Amíg csak élt, ugyanazt az értéket képviselte, nem számított, hogy azért börtön járt, vagy köztársasági elnöki cím. Végigélte a XX. századot, a háború és 1956 poklát, volt kétkezi munkás és az ország első embere. Ismerte a vidéki gazdálkodók és a budapesti értelmiség életét, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Lánya, Göncz Kinga szerint nem mindennapi népszerűségének egyik titka ez volt, a másik pedig a csodálatos családi hátország, amelynek felesége, Göntér Zsuzsa volt a legfontosabb tartóoszlopa.
Rosszul táncolt, jókat mondott
„A szüleim kiskamaszokként ismerkedtek meg, egy társaságba jártak teadélutánokra, táncolni – meséli Göncz Kinga. – Apám kinézte magának anyámat, érezte, hogy arra a stabilitásra, és belső erőre van szüksége, amit magából áraszt. Anyám mesélte, hogy apám borzasztóan rosszul táncolt, de nagyon érdekeseket mondott, jókat lehetett vele beszélgetni, egyfajta szellemi izgalmat hozott a kapcsolatukba, ami megmaradt egy életen át. Persze még nem tudták, mi vár rájuk, de ösztönösen érezték, biztos támaszai lesznek egymásnak. Akkor volt ez kulcsfontosságú, amikor 1956 után Árpádot a Bibó-perben elítélték, és börtönbe került. Azt hiszem, akkor sokan elváltak volna, de édesanyám hihetetlen mentális erővel összetartotta a családot.”
Zsuzsa egyedül maradt négy gyerekkel, és éjt-nappallá téve dolgozott a megélhetésért, sokszor méltatlan körülmények között, miközben a férjéről azt sem lehetett tudni, hogy életfogytig tartó elzárást vagy halálbüntetést kap-e. Másfél évig nem is találkozhattak, az érkező leveleket pedig alaposan átvizsgálták. Göncz Árpád egy írásában így emlékezett meg azokról az időkről, amikor érdemi dolgokról kommunikálni csak kódolt üzenetekben lehetett.
„Zsuzsa egyszer három narancsot is becsempészett, máskor meg sötétkék zsebkendőre sötétkék tintával írt levelet. Engedélyt kért, hogy beadhasson nekem példamondatos nyelvkönyvet, amiben aláhúzta azokat a mondatokat, amelyekből összeolvastam egy levelet. Ilyenkor nagyon büszke voltam a feleségemre, hogy ilyen ügyes. Nagyon szoros volt köztünk a lelki kapcsolat.”
A börtönben tanult meg angolul
A néhai politikus fiatal éveiben agronómusként járta az országot, talajminőség-javítással foglalkozott, de a börtönben sem tétlenkedett. Az ott töltött hat év alatt tökéletesen megtanult angolul, sőt elsajátította az amerikai szerzők stílusát. Miután amnesztiával szabadult, rövidesen megtalálták az irodalmi munkák és a társadalmi élet is.
„Hihetetlen érdekes baráti társaság és szellemi közösség alakult ki apám körül nálunk a börtönévek után – meséli Kinga. – Járt hozzánk Bibó, Mérei, Vásárhelyi, Litván és a többiek, egyszóval az értelmiség krémje. Szoros barátság, szolidaritás és mély szeretet jellemezte a környezetünket. Apám iránymutatásai nekem és a testvéreimnek meghatározóak voltak. Nem az a szülő volt, aki leül a gyerekével leckét írni, sokkal inkább az, aki kinyitja a szemünket az élet dolgaira. A nekem szóló paradox instrukciója, ami máig a kedvencem maradt, így szólt: »ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. Azaz szabad vagy, nem kell ellenem lázadnod, határozz úgy, ahogyan jónak érzed!« Ez fontos útravaló volt az élethez” – teszi hozzá Kinga.
Göncz Árpád rendkívül büszke volt a családjára. „Óriási szerencsém van, feleségemmel sok-sok éve élünk jóban-rosszban. Négy gyerekünk és hat unokánk van. Mind egészséges, ép lelkű, képességeinek megfelelően teljesít. Az értékrendet, amit magunkra nézve kötelezőnek érzünk, magától értetődően viszik tovább. A börtönből arra jöttem haza, hogy ki volt téve az asztalra négy színjeles bizonyítvány. Ma sem tudom megmondani, míg ott voltam, ki mindenki segítette a családomat. Valaki mindig fogta a kezüket” – nyilatkozta a hajdani író és köztársasági elnök, aki mindenekelőtt az összefogás erejében hitt.
Méltó emléket állítottak
Göncz Árpád 2015-ben, felesége, Zsuzsa néni 2020-ban hagyta itt a földi létet. Nem is olyan régen a gyerekek, unokák, dédunokák kiürítették az állami tulajdont képező villát a Vérhalom téren, ahol éltek.
„Gazdag tárgyi hagyaték maradt utánuk, a szívünknek értékes dologok, amelyek hozzájuk nőttek a sok év alatt – mondja Kinga. – Sok pénzük sosem volt. A szerény örökségünkből egy kicsi, kétszobás lakást vettünk Óbudán, a Bécsi úton, abban a házban, ahol a szüleink annak idején elkezdték a közös életüket. Rekonstruáltuk a hajdani otthonukat. Helyet kapott a régi könyvtár, a dedikált kötetek, a személyes tárgyak, a bútorok. Még Árpád gyerekkori rajzai, versei is fennmaradtak, megsárgult jegyzetfüzetekben. A hagyaték a családi Göncz Árpád Alapítványon keresztül látogatható. Igazi időutazás a múltba. Nagyon jó volt létrehozni, és méltó emléket állítani a szüleinknek” – búcsúzik Kinga, akinek a szemében az édesanyja legalább akkora legenda, mint az édesapja. Egy okos, erős, kreatív asszony láthatatlan támogatása nélkül Göncz Árpád sem lehetett volna az, aki.
