A Föld elfogadóbb féltekéjén nem számít kornak, ha valaki hetven felett jár. Külföldön a tévécsatornák szívesen alkalmaznak tapasztaltabb műsorvezetőket. Nálunk ez másként van. Egy ötvenéves nőt simán „leöregeznek”, hatvan felettieket pedig szinte nem is látunk műsorvezetőként. Kondor Katalinnak a 62. születésnapján mondtak fel a Kossuth Rádiónál, másnap már be sem kellett mennie.
„Akkoriban 62 év volt a nyugdíjkorhatár. Az én születésnapi ajándékom az akkori vezetőktől pedig egy felmondólevél volt – meséli Katalin. – Bevallom, nem esett jól, hogy elküldtek, miközben nálam 10-15 évvel idősebbek maradhattak. Ez a politika. Nálunk. Persze a mai napig megdobban a szívem, amikor a Bródy Sándor utcai egykori munkahelyem épülete mellett megyek el. Az elmúlt években azért nem ültem tétlenül, most is sokat dolgozom, de nem a Magyar Rádióban.”
Egyedül él Budán
Az a hír járja róla, hogy munkamániás, és nyugdíjasként is maximalista. „A szakmámért éltem, nagyon szerettem csinálni. Éveken át hajnali háromkor keltem, mert öt órakor már a stúdióban voltam. A rádió volt az én igazi közegem. Tényleg munkamániás vagyok, ez még az itthoni takarítást illetően is így van. Nekem nincs férjem, gyerekem, egyedül élek, de nem magányosan. Sok barátom van, bejártam a fél világot, rendszeresen járok színházi előadásokra, kiállításokra, hangversenyekre, ráadásul zenemániás is vagyok.”
Az elmúlt években könyveket írt, különböző rendezvények háziasszonyaként láthattuk, és az újságírástól sem távolodott el. „Írok a Magyar Hírlapnak, a Trianoni Szemlének és az Aracs című folyóiratnak rendszeresen. De az igazi szerelmem mindig is a rádiózás marad. A tévében utáltam magam viszontlátni. Nem voltam megelégedve a külsőmmel. Sőt, egyenesen bányarémnek tartottam magamat” – árulja el nevetve, amikor szóba kerül A Hét, amelynek az egyik jellegzetes műsorvezetője volt a 80-as években.
Éjszaka is boldogan dolgozott
Éveken át készítette a miniszterelnöki interjúkat a Kossuth Rádiónak. Ebből arra következtetek, hogy a mai napig bejáratos Orbán Viktorhoz. „Már, hogy lennék bejáratos? Néha találkozunk, ha van valami rendezvény, ahol ott van ő is. Amikor még az interjúkat készítettem vele, igen sokszor csak este tíz óra körül rögzítettük a beszélgetést a miniszterelnöki rezidencián. Közben a vállán békésen szunyókált a legkisebb gyerek, s mikor elkészültünk, rohantam vissza a rádióba” – árul el egy kulisszatitkot.
A társa rákban halt meg
Korát meghazudtolóan vonzó és stílusos nő, de miért maradt egyedül? Talán túl okos, munkamániás volt a férfiak számára, és féltek tőle? „Ezt tőlük kellene megkérdezni, nem vagyok a férfilélek szakértője. Egyébiránt két olyan komoly kapcsolatom volt, amely örökre szólhatott volna, ám mindkettő szerencsétlenül alakult. Az egyetemi éveim alatt született az egyik. A barátom külföldre távozott, akkori szóval disszidált. Mindent megpróbált, hogy utánamenjek, de én sem a szüleimet, sem az ő édesanyját, akit nagyon szerettem, nem tudtam itt hagyni. Sokkal később volt egy másik kapcsolatom, ami szomorú véget ért. A társam pillanatok alatt beteg lett, és rákban meghalt. Ezt a két történetet nem könnyű feldolgozni, lényegében egy életen át sem, de ezt hozta a sors” – mesél élete fájdalmas eseményeiről a 76 éves híresség.
Stréber volt az iskolában
Közgazdasági diplomája van, ám erről azt mondja: „A tanult szakmámat sosem szerettem. Amikor például meghallom azt a szót, hogy könyvelés vagy pénzügyek, legszívesebben nyomban világgá mennék. Csak azért jelentkeztem közgazdásznak, mert stréber voltam, és akkoriban ezen az egyetemen kellett a legtöbb tárgyból felvételizni, én meg nagy beképzelten úgy gondoltam, nyilván ez a legnehezebb, ugorjunk neki! Szépen elvégeztem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy én és a közgazdaságtan közelebb kerültünk volna egymáshoz. És ez így volt rendjén, így nem lettem közgazdász, a gazdasági szakma szerencséjére.”
Azt is megtudom tőle, hogy fiatalon versenyszerűen tornázott, kosárlabdázott, most otthon, a négy fal között tornázik mindennap, így tartja jó erőnlétben magát. A kitűnő fizikai és szellemi állapota ellenére, amikor a terveiről kérdezem, széttárja a karját, és azt mondja: „Nézze, az én időm lejárt. Nincs ezzel gondom, hiszen a saját nemzedékem már alig látható a képernyőn, s nemigen hallható a rádiókban. Elfogadom, ami van. Mondja már meg nekem, ugyan milyen hosszú távú terveim lehetnének? Közeli persze még van: az interjú után hazamegyek, és megetetem a macskámat” – fejezi be a beszélgetést viccesen.
Fotó: Pintér Márta, Steindl Gabriella, Fortepan / Zih Zsolt, Fortepan / Szalay Zoltán