Címlapsztori Sztár

Kevesen tudják: ezzel a dallal indult el Kovács Erzsi karrierje – sosem készült előadóművésznek

Kovács Erzsi hangját egy véletlen találkozás emelte reflektorfénybe. Egyetlen dal kellett a hírnévhez. Ám élete során nem volt mindig ennyire szerencsés.
Kovács Erzsi

Kevés olyan ikonikus alakja van a magyar zene történetének, mint Kovács Erzsi. Különleges, mély hangja generációk számára vált felejthetetlenné. A táncdalok nagyasszonya 1928. július elején született. Érdekesség, hogy fiatalon egyáltalán nem készült előadóművésznek.

Az első fellépés

Kovács Erzsi
Nem tervezett előadóművész lenni, mégis az lett

Eleinte egészen más területen képzelte el a jövőjét, majd egy véletlen találkozás mindent megváltoztatott. Barátnőivel üldögélt a Váci utcai Napsugár presszóban, ahol megismerkedett Horváth Jenő zeneszerzővel. Ő hamar felfigyelt az akkor épp 19 éves lány hangjára. A közös énekelgetések után a férfi végül egyszer átadta neki a mikrofont. Ez volt Kovács Erzsi első fellépése.

A zeneszerző biztatására egyébként Erzsi felkereste Vécsey Ernő zongoristát, aki azonban nem látott benne különösebb tehetséget, így nem is vállalta a tanítását. A visszautasítástól hatására se adta fel. Az áttörést pedig egy rádiós próbaéneklés hozta meg számára, amikor felénekelte „A régi óra halkan jár” című dalt. A felvétel azonnal hatalmas siker lett.

Végzetes szerelem

Kovács Erzsi
Több év börtönbüntetést kapott

Magánélete ekkoriban drámai fordulatot vett. Szerelmi kapcsolatba került Szűcs Sándor labdarugóval, az UTE játékosával. Mivel mindketten házasok voltak, ezért a közös jövőt külföldön tervezték. Meg akartak szökni az országból, a hatóságok azonban elfogták őket.

A korszak kegyetlen példastatuálása következett: Szűcs Sándort kivégezték, Kovács Erzsit pedig 4év börtönbüntetésre ítélték.

A szabadulás után az újrakezdés nem volt könnyű. Ám az énekesnő rendíthetetlen erejének köszönhetően ismét a csúcsra jutott. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Tűzpiros virág vagy a Rejtély. Lemezei több mint 2,5 millió példányban keltek el.

Ez is érdekelhet

Karrierje végén is reflektorfényben

Az idő múlásával és főképp a zenei ízlés változásával a hanglemezgyár szerződést bontott vele. Ezt követően hosszú éveken át külföldön lépett fel. Bárokban és tengerjáró hajókon énekelte dalait, itthon pedig egyre kevesebbet beszéltek róla. Na de a nyolcvanas években újra felfedezte őt a közönség. Népszerűsége ismét felívelt, így még 79 évesen is többször színpadra állt.

Utolsó albuma 2007-ben jelent meg „Mosolyogva búcsúzom” címmel.

Kovács Erzsi 2014 áprilisában hunyt el, épp ma 12 éve. Dalai, különleges hangja és megrendítő élettörténete ma is velünk él.

Fotó: Fortepan/Nagy Gyula, Fortepan/Szalay Zoltán, Hortolányi Anikó