Címlapsztori

Kovács Patrícia: „Szeretném megtudni, ki vagyok én valójában”

Egy hónappal ezelőtt, közleményben adta hírül, hogy férjével visszaadják egymás szabadságát. Kovács Patrícia most először mesél arról, milyen az új élete.  
kovács patrícia magyar sztárok sztárok

 

Rengeteg munkát hozott neki a nyár, és mint mondja, nagyon kimerült, mindemellett jól érzi magát a bőrében, és kíváncsian várja, hogy mit hoz a jövő, hiszen egy új korszak kezdődött az életében.

„Míg élünk, számíthatunk egymásra”

„Amikor kiadtuk a közleményt, hogy Péterrel, hangsúlyozom, párként – és nem szülőtársakként, barátokként – elválnak az útjaink, az már egy hosszú ideje érlelt, komoly döntés volt. Én sem így képzeltem az életem, hogy elválok, szerettem volna, ha a kislányom egész családban nő fel, és az apukájával a végsőkig küzdöttünk a kapcsolatunkért. Aztán, amikor végül különköltöztünk, és Hannával ténylegesen kettesben maradtunk, nem tagadom, nagyon nehezen éltem meg. Mára azonban túl vagyok a nehezén” – meséli Patrícia. A színésznő, amellett, hogy a nyáron egy új sorozatot forgatott, azon igyekezett, hogy kislányával, Hannával kialakítsa az életüket. Költözés, berendezkedés, az új élethelyzet megszokása – Patrícia elárulta, mindebben sokat segített neki a család, a barátok, de legfőképp a kislánya édesapjának, Péternek hálás, mert a megváltozott helyzetben is maximálisan biztonságban érzi magukat. „Noha a szerelmünk már a múlt, családtagként és barátként mai napig nagyon kötődünk egymáshoz – meséli. – Immár külön-külön lakásban, de közel élünk egymáshoz, és sok közös családi programot szervezünk. Mindketten azt tartjuk szem előtt, hogy Hanna érezze, a szülei őt is, és egymást is szeretik. Nincs az a helyzet, amelyben neki anyát vagy apát kellene választania, egyikünkhöz vagy a másikunkhoz lojálisnak lenni. Érzelmi biztonságot ad a tudat, hogy a kislányom apjával, míg élünk, számíthatunk egymásra. Hanna pedig továbbra is boldog, cserfes kislány, ami alátámasztja, hogy jó úton járunk.”

„A szerelemnek nincs kora”

Patrícia a jövőjéről azt mondja: „Mióta az eszemet tudom, valakinek a valakije vagyok. A barátom barátnője, a pasim csaja, a férjem felesége, a rendezőm színésze, az anyám lánya – nevet a színésznő. – Szeretném meg-élni, milyen, ha minden felelősségemmel és szabadságommal én hozom meg a döntéseimet az életemről. Ez arra is igaz, hogy mit teszek a következő pillanatban, és arra is, hogy határozok egy-egy szakmai kérdésben. Úgy érzem, szeretném felfedezni önmagam, megtudni, ki vagyok én valójában, ha nem kell alkalmazkodnom. Elárulom, ez most eddigi életem egyik legizgalmasabb kihívása, és nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz számomra.”

A színésznő számára első körben a munka hozott új kihívást, ami lendületet adott neki az újrakezdéshez. Ősszel indul a TV2 Csoport új sorozata, a Korhatáros szerelem, amelynek ő lesz a női főszereplője. „Belevágtam a Korhatáros szerelem forgatásába. A dolog pikantériája, hogy a főszereplő, Eszter, a történet szerint egy 39 éves, elvált, egyedülálló édesanya, aki laza, életszerető, és fiatalabbnak tűnik a valós koránál. Sokszor érzem azt, hogy vannak hasonlóságok köztem és Eszter között. Nem kell egy karakter bőrébe bújnom, tudok dolgozni a saját érzéseimből. A sorozat ott kezdődik, hogy egy új szerelem köszönt be az életembe, méghozzá egy 25 éves fiú személyében. Az ebből fakadó bonyodalmakból áll össze a történet, hogy miként, hogyan fogad egy nagy korkülönbséggel együtt élő párt a külvilág, hogyan lehet egy ilyen szerelmet lenyomni a környezetünk torkán” – mondja Patrícia, aki magánemberként így vélekedik a jelenségről: „A szerelemnek nincs kora, a szerelem az szerelem. Az érzés természete, hogy ha jön, akkor mindent magával sodor, nem lehet ellenállni neki. Meg kell élni, mert gyönyörű, és azért nincs belőle olyan sok az életben. A külvilággal pedig, bármennyire is nehéz, nem szabad foglalkozni.”

„Kíváncsian várom, mit hoz a jövő”

Már csak pár hét, és a színésznő befejezi a forgatási munkákat, utána pedig pihenni szeretne, és amennyi időt csak lehet, a kislányával tölteni. „Elhatároztam, hogy a meg-lévő színházi előadásaim mellé fél évig nem vállalok új darabot, mert muszáj, hogy töltőre tegyem magamat – fogalmaz Patrícia. – Újból lesz időm például aktívan részt venni a SUHANJ! Alapítvány életében, amit Péterrel közösen alapítottunk. Egy éve megnyitottuk hazánk első integratív edzőtermét, ahol egyszerre sportolhatnak együtt épek és fogyatékkal élő társaik. Ebben a közegben lenni igazán felemelő élmény.” Patrícia ezzel együtt úgy határozott, most már csakis a szívének kedves felkéréseket, munkákat vállalja el, mert úgy érzi, meg kell tanulnia nemet mondani ahhoz, hogy összpontosítani tudja az energiáit a fontos dolgokra, és ne aprózza el magát. „A következő fél évre például szent időszakként tekintek, bármi is jöjjön, pihenni fogok! – jelenti ki határozottan. – Emellett izgatottan várom a képernyőn a Korhatáros szerelem első részét, mert kíváncsi vagyok a nézők véleményére.”

Isten veled, tündéri becenév!

Kovács Patrícia kislánya most lesz négyéves, és nemrégiben kikérte magának, hogy továbbra is a babakori becenevén szólítsák a felnőttek. „A lányom egy nap azt mondta, őt soha többé senki ne szólítsa Majszinak, mert ez a »gyerekkori neve«. Mostantól csak a Hanna, a Lujza vagy akár egyben, a Hanna Lujza jöhet szóba. Bevallom, még nekem sem volt könnyű váltani, mert ösztönösen a Majszi jön a számra, de még mindig jobb így, mintha tizenhat évesen találta volna ki ugyanezt” — meséli a színésznő.