Hihetetlenül csinos és nőies. Alakja az évek során sem változott. Amikor megdicsérem a külseje miatt, elárulja a titkát.
„Épp ma álltam mérlegre, 48 kiló vagyok. Évtizedek óta három dologhoz következetesen tartom magam: hetente egyszer elmegyek uszodába, rendszeresen jógázom itthon, és szinte mindig kihagyom a vacsorát. A reggeli viszont tápláló, például a mai napon egy kis pirítós kenyér sajttal és paprikás szalámival, egy marék dió, néhány szem mandula és savanyú káposzta” – mondja a 70. évét betöltő énekesnő.
Nem bánja, hogy eljött a Neotonból
Az év eleje mindig csendesebb, kevesebb a fellépés, ilyenkor jó visszaemlékezni a korábbi sikerekre, és lelkileg felkészülni a közelgő koncertekre.
„Karácsony előtt Londonban léptem fel. Két teltházas előadásom volt a Magyar Házban és a Szent István Házban. Kicsik és nagyok együtt énekeltek velem. Néhány éve már nemcsak gyerekelőadásokat vállalok, hanem felnőtteknek szóló műsorom is van. Nagyon szeretem a hivatásomat, amit akárhogy is számolok, már több mint öt évtizede végzek.”
Éva a Kócbabák női trióval vált ismertté, majd a Neoton Família alapító tagja volt. A csapat örökzöld albuma, a Napraforgó a diszkókorszak egyik legsikeresebb lemeze. A zenekar akkori menedzsere azonban Fábián Évát a másik két énekesnő, Csepregi Éva és Pál Éva mellett egyre inkább háttérbe szorította. Az ok az volt, hogy Évi férjhez ment, és ez nem tetszett a fent említett nagyhatalmú menedzsernek. A zenekar és Éva útjai 1980-ban szétváltak.
„Miután a Neotonnal megszűnt a közös munka, kezdetben nem sok lehetőséget kaptam itthon, ezért külföldre mentem. Énekeltem az Egyesült Államokban, Egyiptomban, az Egyesült Arab Emírségekben, Jordániában, Törökországban, Tunéziában, Kanadában és különböző dalfesztiválokon is képviseltem hazánkat. Az éneklés mellett az utazás a szenvedélyem, jó volt összekötni a munkát a hobbimmal.
Boldog voltam, hogy kinyílt számomra a világ, és nem csak az ország határain belül léptem fel.”
Évi azt mondja, nem elmélkedik azon, mi lett volna, ha a Neotonban marad, és még most is a legendás csapat tagja lenne.
„Nincs bennem rossz érzés a múlt miatt, mert szólóban is sikereket értem el. Hálás vagyok az égieknek, mert rengeteg helyen koncerteztem. Néhány évvel ezelőtt pedig a Neoton Família a Story magazin Legenda-díját is megkapta, aminek én is részese voltam.”


Ma sem bánja Fábián Éva, hogy otthagyta a Neotont: „Nincs bennem rossz érzés a múlt miatt”




Nagyon jó kapcsolata van a lányával
A 80-as években olyan kiváló zeneszerzők és szövegírók egyengették a pályáját, mint Máté Péter, Menyhárt János, Demjén Ferenc és Verebes István.
„Az Édenkert című slágerem szövegét Verebes Pista írta, aki akkoriban a top szerzők közé tartozott. Nagy öröm volt számomra, amikor ismét találkoztunk a meglepetés-születésnapi bulimon” – árulja el Évi, aki egy időben a kislányával, Lillával is gyakran koncertezett.
A fiatal hölgy ma már a Sláger FM műsorvezetője. „Lilla mindig azt mondja, hogy gyerekként egy életre kiénekelte magát mellettem, ezért felnőttként már nem szeretne énekesnő lenni. Rádiós műsorvezetőként dolgozik, és mellette különböző rendezvények háziasszonya. Februárban együtt szerepelünk majd a Szóvivők Bálján. Lilla lesz az est műsorvezetője, én pedig a gálaműsorban fellépő egyik énekes. Nagyon jó kapcsolatban vagyok a lányommal. Már nem lakunk együtt, de hetente találkozunk.”
Erős benne az anyai ösztön
Évi még nem nagymama, de vágyik arra, hogy a leendő unokájának is énekeljen. „A hosszú évek során nagyon a szívemhez nőtt a gyerekközönség. Minden előadásomra izgatottan készülök, ajándékokat is kapnak a színpadra feljövő, velem együtt éneklő bátor gyerkőcök. Azt hiszem, a saját unokámnak is megtanítanék néhány kedves dalt, és szívesen gondoskodnék róla. Erős bennem az anyai ösztön. De nem sürgetem a lányomékat, elfogadom, akkor jön majd a baba, amikor ők jónak látják. Én sem fiatalon lettem édesanya. 33 éves voltam, amikor Lilla született. Akkoriban ő késői gyereknek számított.”
Éva már nem él együtt Lilla édesapjával, ám a jó kapcsolat megmaradt köztük. „Mérleg jegyű vagyok. Gyakran mondják is nekem, hogy nem lehet összeveszni velem, mert kompromisszumkész vagyok. Tényleg nem bírom a vitát és a feszültséget, egész életemben harmóniára törekedtem. Legutóbb is nálunk jött össze a család: Lilla édesapjával, a 91 éves anyósommal, a lányomékkal és a mostani párommal együtt ebédeltünk.”
Az énekesnő azt mondja, ha ugyanolyan jó lesz az idei éve, mint amilyen a tavalyi volt, akkor nem panaszkodhat. „Szerencsés vagyok, mert sosem kellett idegenek ajtaján kopogtatnom fellépések miatt. Megtalálnak a lehetőségek, elérhető vagyok a Facebookon, a YouTube-on, az Instagramon és szájhagyomány útján is terjedek. Azt hiszem, ez nem is olyan rossz dolog a mai világban.”
Soltész Rezsőből írta a vizsgamunkáját
A civil pályán is könnyen elboldogulna. „Miközben az NDK-ban turnéztunk, levelezőn elvégeztem egy reklám-marketingszakember-képzőt a 80-as években. Vizsgamunkámat pedig a Soltész Rezsőt felfuttató reklámkampány elemzéséből írtam. De az éneklés mellett sosem volt úgynevezett hétköznapi állásom. Csak a magam örömére tanultam.”
Fotó: Bulla Bea, Mti, fortepan/Gyulai Gaál Krisztián, Privát