Bár tudatosan készült arra, hogy egyszer eljön ez a pillanat, érzelmileg így is komoly kihívást jelentett számára.
„Nagyon nehéz volt, és a mai napig az. Ami 21 éven át az életem része volt, a rutin, a mindennapok, a szokások, a rituálék, annak át kellett alakulnia. El kellett telnie három-négy hétnek, amíg a gyerekek nélküli szokások elkezdtek beépülni az életembe, de nyilván borzasztó nehéz volt.
Egy hatalmas üresség maradt utánuk, még akkor is, ha próbálom a nap minden percét munkával megtölteni.
A műsorvezetés mellett kommunikációs képzéseket, tréningeket tartok, és tanácsadói feladatokat látok el különféle cégeknél, szövetségeknél. Az a jó abban, hogy egyik munkából a másikba ugrálok, hogy leköti a figyelmemet.”
Havonta találkoznak csak
A változás nemcsak a nagy dolgokban, hanem a mindennapok egészen apró részleteiben is megmutatkozott. Olyan rutinok tűntek el egyik napról a másikra, amelyekről korábban talán nem is gondolta volna, mennyire szorosan hozzátartoznak a gyerekekhez és az anyasághoz.
„Korábban naponta kétszer főztem, ebédet és vacsorát. Amióta a gyerekek elköltöztek, szerintem be sem tettem a lábam a konyhába – meséli Zsuzsa. – Mielőtt a gyerekek kiköltöztek, mindent számbavettem, próbáltam mindenre felkészülni, és fejben egyértelműen elrendeztem magamban, milyen lesz ez az új életszakasz, de az érzelmeket nem lehet megúszni.
Ezt az időszakot érzelmileg is végig kell élni.
Mindig is arra törekedtem, hogy a gyerekeimet önállóságra neveljem, és tudtam, hogy egyszer eljön majd a pillanat, amikor kirepülnek a fészekből. Ettől függetlenül egészen más megélni, amikor tényleg elérkezik ez a helyzet. Most viszont már próbáljuk megtalálni azt a ritmust, ami mindannyiunknak jó. Szeptemberben én voltam kint náluk, októberben pedig ők jönnek haza. Igyekszünk ezt a havi egy találkozást tartani.”
Nem hisz a büntetésben
Zsuzsának büszkeség látni a gyermekeit, ahogyan kezdik felépíteni a saját, önálló életüket. Az indulásban természetesen ő is ott volt mellettük: együtt intézték a szükséges ügyeket, és lépésről lépésre megteremtették az új életükhöz szükséges alapokat.
„Tudtam, hova kerülnek, és azt is, hogy mibe vágnak bele, hiszen sok mindent együtt készítettünk elő. Kialakítottuk a kis kollégiumi szobájukat, kitakarítottunk, berendeztük, és rengeteg adminisztratív teendőt is együtt intéztünk, a bankszámlanyitástól kezdve mindenféle egyéb ügyig. De ebbe nyilván bele kell rázódni.
Ugyanakkor, amikor az ember bekerül egy egyetemre, rájön, hogy egészen más a tempó.
Az a mennyiség, amit például az érettségire kell megtanulni, itt nagyjából egy heti tananyag. Úgyhogy el vannak havazva, mint a fene, rengeteget tanulnak, és nagyon keményen dolgoznak.”
A gyerekek ugyan fizikailag távol vannak, de az otthonról hozott mintákat magukkal vitték.
„Anyaként próbáltam bizonyos dolgokat betartatni velük, és azt gondolom, ez nagyon jól működött, és meg is van az eredménye. Külföldön is ugyanúgy élnek, ahogy annak idején tanítottam nekik:
figyelnek az időbeosztásukra, megtervezik a feladataikat, és számonkérik magukon azt is, hogy amit elterveztek, azt megcsinálták-e.
Nagyon szépen lehet rájuk számítani. Én alapvetően a megbeszélésben hiszek: ha egy gyerek megérti, miért fontos valami, és azt is, minek mi a következménye, akkor képes arra, hogy saját maga is betartsa a szabályokat. Nem hiszek a büntetésben, és abban sem, hogy hatalmi szóval vagy pusztán a szülői tekintéllyel bármit el lehet érni.”
Végre eleget aludhat
A gyerekek kirepülésével egy másik fejezet is elkezdődött: Zsuzsa és férje életében több lett a szabadon alakítható idő, és arra is lehetősége nyílik, hogy újra jobban figyeljen saját magára.
„Arra is készültem, milyen lesz majd kettesben. Most úgy osztjuk be a napjainkat, ahogyan csak szeretnénk. Nálam jelenleg a munka tölti ki a mindennapokat, de ezt így is terveztem. Emellett sokkal több időm jut saját magamra is. Végre eleget tudok aludni, ami nagyon hiányzott az életemből. Mindig tudatosan és fegyelmezetten éltem, de a megfelelő pihenés és a rendszeres sport korábban gyakran háttérbe szorult. Mostanra ezek is visszakerültek a mindennapjaimba, különösen az alvás. Szerintem ez az egyik alapja annak, hogy az ember jól tudjon működni” – mondja Zsuzsa, aki fantasztikusan néz ki, és csak úgy sugárzik belőle az energia.
„Nincs két egyforma napom, ezért szokásokat nehezen tudok kialakítani, viszont az étkezésre nagyon figyelek, a pihenést pedig igyekszem minden körülmények között stabil pontként beépíteni az életembe.
Arra nem mindig van ráhatásom, hogy a kettő között mi történik, de próbálok tudatosan egyensúlyt teremteni és kompenzálni.
Az is nagyon fontos szerintem, hogy jól vagyok önmagammal, harmonikus a családi életünk, szeretem a munkáimat, és olyan emberek vesznek körül, akikkel öröm együtt lenni. Azt gondolom, hogy ha belül rendben vannak a dolgok, az kívülről is meglátszik az emberen.”
Támogató és empatikus
Már hat éve vezeti a TV2 népszerű kalandreality műsorát.
„Azt szeretem a legjobban a műsorban, hogy bármennyire is felkészülünk, valójában nem lehet mindenre felkészülni. Legfeljebb arra, hogy a váratlan helyzetekre jól reagáljunk. Ebben az évadban egészen elképesztően működött a dinamika: a szereplők egymással, egymás ellen, egymást támogatva vagy éppen taktikázva folyamatosan alakították a történetet.
Tulajdonképpen maguk írták a realityt, nekünk pedig az a feladatunk, hogy jól reagáljunk arra, ami történik. Fontos, hogy támogató és empatikus közeget teremtsünk a szereplőknek, közben viszont arra is figyelnünk kell, hogy semmilyen módon ne befolyásoljuk őket. Jelen lenni és támogatni, miközben kívülállónak maradunk: talán ez a legnagyobb kihívás.”
Fotó: Borzi Vivien, Schumy Csaba, TV2, Archív
