Egészség

Háton fekvés csökkenti a fájdalmakat, oldalt szunyókálva kisebb az Alzheimer gyakorisága

Gondolta volna, hogy a háton alvás jót tesz a szemnek, aki pedig az oldalán pihen, annak kevésbé fog égni a gyomra? És ezzel még nincs vége azon előnyök sorának, ha sikerül megtalálnia a legideálisabb pozícióját éjszakára.

A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy az alvás mennyisége és minősége is nagy hatással van a következő napunkra, illetve az egész életünkre. A zavartalan, 7-8 órányi éjszakai pihenés nagyban hozzájárul a fizikai és mentális állapotunkhoz – minél kevesebb időt szánunk a durmolásra, annál több problémával kell megküzdenie a szervezetünknek. Számos tanulmány kimutatta, hogy a rossz alvás negatív hatással van mind a fizikai, mind a kognitív teljesítményre. Konkrétan gátolhatja az állóképességi teljesítményt, a reakcióidőt és a tanulást. Ezenkívül a fáradtság miatt megnövekedhet a sérülések kockázata, aminek idősebb korban még inkább ki vagyunk téve. Azonban az sem mindegy, hogyan fekszünk az ágyban. Az alvásspecialisták közzétették, hogy a  különböző pózok milyen pozitívumokkal járnak.

Ezért jó háton aludni

✔ Csökkentheti a hát-, a nyak- és a vállfájdalmakat
„Ez a pozíció egy vonalban tartja a hátat a nyakkal, ami azt jelenti, hogy reggel kevésbé fájnak ezek a testtájak” – mondja Devin Burke, az amerikai Alvástudományi Akadémia alapítója. Azzal is segíthetünk a hátfájáson, ha egy párnát a térdeink alá helyezünk, és úgy merülünk álomba. Ahogyan az is hatékony, ha minden reggelt egy alapos és finom nyújtással kezdünk, illetve nem hordunk 2, 5 centiméteresnél nagyobb sarokkal ellátott cipőt.

✔ Segíthet a száraz szemeken
Egy 2018-ban megjelent tanulmány szerint azok, akiknek rendszeresen szükségük van műkönnyre, nagyobb valószínűséggel szundikálnak az oldalukon és a hasukon. Ezekben a pózokban a párna összenyomhatja a természetes könnyeket termelő mirigyeket, így nem csak szárazabb szemekkel ébrednek, de súlyos látásproblémák is előfordulhatnak. Amikor pedig hanyatt fekszünk, a szemünk nem érintkezik a párnával, tehát a problémára ez az egyik lehetséges megoldás.

✔ Vigyáz a bőrre
Jó, ez inkább a hiúságról szól, mint az egészségről, de mégis fontos. Arról már többször olvashattunk, hogy az alvás jótékony hatással van a bőrre – ezért is nevezik szépítő alvásnak –, de az arcbőrnek az sem mindegy, milyen pózban helyezkedünk el. A háton fekvéstől láthatóan kisimultabb és szebb lesz az arcunk, míg a többi pozíció kisebb vagy mélyebb ráncokat okozhat.

Forduljon oldalra, mert…

✔ Enyhítheti az alvási apnoét
A horkolás nemcsak bosszantó annak, aki egész éjszaka hallgatja, de a hanghatásokat kiadó félnek is rendkívül egészségtelen. A hátunkon pihenve az oxigén nehezebben jut el a tüdőbe, súlyosbítva az alvási apnoét, vagyis azt az állapotot, amikor légzéskimaradás is történik. Az érintett nem érzékeli a problémát, kizárólag egy másik személy láthatja és hallhatja azt, amikor a horkolás abbamarad, és bár a mellkas megemelkedik, nem vesz levegőt az illető. Ha ez 3-4 percig így maradna, akkor az érintett meg is fulladna, de ilyenkor az agy azonnal érzékeli a bajt, és mielőtt a halál bekövetkezne, megszakítja a mélyalvást, és egy felületes alvásra téríti át a szervezetet. A híres dr. Abhinav Singh alvásgyógyász ezért is ajánlja ebben az esetben a jobb oldalon pihenést.

✔ Csillapítja a gyomorégést
A The American Journal of Gastroenterology című szaklapban megjelent egy olyan tanulmány, amely azt bizonyítja, hogy a bal oldalon alvás lehetővé teheti, hogy a felesleges gyomorsav hatékonyabban ürüljön ki, mint más pozíciókban, így enyhítve a gyomorégéssel, refluxszal járó problémákat.

✔ Megelőzheti az Alzheimer-kórt
Bár további kutatásokra van szükség, de a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársai arra jutottak, hogy az oldalt alvás a leghatékonyabban vezeti el az agyból az úgynevezett salakanyagokat, amelyek nagyban hozzájárulnak az Alzheimer-kór kialakulásához. Vagyis azt a betegséget „cselezhetjük ki”, amely a demencia egyik fő okozója, befolyásolva a memóriát, a gondolkodást és a viselkedést. Az Alzheimer-kór a demenciás esetek 60-80%-át teszi ki.

✔ Kismamaként is kényelmesebb
Ez a póz az anyukának és a magzatnak is kényelmesebb, hiszen sem a gerincet, sem a babát nem nyomjuk alvás közben. Amennyiben már a terhesség vége felé járunk, és a derekunk is nagyon fáj, helyezzünk egy kisebb párnát a térdek közé, amivel enyhíthetünk a kellemetlen tüneteken.

Hason is jó lesz?

Sokan alszanak ebben a pozícióban – a kisbabák többsége –, pedig felnőtt korban a legrosszabb választás, akármennyire is kényelmesnek tűnik. A hason alvás megterheli a gerincet, nyomást gyakorol az ízületekre és az idegekre, és mivel ilyenkor oldalra döntjük a fejünket, a nyakat és a vállat is terheljük. Érdemes ilyenkor egy kispárnát a has alá rakni, ami megemeli a csípőt, illetve arra is figyeljünk, hogy a fejünket is egy alacsonyabb párnán nyugtassuk. Egyetlen előnye van ennek a póznak, mégpedig az, hogy csökkenthetjük vele a horkolást.

Megemelt lábakkal

A legtöbbünknek eszünkbe sem jutna feltenni a lábainkat a franciaágyban, de valakinek különösen ajánlják a szakemberek. Ha az alsó végtagok feljebb helyezkednek el a mellkasnál, pontosabban a szívnél, azzal javíthatunk a keringésen. Az izom- vagy szövetsérülések is gyorsabban gyógyulnak azáltal, ahogy a vér körbejárja a testet, elősegítve a szervek regenerációját. Ez a póz jelentősen enyhítheti a hátfájást, amivel szinte minden ülő munkát végző ember naponta küzd. Nem szükséges semmilyen speciális kellék, elég, ha ez egyik nagypárnát vagy paplant a vádlik alá rakjuk, mielőtt álomba merülünk.

szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Adobestock