Egészség

Egy töméstől függhet a gerincferdülés: az élete múlhat rajta, ha nincs rendben a fogsora

Ahogy a talpunkon található akupresszúrás pontok egy-egy szervünk állapotáról mesélnek, ugyanúgy képes egész testünkre hatni a fogsorunk is.

Baj lehet, ha felborul az egyensúly

„Saját példámon tanultam meg, hogy a gyógyításban nem elég csupán a betegséget vagy a beteg szervet kezelni” – kezdi szakértőnk, dr. Kricsfalvi Péter, belgyógyász-reumatológus. „Az emberi szervezet működésében minden mindennel összefüggésben van, és ez ma már mérhető és kimutatható. A lelki problémák testi bajokat okozhatnak és fordítva.”

A fogak – ugyanúgy, ahogy a talpon lévő vagy az akupunktúrás pontok – összefüggésben állnak egyes szerveinkkel. A fogorvos még talán nem lát semmit, de a szervezet energiaáramlásában már érzékelhető a zavar. Az egyensúly felborul, és a beteg fog megbetegítheti a hozzá tartozó szervet.

A vizsgálat a Voll-módszeren alapul, amelynek alapja a klasszikus kínai akupunktúra. Alaptézise, hogy az egészség nem más, mint a szervezet egyensúlya. A jang és a jin úgy is felfogható, mint a z egészség és a betegség, melyek egy folyamatosan áramló energetikai rendszert alkotnak.

Tűszúrás nélkül

Az energiapályák állapotát az akupunktúrás pontokon lehet megvizsgálni. „Sok felnőtt szinte gyermeki módon fél még az egészen apró tűszúrásoktól is” – meséli Kramer Ágnes diagnoszta. „Mi egy érintőtoll segítségével mérünk az energiapályák végpontjain. A mérőeszközt 24, meghatározott akupunktúrás ponton a bőrhöz érintjük, és rendkívül alacsony, a sejtműködést nem befolyásoló mértékű elektromos terheléssel végezzük a méréseket.

A számítógépen jól látható, mely energiapályák térnek el a normálistól, milyen jellegű az elváltozás, és mik a lehetséges okai. A fogmodulprogram azt mutatja meg, hogy mely fogakhoz köthető ez az eltérés.”

Mi idézhet elő zavart az energiaáramlásban?

● Vírus, baktérium, gomba, parazita terheltség

● Méreganyagok hatásai

● Érzelmi, pszichikai terheltség

● Fogászati problémák

● Miazmák, öröklött betegséghajlamok

● Hegek műtétből, sérülésből, balesetből

● Gócok, blokádok

● Vitamin-, ásványianyag-, aminosav-, hormonhiány

Egy tömésen múlhat a gerincferdülés

„A fogsor és az állkapocs rendellenességei nemcsak az energiaáramlásokon keresztül hatnak az egészségre. Elég egy rosszul felrakott korona vagy egy milliméterrel magasabb tömés ahhoz, hogy életre szóló gerinc és ízületi problémáink alakuljanak ki” – magyarázta dr. Kricsfalvi Péter.

„Ilyenkor megváltozik a rágásunk, az ahogy az állkapcsunkat, és az egész fejünket tartjuk, ami miatt egy kicsit
más lesz a gerincoszlopra és az ízületeinkre rakódó terhelés. Ez a sok kicsi változás néhány év alatt képes eltorzítani a test korábbi egyensúlyát, másként kopnak az ízületek, görnyedt lesz a tartásunk, elferdülhet a gerincünk.”

Nem elég egyfajta vizsgálat

„Egyfajta vizsgálat sosem elég” – magyarázta dr. Kricsfalvi Péter. Az energiapályák mérése elsősorban azért hasznos, mert lehetővé teszi a betegségek korai felismerését, és már azelőtt jelzi az eltéréseket, mielőtt azok tüneteket okoznának, vagy a hagyományos vizsgálatokkal (pl. labor, röntgen) kimutathatóak lennének. Felderíthető a krónikus betegségek háttere, és kiválasztható a leghatékonyabb kezelés. Emellett mérni lehet a kezelések hatékonyságát is. Négy héttel a megkezdett terápia utáni kontrollmérés kimutatja, milyen fokú javulás történt.

„Ha valamilyen problémára bukkanunk, akkor továbbküldjük a pácienst a megfelelő szakorvoshoz. Fontos, hogy az illető szakorvos hozzánk hasonlóan elfogadja a holisztikus gyógyászat alapelveit, hiszen a hagyományos vizsgálatokból sokszor nem is derül ki, hogy gond van. Egy átlagos röntgenkészülék például csak körülbelül 30 százalékos károsodás után mutat ki változást.”

Pacemaker helyett foghúzás

„Volt rá példa, hogy egy nagyon súlyos szívritmuszavar hátterében rejtett foggyökérgyulladás állt” – mondta el Kramer Ágnes. „A páciens középkorú férfi, akinek súlyos életminőség-romlást jelentett volna az orvosai által javasolt pacemaker-beültetés. A gép kimutatta, hogy az egyik fogával van gond, csakhogy a röntgen teljesen egészségesnek mutatta azt. Szerencsére a fogorvos ismerte a Prognos-gépet, és kihúzta a fogat. Mára az illető teljesen tünetmentes, igaz, ehhez szükség volt némi életmód-változtatásra is.”

Fogtérkép:

Melyik fogunk melyik testrész egészségéért felel

1, 2: Metszőfog: vese, hólyag, nemi szervek, homloküreg, fül, hallás.

3: Szemfog: máj, epehólyag, szem, látás.

4, 5: Kisőrlők: tüdő, vastagbél, vakbél, hörgők, orr, szaglás.

6, 7: Nagyőrlők: lép, gyomor, hasnyálmirigy, száj, szájüreg.

8: Bölcsességfog: szív, középfül, nyelv, ízlelés, talp, lábujjak, vegetatív idegrendszer.

Fotó: pexels