Egészség

Fárasztó kórságok: tízféle nyavalya is bágyaszthatja, vérvételből olvasható ki az igazság

Esténként gyakran zuhanunk össze holtfáradtan, és előfordulhat, hogy reggel sem ébredünk frissen. Ha életünk állandó szereplője a fáradtság, mindenképpen járjunk utána, valójában mi okozza a nyomasztó érzést.

Hiányt mutat

„Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlhajszolt életünket okoljuk fáradtságunkért. Az esetek többségé-ben igazunk is van” – kezdi dr. Farkas Orsolya homeopata orvos. A tél vége felé pedig szívesen emlegetjük a tavaszi fáradtságot, de eljöhet az a pillanat, amikor a kimerültséget mint tünetet, már nem szabad félvállról vennünk. Ha két-három hétnél tovább tapasztaljuk a jeleket, mindenképpen próbáljunk meg változtatni életmódunkon: aludjunk többet, együnk egészségesebb ételeket, szedjünk multivitamint, és ha csak lehet, kerüljük a kávé- és az alkoholfogyasztást.

„Ha ezek után is érezzük a fáradtság tüneteit, mindenképpen forduljunk orvoshoz. Egyszerűbb esetben hiányállapot lépett fel a testünkben, magnézium-, esetleg vaspótlásra szorulunk. De a túlzott kimerültség komolyabb betegség jele is lehet, amelyet mindenképp kezelni kell. Nem árt megfigyelni a kísérő tüneteket, és elmenni egy laborvizsgálatra. Sok későbbi kellemetlenségtől megkímélhetjük így magunkat” – javasolja a doktornő.

  1. Vérszegénység: Ha szervezetünkben kevés a vas, vagy alacsony a vörösvérsejtszámunk, akkor vérünk nem képes elegendő oxigént szállítani. Ha pedig sejtjeinkbe, szöveteinkbe és agyunkba nem jut elég oxigén, akkor fáradtnak érezzük magunkat. Mindez légszomjjal, erősebb szívdobogással, sápadtsággal együtt járva valószínűleg vérszegénységet jelez, aminek oka lehet a vashiányos táplálkozás, nőknél a menstruáció is.
  2. Hormonális változások: Ugyancsak fáradtságérzettel jár a hormonváltozás is, ami természetes életciklusainkból adódik: például a serdülőkor, a menstruáció előtti napok, a terhesség vagy a menopausa. Ilyenkor gyakori, hogy szédelgősnek, aluszékonynak érezzük magunkat, ami természetes jelenség, nem is kell semmiféle kezelést kérni miatta. A változókor azonban kivétel, hiszen a hormonpótlással jelentősen enyhíthető a fáradtság.
  3. Autoimmun betegségek: Nem gyakori jelenség, de előfordulhat, hogy elesettségünket autoimmun betegség okozza. Ezek jellemzője, hogy szervezetünk az egészséges szöveteket is antitestekkel támadja meg, s e „belső harc” nagyon leszívja az energiánkat. Ha a betegség a központi idegrendszert is érinti, akkor kimerültségre hasonlító tüneteket és alvászavart észlelhetünk. Az autoimmun betegségek egy laboratóriumi vizsgálattal könnyen azonosíthatók.
  4. Pajzsmirigybetegségek: Anyagcserénket azok a hormonok irányítják, amelyeket a pajzsmirigy termel. Ha ez a mirigy megbetegszik, kevesebb hormont választ ki, így az anyagcsere is lelassul – ezáltal pedig szervezetünk kevesebb energiához jut, vagyis könnyebben elfáradunk. A pajzsmirigy-megbetegedés nem ritkaság, hiszen a nőknek mintegy 10 százalékát érinti. Jellemző tünetei a hajhullás, az indokolatlan, gyors hízás, a fázékonyság és a bőrszárazság.
  5. Cukorbetegség: Ugyancsak az energiahiány miatt okoz fáradékonyságot a kettes típusú cukorbetegség is, ami meggátolja szervezetünket abban, hogy megfelelően feldolgozza a glükózt (azaz a cukrot). Ilyenkor az a vérben halmozódik fel, vagyis sejtjeink nem jutnak megfelelő mennyiségű tápanyaghoz. A fáradtság mellett a cukorbetegség jellemző tünete a homályos látás, a súlyvesztés, az erős éhség- és szomjúságérzet, valamint a gyakori vizelés is.
  6. Vérnyomásproblémák: Meglehetősen köztudott, hogy az alacsony vérnyomásban szenvedők gyakran elszédülnek, aluszékonyak és szinte mindig fáradtak. Meglepő módon azonban a magas vérnyomás is okozhat kimerültséget – nem beszélve a vérnyomásproblémákra szedett gyógyszerekről, amelyeknek mellékhatásai közt sokszor megtalálható a fáradtság is.
  7. Krónikus májgyulladás (hepatitis): Bár a májgyulladás gyakori kísérő tünete a kimerültség, a betegségre inkább az a jellemző, hogy először a fizikai jelek tűnnek fel (a szem és bőr besárgulása), és csak ezután jelentkezik a feltűnő energiahiány. Ennek ellenére előfordulhat, hogy ez megelőzi a látványos, tipikus májgyulladásos tüneteket, ezért ha nemrégiben vérátömlesztést kaptunk, és azóta folyton fáradékonyak vagyunk, érdemes laborvizsgálatot kérnünk háziorvosunktól.
  8. Krónikus fáradtság szindróma: A depresszióhoz meglehetősen hasonló betegség hosszú időn át tartó fáradtsággal, ingerültséggel és kimerültséggel jár, amihez ízületi és izomfájdalmak is adódnak. A főleg 50–60 éves nőket megtámadó kór eredetéről keveset tud az orvostudomány; mindössze azt gyanítják, hogy egy bakteriális vagy vírusos fertőzésre adott, eltúlzott immunreakció váltja ki a tüneteket.
  9. Alvási apnoé: Az ebben a betegségben szenvedők légzése alvás közben rövid, néhány másodperces időközökre leáll. Ennek az a következménye, hogy szervezetük oxigénellátása csökken, ez pedig állandósult kimerültséget okoz, bármilyen hosszan aludtak is. Az alvási apnoé egyik gyakori tünete a horkolás, és mivel a betegség hatása nemcsak fáradtság, hanem magas vérnyomás, szívpanasz és stroke is, érdemes kivizsgáltatni.
  10. Magnéziumhiány, szívbetegség: Nemcsak a gyakori és váratlan izomgörcsök figyelmeztetnek minket arra, hogy szervezetünkben alacsony a magnézium szintje, hanem a feltűnő fáradékonyság is. Mindez azért nagyon fontos, mert a magnéziumhiány a szív koszorúereinek betegségeiben és az infarktus kialakulásában is fontos szerepet játszik, így a megmagyarázhatatlan energiaszint-vesztés fontos vészjelzés lehet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Fotó: istock