Ezotéria

Az energia körülvesz: töltődjön fel újra és győzze le a betegségeket orgonterápiával

Ha kevés az erőnk, hamar legyengülünk, megbetegszünk. Egy csodás találmány segítségével azonban testünket könnyedén újratölthetjük, legyőzhetünk sokféle kórt, és a kimerültségnek is búcsút inthetünk.

Az energia körülvesz

„A legtöbb szakember kizárólag biokémiai folyamatoknak tulajdonítja a szervezet egészségét és működését. Sokan nem veszik figyelembe a körülvevő, állandóan jelenlévő energiát. Pedig minden élőlény rezgéseket, sugárzásokat, frekvenciákat és információkat bocsájt ki. Sőt, még az élettelennek nevezett tárgyak is sugárzást vesznek fel vagy adnak le. Ebből következik, hogy minden élet és az azokat körülvevő tér is ezekkel az energiákkal telített” – kezdi Kavalkó János, természet-gyógyász, bionergetikus.

Az egyik ilyen mindenütt megtalálható, mindent átható kozmikus energiatípus az orgonenergia, amely nem más, mint maga az életenergia. Az orgonkristályok segítségével összegyűjthető, felerősíthető és irányítható.

Töltődjünk újra!

A helytelen étkezés, a környezetünkben lévő méreganyagok, a különféle káros sugárzások, az elektroszmog vagy akár a stressz is energiavesztést eredményezhet. Ha bioenergia-készletünk túlzottan csökken, képtelenek vagyunk ellenállni a ránk nehezedő nyomásnak, fenyegető hiányállapotok lépnek fel, testünk legyengül, megbetegszik. Ilyenkor a legkézenfekvőbb gyógymód, ha feltöltődünk energiával.
Régóta ismert, hogy a beteg szerv rezgése más, mint az egészségesé, ezért fontos, hogy a megbomlott rezgéseket helyreállítsuk, és újra összhangba hozzuk a test többi részével. Erre alkalmas az Orgonterápia, amely segít pótolni az elvesztett bioenergiát. A kezelés során javul a sejtjeink közti kommunikáció, valamint helyreáll a természetes auránk. A gyógyimpulzusok még olyan esetekben is képesek ellátni a sejteket és a szerveket a megfelelő információkkal, mikor immunrendszerünk működik rosszul.

Tudta?

Minél nagyobb egy-egy szerv vagy testrész esetében a működési zavar, a sugárzás során annál erősebb bizsergő, csipkedő, meleg érzést tapasztalhatunk az adott ponton. Így azonnal feltérképezhető, hol van a baj valójában.

Sok mindenre gyógyír

A terápia egy fémhengerekből álló eszköz, az úgynevezett orgonsugárzó segítségével történik. A benne lévő hangolt hegyikristályok összegyűjtik a térből az energiát, majd a gép ránk, illetve a beteg testrészre sugározza azt. A készülék olyan pontosan beállítható, hogy érszűkület esetén akár egy három centiméteres érszakaszt is beprogramozhatunk rajta. Bárki kipróbálhatja önállóan vagy kiegészítő természetgyógyászati kezelésként, mivel minden terápiával együtt használható.

„Alkalmazása igen széles körű. Elsősorban súlyos és krónikus megbetegedéseknél javasoljuk kiegészítésként, ahol folyamatos energiapótlásra van szükség. Daganatos megbetegedéseknél eredményes orvosi kiegészítő terápiaként a mellékhatások enyhítésére: javítja a közérzetet, csökkenti a hányingert, csökkentheti a fájdalmat, meghozza az étvágyat. Ha a családban örökletes a betegség, akkor megelőzésképp is érdemes kipróbálni. Szívinfarktus után jelentősen növelhető a beteg terhelhetősége, agyi katasztrófákat követően gyorsabban állnak vissza a funkciók. A kezelés hossza és gyakorisága teljesen egyénre szabott és eltérő” – magyarázza a szakértő.

Nemcsak betegség esetén érdemes kipróbálni. A feszültség csökkentésére és a fáradékonyság megszüntetésére remek, mindössze 2-3 naponta 20-30 percig elég, és szembetűnő lesz a változás. A kezelés akkor a leghatásosabb, ha gyógynövényekkel, aromaterápiával és masszázzsal egészítjük ki.

A következő kiegészítő természetgyógyászati kezelésekre alkalmazható:

Allergiás és asztmás panaszok
✿ Bőrproblémák
✿ Fáradékonyság, alvászavar
✿ Gyulladásos folyamatok (sebek kezelése, ízületi panaszok stb.)
✿ Általános immunerősítés, regenerálás, megelőzés céljából
✿ Sportsérülések
✿ Szív- és vérnyomásproblémák
✿ Cukorbetegség-kiegészítő
✿ Daganatos betegségek
✿ Gerinc- és mozgásszervi megbetegedések
✿ Agyi katasztrófák vagy szívinfarktus után
✿ Vegetatív idegrendszeri zavarok

TIPP

A készülékkel az ivóvízbe is átvihető a számunkra beprogramozott, optimális rezgésinformáció. Az így kapott különleges, lágy és selymes ízű vizet otthon, a megfelelő adagolás mellett, folyamatosan ihatjuk, elősegítve ezzel a harmonizáló, gyógyító információk állandó jelenlétét szervezetünk sejtjeiben.

Fotó: archív