Ezotéria

„A tarot-ban minden  miértre van egy azért!”

Karola úgy tartja, a veleszületett képesség nem elegendő a jövendőmondáshoz, lényeges, hogy aki erre az útra lép, az folyamatosan képezze magát. Azt mondja, utólag nem bánja, hogy sok nehézséget megélt, mert így tudja, miről beszél, amikor a kártyákra néz.
ezotéria jósnő karola tarot üzenet a túlvilágról ványik dóra védelmező mágia

16 éves volt, másodikos gimnazista, amikor rájött, hogy különleges képességei vannak. Először borzasztóan megrémült, hiszen akkor tájt még nem is beszéltek arról, hogy mi fán terem a jóslás. „Egyik éjjel azt álmodtam, hogy meghalt az egyik osztálytársam — kezdi a történetet Karola. — Lezuhant a második emeletről. Másnap hívták az igazgatói irodába, mert az édesapja meghalt; kőműves volt, és lezuhant a második emeletről. Nem tudtam kivel beszélni erről, aztán szerencsére az osztályfőnökömet, aki alig volt idősebb nálunk, a bizalmamba fogadtam. Neki mertem mesélni a jósló álmaimról. Aztán borzasztóan érdekelni kezdett az asztrológia; az összes antikváriumot bejártam, és összegyűjtöttem a csillagjegyekről szóló köteteket, miközben semmit nem értettem az egészből. Később az egészségügyben dolgoztam, és kicsit feledésbe merült a spiritualitás. Ám az élet mégis ebbe az irányba terelt.”

Titkos kolostorban meditált

A jósnőnek két gyermeke született, és nem tudott visszamenni az egészségügybe dolgozni. Kitanulta a szépségipar csínját-bínját, de közben az ezotéria területén is továbbképezte magát. Idővel párhuzamosan ápolta vendégei külsejét és lelkét. Miközben szépültek, elmesélték ügyes-bajos dolgaikat, Karola pedig belelesett a jövőjükbe. Az első mestere Csíki Ildikó volt, akitől asztrológiát, tenyérjóslást és mágiát is tanult, de elvégezte a Buddhista Főis-kola asztrológia szakát és a mágusképzőt is. Idővel aztán mégis a 78 lapos tarot lett a legfőbb társa az ezotériában. Ez beszél hozzá a leginkább.„A tarot-ban minden miértre van egy azért — magyarázza. — Egy kártyának akár 15 féle jelentése is lehet, amikor pedig két lap egymás mellé kerül, újabb tartalmak tárulhatnak fel. Az én mottóm: láttatni az időtlen lényeget, ám nem beszélek kijelentő módban még meg nem történt eseményekről. Ez nagy hiba lenne.” Karola külföldre is elment, ha úgy érezte, spirituális útja arra vezeti. 27 nap alatt bejárta az El Camino zarándokutat, volt Egyiptomban, a piramisok belsejében, a delphoi jósdában, míg Indiában három héten át egy amúgy zárt kolostorban fejlődhetett. „Naponta 6-8 órát meditáltam, előfordult, hogy hajnaltól órákon át egy háromsoros szanszkrit imát ismételgettünk. Ott az ember kilép önmagából, és a dolgok mélyére láthat. Én a jóslásnál is ezt teszem.”

Üzenet a túlvilágról

Karola képes a holtak lelkével is felvenni a kapcsolatot, ám azt mondja, ennek nagyon meg kell adni a módját. „A gyertyák, a mágia, a látványelemek segítenek, hogy ráhangolódjak erre a feladatra. A lelkek megkérdezése nemcsak arról szól, hogy megríkatjuk az itt maradt hozzátartozót, hanem sokszor nagyon gyakorlati kérdésekben is segítséget nyújtanak. Volt nálam egy hölgy, aki a férjével szeretett volna beszélni. Nem annyira lelki dolgok kerültek szóba, hanem
a férfi tanácsokat adott a túlvilágról, hogy az asszony mit tegyen a korábban közösen vezetett vállalkozásukkal. A nő követte a férje útmutatását, és ezzel kikerült egy óriási anyagi összeomlást.” Karola úgy gondolja, ha kapta a képességét, azt valószínűleg anyai nagymamájától, aki kofa volt a helyi piacon. Soha nem beszélt arról, hogy többet látna, tapasztalna, mint megfogható világunk, ám egy-két elcsípett mondatból kiderült, hogy sokszor előre tudta, kivel mi fog történni a piacon, és gyakran jöttek hozzá a környékbeli asszonyok, hogy kikérjék a tanácsát ügyes-bajos dolgaikban. De akkortájt senki nem merte volna magáról kijelenteni, hogy jósnő, hiszen tiltott tevékenységnek számított. „Én is sokáig vívódtam, közel 30 év telt el tanulással, készüléssel, mire beláttam, hogy ez az egyetlen utam. Vannak tanítványaim, és bennük is gyakran látom ezt a vívódást. Pedig érzem, ki az, aki alkalmas erre. Próbálom támogatni, és remélem, egy nap megérik a feladatra.”

Karola védelmező mágiája

„Ezt a varázslatot érdemes esténként elvégezni, amikor a család minden tagja már otthon van. Képzeljük el, hogy egy aranyszínű henger von minket körbe, úgy, hogy kényelmesen elférjünk benne. Ezután lássuk azt, hogy a 10 ujjunkból az arany fény betölti az egész teret; minden ablakot, ajtót, a mennyezetet és a padlót is. Ez a burok megvédi a ház lakóit a külső támadásoktól, ám mindig újra el kell végezni, ha valaki belép a lakásba, vagy kimegy onnan. Fontos tudni, hogyha egy rosszakaró meg akarja sérteni éjjel az otthonunkat — például egy betörő —, a burok fel fog ébreszteni minket, így akaratunk ellenére senki nem tud belépni az ajtón.”

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video