem kell mindig kaviár című NSZK-sorozat színésze volt.

A Skála éttermének konyhájában először a konyhafőnök mutatta meg az úgynevezett Ilkovics pecsenyét. A jelenet furcsán alakult: miközben a séf éppen csak hozzákezdett az étel elkészítéséhez, egyszer csak előkerült egy már kész adag.

 

Ez is érdekelhet

3. Sova doktor, mint a lecsó királya

Ha valaki látta a Kórház a város szélén című sorozatot, aligha felejti el Sova doktort. A karaktert alakító Ladislav Chudík feltűnz a TV Fazékban műsorban is. Ki is derült róla, hogy Pozsonyban állítólag a lecsó királyaként ismerik.

Arra a kérdésre, hogy miért, egyszerű választ adott:

„Mert nagyon jól csinálom a lecsót”

Ezek után nem is készülhetett más, mint lecsó. A recept azonban nem egészen úgy nézett ki, ahogy ma elképzelnénk. Került bele virsli, szalonna és négy tojás, paradicsomból pedig meglehetősen kevés.

Főzőcske - TV Fazék
Ebben a konyhában aztán tényleg minden volt, ami csak kellett (Forrás: Facebook)

4. Frank Júlia és a sörben sült csülök

Nemcsak színészek, hanem valódi gasztronómiai szakemberek is feltűntek a műsorban. Frank Júlia szakácskönyvíró például a disznótoros ételekről szóló könyvével érkezett. A beszélgetés során elárulta, hogy nem különösebben rajong a klasszikus pörköltért vagy rántott húsért, szeret inkább kísérletezni.

A műsorban természetesen egy új receptet is bemutatott: sörben sült csülök. Érdekes részlet, hogy Frank Júlia több hozzávalót is egyszerűsített formában használt. A hagymát például granulátummal helyettesítette.

 

5. Mirelitből szinte bármi készülhetett

Ha van valami, ami igazán jellemzi a korszakot, az a mirelit.

TV Fazék egyik adásában Borsos Miklós mesterszakács fagyasztott zöldségekből készít salátákat, miközben szinte minden második mondatában elhangzik, hogy milyen praktikus a mirelit. A műsor készítői nagyon szerették volna népszerűsíteni a mélyfagyasztott élelmiszereket.

Annyira, hogy néha már kissé össze is keveredtek a dolgok. A kelbimbósalátáról például megtudtuk, hogy mirelit majonéz került bele, ami valljuk be, kissé furcsán hangzik.

6. Egyik sztárvendég cigarettázni kezdett a konyhában

A műsor egyik vendége Horváth Gyula színművész kezébe egyszer csak cigaretta kerül. Ez ma már egészen hihetetlen látvány: valaki nyugodtan dohányzik egy televíziós főzőműsor konyhájában, miközben az étel is ott rotyog mellette.

A színész még meg is jegyzi, hogy természetesen nem illik ilyet csinálni. Aztán a műsor végére egy üveg vodka is előkerül.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK