Egészség

Tilos a tejföl, tejszín és uborka: de akkor mit kenjünk a leégett bőrre?

A strandolós időszak kezdetén, a vakáció elején még szoktatnunk kell a bőrünket a naphoz. Ha nem vagyunk elég körültekintőek, könnyen leéghetünk. Bőrgyógyász szakértőnkkel gyűjtöttük össze, mik a legfontosabb teendők.

Egy kicsit lepirult a bőröm, de majd bebarnul – legyintenek sokan a napégésre. Pedig, ha „megkapta” a bőrünket a nap, ott bizony már a bőr számára káros folyamatok indulnak be, amit amennyire csak lehet, el kellene kerülni.

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos a megelőzés – figyelmeztet dr. Gyöngyösi Nóra PhD bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos. – A fényvédő mindennapos alapkellék kellene, hogy legyen egész nyáron, nem csak a strandon, és nem csak akkor, ha hétágra süt a nap. Mert bizony akkor is leéghetünk, amikor felhős vagy hűvös az idő, esetleg úgy gondoljuk, hogy csak keveset leszünk a napon, ám végül másképp alakul. A bőrt érő károsodások az életünk során összeadódnak, és növelik a későbbi bőrdaganatok kialakulásának esélyét.”

Mint amikor leforrázzuk magunkat

Nemcsak akkor éghetünk le könnyen, ha nem kenjünk be magunkat, akkor is, ha nem jól csináltuk. Előfordulhat, hogy nem használtunk elegendő naptejet, nem krémeztük magunkat elég alaposan, bizonyos területek kimaradtak, a víz lemosta, homok ledörzsölte a fényvédőt, és nem kentük újra. Bármi is az ok, a teendők ugyanazok: a bőrt nyugtatni, a gyulladást csillapítani kell.

„Amikor leégünk, hasonló folyamat történik a hámsejtekkel, mint amikor leforrázzuk magunkat – magyarázza dr. Gyöngyösi Nóra. – Lehet, hogy csak egy kicsit pirul meg a bőr, de ha nagyon intenzív napsugárzás éri hosszú időn keresztül, akár másodfokú égéshez hasonlítható mértékű károsodás is bekövetkezhet. Mindegyik esetben gyulladásról van szó, amit csillapítani kell.”

Szakértőnk segítségével bemutatjuk, melyek a legfontosabb teendők.

✔ Ha érezzük, hogy feszül, ég, húzódik a bőrünk, akár már pirosnak is látjuk, húzódjunk árnyékba, hűvös szobába.
✔ Hűvös zuhannyal, lemosással enyhítsük az égő érzést, és tisztítsuk meg a bőrt.
✔ Kenjük be magunkat speciális napozás utáni balzsammal. Az ilyen készítmények általában nyugtató, hidratáló összetevőket, vitaminokat, ceramidokat, lipideket tartalmaznak olyan kombinációban, ami optimális a bőr megnyugtatására.
✔ Figyeljünk oda a folyadékfogyasztásra.
✔ Ha általános levertség, hidegrázás, szédülés is jelentkezik, akkor előfordulhat, hogy napszúrást kaptunk – ilyenkor különösen fontos, hogy maradjunk hűvös szobában, fogyasszunk bőségesen folyadékot, és pihenjünk.
✔ Ha hólyagosra égett a bőr, érdemes lehet orvosnak megmutatni, hogy egyeztethessük a megfelelő helyi kezelést.

Ha fel is hólyagosodott

A hólyagos égésre érdemes külön kitérni, mert speciális kezelést igényel. Ha nincs is módunk orvoshoz fordulni vele, az alábbiakat fontos tudni.

„A hólyagokat csak steril tűvel szúrhatjuk meg, különben növeljük az elfertőződés valószínűségét. Kezeljük úgy, mint a vízhólyagot: tartsuk tisztán, fertőtlenítsük. A felső bőrréteg elhal, le fog jönni, lefoszlik, és alatta új bőr nő, ami érzékenyebb a körülötte lévő bőrfelületeknél. Ezért mind a fertőzéstől, mind a napfénytől extrán óvni kell. Súlyos esetben szükség lehet szteroidos krémre, hogy a bőr gyulladását csökkenti tudjuk – ezek vényköteles szerek, orvos írja fel őket” – magyarázza szakértőnk.

Mire jók a házi praktikák?

A „klasszikus” leégésre való javaslatokról a legtöbben hallottunk már. Kinek ne ajánlottak volna már tejfölt, tejszínt, uborkaszeletet a leégett területre? Lássuk, mit gondol ezekről a bőrgyógyász: „Ezeket a házi szereket leginkább a hűsítő hatásuk miatt érezzük hatékonynak. Jól esik a hideg a gyulladt bőrnek, és egy kicsit puhítják is a bőrt ezek a praktikák, de egy speciális összetételű, nyugtató, hűsítő formulájú after sun azaz napozás utáni krém sokkal hatékonyabb lehet. Rosszat ugyan nem tesznek ezek a házi szerek, feltéve, hogy nem hólyagosra égett bőrre kenjük őket, mert abban az esetben növelhetik az elfertőződés kockázatát. Ám érdemes azt észben tartani, hogy a gyulladás miatt sérül, csökken a bőr védekező képessége, könnyebben alakulhat ki allergiás reakció, kontakt érzékenység. Ezért is biztonságosabbak a hipoallergén, gyulladáscsökkentő összetevőket tartalmazó hűsítő, regeneráló termékek.”

Mi legyen másnap?

Enyhe napégés esetén akár másnap reggelre azt érezhetjük, hogy elmúlt, vagy hogy a kellemetlen tünetek jelentősen csökkentek. Fontos azonban, hogy ne menjünk megint a napra úgy, mintha mi sem történt volna. Tegyünk extra óvintézkedéseket a bőrünk védelméért!

„Viseljünk ruhát, amikor napon vagyunk, a parton könnyű, fehér pólót, inget, ruhát – olyat, ami nem feszül, nem szoros, nem irritál. A pancsoláshoz is érdemes UV-szűrős ruházatot viselni, ma már ezek viszonylag olcsón is elérhetők mind gyermekek, mind felnőttek részére. Emellett a naptejet használjuk bőségesen a fedetlen területekre, és ne felejtsük kétóránként újrakrémezni magunkat. Gyerekek esetén legyünk különösen figyelmesek, a gyerekkorban elszenvedett napégés fontos rizikótényező a későbbi daganatkialakulás szempontjából. Használjunk speciálisan gyerekek bőrére való naptejet, fizikailag is védjük őket sapkával, napszemüveggel, ruházattal. Figyeljünk arra is, hogy az ő szervezetük érzékenyebben reagál az erős napra és a forróságra, náluk hamarabb kialakulhat napszúrás, felborulhat a vízháztartásuk.”

A leégés késleltetve alakul ki: körülbelül 8-12 óra alatt érzékeljük a károsodás valódi mértékét. A hólyagos égés 1 nap elteltével éri el a maximumát.

Fotó: adobestock