Egészség

Életminőség-javítás ingyen! Tejsavszálakkal és szikével segítenek a lebénult arcon

Vírusfertőzés vagy műtét miatt bekövetkező arcbénulás egy részén lehet segíteni, ám számos alkalommal nem. Az eltorzult vonások nemcsak a beteg mindennapi életére vannak kényelmetlen és zavaró hatással, de a féloldalas arc látványa miatt az önbizalmukra is. Az ő helyzetükön igyekszik javítani egy orvoscsapat társadalmi felelősségvállalásból.

Kinga a koronavírus-járvány előtt talált egy csomót a bal füle alatt. Fájdalmai miatt egy fővárosi speciális kórházba utalták be. „Ott a műtét előtt pár perccel közölték, hogy nagyobb a baj, mint gondolták, szerintük rosszindulatú elváltozás is lehet. A szövetminta igazolta a gyanújukat. Hatórás műtétre volt szükség, mely során az arcideget olyan mértékű károsodás érte, hogy az arcom bal oldala teljesen lebénult” – meséli Kinga a kezdeteket.

Rögtön látható volt a változás

Kiderült, hogy nem lesz szükség utókezelésre, s hogy agykárosodást sem szenvedett, a hallása is ép, de az arca béna maradt. „A szememmel nem tudtam pislogni, hunyorogni, nagy fájdalmat okozott még az is, ha sütött a nap, vagy fújt a szél. A szám bénultsága miatt az evés, ivás, sőt még a fogmosás is nehéz volt.” Kinga amiatt is aggódott, hogy az embereket elriasztja majd a látványa. „Féltem, hogy fognak reagálni a kinézetemre, hogy az utcán mindenki megbámul, megijednek tőlem a gyerekek.”

Egyik doktor ismerőse ajánlotta neki dr. Szomolai Eszter esztétikai orvost, s egy általa elvégzett Aptos szálas nevű beavatkozást, mely az életminőségén és az arca formáján is javít majd. „Tudtam, hogy az arcom magától már nem fog javulni, sőt az évek során mindinkább torzul, és egyre nagyobb lesz a különbség a két oldal között, tehát meg kell ragadni minden lehetőséget, ami elősegíti a pozitív változást. Az is motivált, hogy a szám felhúzásával nem fog kifolyni a folyadék a számból, talán a kiejtésem is javul – meséli Kinga, miben reménykedett a beavatkozás előtt. – Az eljárás tényleg nem fájt, sokkal rosszabbnak képzeltem, hogy mi történik, mint a valóság volt. Azt hittem, hogy kék-zöld foltos leszek, és sebhelyes, ami most már nevetségesen hangzik. Szerintem egy óra lehetett az egész, és rögtön látható volt a változás. A szám egyenesebb lett, és azonnal jobb lett a kiejtésem is, sokkal könnyebb volt beszélni. A bőrömön nem látszott folt, duzzanat, sebhelyek sem voltak. Ahogy teltek a hetek, a hónapok, egy kicsit mindig jobb lett az eredmény. Mindenki észreveszi rajtam a különbséget, sokan mondják, hogy milyen szép vagyok. Ezen mindig nevetek, mert ez a »mihez képest« szép, hiszen ahonnan indultam, ahhoz képest valóban szimmetrikusabb az arcom. Eltelt másfél év, a kezelés miatt ma sem lógnak a kötőszövetek, még mindig feszes a bőröm. Az életminőségem is javult, nagyon megérte belevágni. Aki hasonló helyzetben van, az ne is gondolkodjon, ragadja meg az Eszter és kollégái által kínált lehetőséget!”

