A 90-es években a Bestiák egyike volt a legmenőbb lányformációknak. Bee, Bedhy és Honey – az ő hármasukat különösen szerette a közönség, így mindenkit meglepett, amikor 2002-ben egyszer csak bejelentették: mivel egyikük, Bedhy kisbabát vár, feloszlik a csapat. Nemcsak a rajongók voltak csalódottak, hanem a tagok is. Honey, azaz Papp Henriette arra az időszakra úgy emlékszik vissza, hogy szinte újra kellett építenie önmagát, és megtalálnia, kicsoda ő a sok színpadi smink alatt a Bestiák nélkül.
Hónapokig alig mert kilépni a lakásból
„Bedhy akkoriban már nagyon szeretett volna családot, így maximálisan megértettem a döntését – meséli Honey. – Persze ettől még rosszul érintett. Egyik percről a másikra kerültem vissza a rivaldafényből a civil életbe, amit nagyon nehéz volt megszokni. Megszűnt körülöttem a pörgés, az érdeklődés, eltűntek az öltöztetők, a fodrászok, a profi sminkesek, én meg hónapokig alig mertem kilépni a lakásból, mert hogy mit fognak szólni hozzám az emberek. Aztán valahogyan túltettem magam a traumán, és elkezdtem újra felépíteni az életemet.”
Honey nem sokkal később tánciskolát nyitott gyerekeknek, ami éveken át sikeresen működött. Emellett kitanulta a kozmetikus szakmát, és vendégkört épített. Ezután 2011-ben egy rövid időszakra újra összeállt a Bestiák, megint jöttek a fellépések, Honey azonban úgy érezte, bármilyen nosztalgikus is, ez már nem ugyanaz, mint amilyen a 90-es években volt.
„Amikor újra a színpadon álltam, felismertem azt, hogy én már nem is erre vágyom – fogalmaz. – Rájöttem, hogy az én életfeladatom a kozmetika, a nők szépségével és lelkével való foglalkozás, emellett bennem is egyre jobban munkált a gondolat, hogy családot szeretnék. 2013-ban aztán megismertem a férjemet. Azonnal egymásba szerettünk, és mindketten éreztük, ez lesz életünk kapcsolata. Természetes volt, hogy gyerekünk is legyen. Az élet azonban másként gondolta. Akkor még nem tudtuk, hogy egy közel tízéves, gyötrelmes út áll előttünk, sok-sok reménnyel és álmatlan éjszakával. A mi babánk ugyanis nem akart megérkezni.”
Évekig kitartóan próbálkoztak a férjével
Honey és férje hosszú évekig reménykedtek. „Mindketten kivizsgáltattuk magunkat, de az orvosok se nála, se nálam nem találtak problémát – meséli. – Fizikai oka nem volt annak, hogy a várva várt jövevény nem érkezett meg hozzánk. Így hát próbálkoztunk kitartóan, közben többször összeomlottunk, és végül azt mondtam a férjemnek, én ezt nem bírom tovább, ha a sors úgy döntött, nem leszünk szülők, akkor ezt el kell fogadnunk. Közben jött neki egy munkalehetőség Németországban. Mivel szükségünk volt új impulzusra, ami kiránt bennünket a szomorúságból, úgy döntöttünk, belevágunk a nagy kalandba.”
A következő időszakban a házaspárt lekötötte, hogy berendezkedjenek Nürnbergben. Szerencsére Honey-ra ott is nagy szükség volt, amint reklámozni kezdte a kozmetikai vállalkozását, érkezni kezdtek hozzá a Németországban élő magyar nők, akik nemcsak szépülni jártak hozzá, hanem kiönteni a lelküket is. Mindeközben Honey is egyre stabilabbá vált, és két éve az utolsó babapróbálkozásnak már úgy ment neki, hogy teljes elengedés volt a lelkében.
„Közel ötvenéves voltam, így hát a férjemmel megegyeztünk: ez az utolsó esélyünk. Aztán hetekkel később elmentem az első ultrahangra, és meghallottuk a magzati szívhangot. A legszebb zene, amit életünkben hallottunk. El sem akartuk hinni, hogy hamarosan kisfiunk születik!”
A vártnál sokkal korábban jött világra
Az élet még ezután is tartogatott számukra izgalmakat. Honey-nak a várandósság alatt vérnyomásproblémái voltak, és ez azt eredményezte, hogy a kisfiát három hónappal a ténylegesen kiírt időpont előtt, tehát hat hónapra kellett világra hoznia.
„Matthias emiatt hónapokat töltött inkubátorban – meséli. – Ez idő alatt rettenetesen aggódtunk érte. Rendkívül frusztrált, hogy megszületett a babánk, de még nem lehetett velünk. A nap, amikor végre hazahozhattuk a kórházból, igazi örömünnep volt. Ma is a könnyeimmel küzdök, ha arra gondolok, milyen volt látni azokat a parányi kezecskéket és talpacskákat, végre nem az inkubátorban, hanem itthon, a pihe-puha holmik között, nyugalomban, szeretetben. Nagy örömünkre jól van, szépen fejlődik, jelenleg a fogzással bajlódunk, de ez legyen a legnagyobb gondunk! Mostanra összeszoktunk, megvan a napi rutinunk, és nagyon boldognak érzem magam. Tartok is a pillanattól, amikor Matthias óvodába megy. A férjem már most próbál felkészíteni arra, hogy egyszer majd el kell engedjük élni. Egyelőre én csak ölelgetni szeretném.”
A Párja szerint megfiatalodott
„Nem mondom, hogy reggelente néha nem fáj itt, nem szúr ott, azonban ezt leszámítva jól vagyok. A férjem gyakran mondja, hogy: kicsim, téged az, hogy szültél, nagyon megváltoztatott és meg is fiatalított. Én is érzem, hogy több energiám van, határozottan állítom, hogy nem akadály a kor. Matthiasért a világ végéig is elmennék” – mondja Honey.
Fotó: Privát