Javul a beszéd, csökken az aszimmetria

Az arcidegbénulás hirtelen kialakuló károsodás, leggyakoribb típusa az ismeretlen eredetű, más néven Bell-féle bénulás, ami gyakran vírusfertőzések után alakul ki. A páciens szájzuga lecsüng féloldalin, a szemét nehezen, vagy nem is tudja lecsukni, a száj mozgása és a mosolygás szintén aszimmetrikus, emiatt a beszéd elkent és nehezebben érthető. Az esetek legnagyobb részében magától, illetve kezelés segítségével múlik, fizikoterápiával elérhető, hogy az arcizmok ne sorvadjanak el. Ám ritkábban, mint Kinga esetében is, amikor valamilyen gyógyító műtét sajnálatos következménye, a bénulás végleges, vagy nagyon lassú és kismértékű változás következik be az évek során. „Azoknak a betegeknek ajánljuk a kezelést, akiknél már további javulás nem várható, és megmaradt az arclógás – mondja dr. Szomolai Eszter. – Ez, hangsúlyozni szeretném, a  funkciót nem befolyásolja, az izmok működését sajnos nem hozza vissza, de az aszimmetria csökkentésével a páciensek közérzete javulhat. A szájzug emelésével a beszédjük előnyösen változik.

Többméternyi szállal emelik meg az arcot

Hogy mi is ez a felszívódó szálas arckezelés pontosan? Egy grúz plasztikai sebész, dr. Marlen Sulamanidze a hazájában próbált segíteni a csüngő arcú pácienseknek. A kezelések során azt vette észre, hogy az általa kifejlesztett tejsavalapú, lassan felszívódó szálak nagyon jó bőrminőség-javulást eredményeznek. Így az esztétikai kezelések felé fordult, és erre építettek egy családi vállalkozást, mely ma Aptos néven a világ legtöbb országában elérhető. „Megőrizve az induláskori társadalmi felelősségvállalást, a bénult arcú pácienseknek grátisz biztosítják a szálakat, mi, ezt használó orvosok pedig ennek a szakmai hátterét adjuk ingyen – folytatja Eszter. – A társadalombiztosítás, miután ez orvos-esztétikai kezelés, nem ad támogatást a  beavatkozáshoz, a páciensek számára mindent önerőből valósítunk meg a kezelés során, kollégáim és én adjuk a szaktudásunkat, a rendelőnket, a szükséges steril anyagokat.”

Ezek a tejsavszálak kvázi implantátumok, ezért fontos a megfelelő behelyezésük. A 20-40 perces folyamat során a szálakat a bőr alá helyezik a megelőző tervezésnek, felmérésnek megfelelően. Néhány napig duzzadt a kezelt terület, de ez érthető, több méternyi orvosi varrat kerül a szövetek közé, hogy megemelje a megsüllyedt részeket.

„A szálak ezután lassú, másfél-két évig tartó lebomlásuk során a kollagéntermelést fokozzák, így a hatás nemcsak a szálak tartóereje, hanem a bőr rugalmasságának fokozódása, a vázszerkezet erősödése is. Ismételni lehet a beavatkozást, a későbbiekben akár nem felszívódó szálakkal is, ezt mindenképp ebben gyakorlott kollégának kell végeznie, hiszen a hatás így állandó lesz. Jellemzően az általunk szervezett oktatások során vállaljuk a páciensek kezelését, így 2-4 hónapos várólistánk van, és orvosi dokumentációval tudnak hozzánk jelentkezni” – teszi hozzá a doktornő. Országszerte vannak orvosok, akik segítenek ebben.

Ne keverjük az agyvérzéssel vagy a Lyme-kórral!

A statisztikák szerint az arcbénulás leginkább a 30 és 50 év közötti nőket és férfiakat érintheti. A felnőttek esetében a hirtelen kialakuló, ún. Bell-parézis 90 százalékos arányban szűnik meg a kezelés végére, de a gyerekkori előfordulások gyógyulási aránya nagyon jó. „Fontos kizárni az agyvérzés, érelzáródás, gyulladásos betegségek lehetőségét, traumás sérülésnél az ideg érintettségét, egy esetleges Lyme-kórt vagy egyéb vírus okozta betegséget, gyulladásos állapotot” – sorolja a szakértő azt, mivel nem szabad összekeverni az arcbénulást.

fotó: adobestock – képünk illusztráció

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete