Ezotéria

Napi három perc tangó: mellkas a mellhez szorul, és a szívcsakra összeér – erős energiák szabadulnak fel

A tánc nem csak mozgás: felszabadítja az embert, és megtanítja tudatosabban élni az életét. Érdemes legalább egyszer kipróbálni, ha szeretnénk valóban megismerni önmagunkat.

Különös kaland

Mindannyian vonzódunk zenékhez, mozgásformákhoz. „Sokan a táncban találják meg önmagukat. Ki a salsát kedveli, ki az akrobatikus rock and rollt, ki a néptáncot. De van, akiben tangózás közben szabadulnak fel hihetetlen energiák” – meséli Megyeri László tangó- és jógaoktató. „Azoknak érdemes kipróbálniuk a spirituális tangót, akik tudják, a táncban több lakik, mint lépések variációja és a test mozgása. Akik sejtik, hogy férfi és nő között létezik olyan rejtélyes kapcsolat, ami az egymásra hangolódás közben teljesedik ki. Mert többek vagyunk, mint férfi és nő, ha a bennünk lévő energiák felerősítik egymást. Ebből az  alapgondolatból született meg a spirituális tangó, vagyis a tangoyoga.”

Bennük született

„Sok-sok év tánc és jógázás után partneremmel, Ősz Hajnallal rájöttünk, hogy valami nagyon hasonlót érzünk, amikor jógázunk és amikor argentin tangót táncolunk. Mindkettő a tudatos létezés, a pillanat megélése felé irányítja az embert. Tánc közben azt is megéreztük, hogy a kettő felerősíti egymást. Valódi kapcsolat jöhet létre, tiszta és érzékeny kommunikáció a partnerek között. A tökéletes egybeolvadás élményét adja annak, aki egyszer kipróbálja.

Egy tánc, egy szerelem

A táncot bárki megtanulhatja egy tanfolyamon. De ehhez a stílushoz társul egy különös érzés is, az egybeolvadás pillanata, amikor megszűnik az „én”. Amikor a férfi karjaiban biztonságban érezzük magunkat, mert az nyugalmat teremt a számunkra. Ettől születik meg bennünk a harmónia, amit visszavetítünk a férfire. Az argentin tangóban mindent a férfi ural. A férfi figyeli a külvilágot, a zenét, a tánctéren lévő párokat, a bútorokat. Nem lehet lépésről lépésre lebontva megtanulni a táncot. Minden pillanatban a férfi vezet, és minden pillanatban a nő követ, de ez nem egy alá- és fölérendeltségi viszony. A nőnek nincs más dolga, mint behunyni a szemét, és átadni magát az érzésnek. A partnerek tökéletes egységet alkotnak.

Érdekesség

A milonga az a táncesemény, ahová bátran elmehetünk tangót táncolni. Ezeken az összejöveteleken, több partnerrel is táncolhatunk, kipróbálhatjuk a már addig megszerzett tudásunkat.

Megváltoztatja az életünket

Ha kipróbáljuk a spirituális tangót, a megélt élményeket a mindennapokban is felhasználhatjuk. Jobban megismerhetjük a körülöttünk élőket, gyorsabban megoldást találhatunk a hirtelen elénk táruló problémákra. Igazi férfiként és nőként élhetjük az életünket. Nem maradnak tüskék bennünk  személyiségünkkel és életszerepeinkkel kapcsolatban. Ebben a táncban nőként le kell vetkőznünk az irányítási vágyat, a férfinek pedig fel kell vennie a kesztyűt, és határozottá kell válnia. Akár még párkapcsolati nézeteltéréseinkre is választ adhat. Kipróbálhatjuk párunkkal, de akár külön-külön elindulva is megoldást nyújthat a tánc. Megtanulhatjuk a helyes légzéstechnikát, ami szintén elkerülhetetlen
a harmonikus és tudatos mindennapokhoz.

Átjár az energia

Tánc közben a két test szorosan összesimul. Mellkas a mellhez szorul, és a szívcsakra összeér. Elindul egy energiaáramlás, különösen akkor, ha az emberben nincsenek blokkok. De abban is segíthet, hogy megszabaduljunk a bennünk lévő problémáktól és feszültségektől. A jóga része tehát a kettőnk között áramló energia és a tudatos légzés. Meg kell tanulnunk irányítani a lélegzetvételeinket. Egy lépés belégzés, egy lépés kilégzés, amit a partnerek egyszerre gyakorolnak. Ez annyira fegyelmezetté teszi a táncosokat, hogy képesek belül maradni a táncban. Nem kalandoznak el a gondolataik, és megélik a pillanatot, mintha meditálnának.

A tangóban az a csodálatos, hogy egy vadidegennel is összeolvadhatunk. Ha képesek vagyunk megnyílni és ráhangolódni arra, akivel táncolunk, 3 perc alatt szinte megismerhetjük az egész embert anélkül, hogy egy szót is váltanánk egymással. Spirituális tánc közben érezni lehet, hogy az, akivel táncolunk, tisztelettel gondol ránk. Ünnepli bennünk a nőt, és mi is felnézünk a benne rejlő védelmező férfire.

Kiknek érdemes kipróbálniuk?

„Hozzánk általában azok jönnek el, akiket eddig külön-külön érdekelt a tánc és a jóga is, és felfedezték a kettő közötti hasonlóságot. Ezzel a tánccal tovább lehet lépni egy következő, spirituális szintre. Amikor már nem csak azért táncolsz, hogy átmozgasd a tested, és izomlázad legyed. Azoknak érdemes kipróbálniuk, akik hisznek abban, hogy ettől plusz belső energiákat kapnak.

El lehet kezdeni teljesen alapszintről is. Bárkinek érdemes tangót táncolnia, aki le akarja tenni egy kicsit a terheit, és szeretne megismerni őszinte szívvel más embereket.

Azok próbálják ki, akik szeretnének kiteljesedni, szeretnék a saját nemiségüket százszázalékosan megélni. Viccesen azt szoktuk az első órákon mondani: „Felelősséget nem vállalunk semmiért. A tangó ugyanis egy vírus, amiből nem lehet kigyógyulni. Táncolni, táncolni kell, amíg csak él az ember.”

Jó tudni!

Az argentin tangó eredetileg Argentínából és Uruguayból származó, a XX. század első évtizedeiben kialakult társastánc és zenei műfaj. Nem szabad összekeverni a versenytánccal és a színpadi tangóval. A tangót sokféle tartásban lehet táncolni. Nyitott tartásnál a férfi és a nő teste nem ér össze, zárt tartás esetén a tánc alatt végig összeér a mellkasuk. Erősen improvizatív jellegű, nincsenek benne erősen meghatározott elemek. Valójában egy séta a zenére, amiben férfi és nő összehangolódik. A férfi vezet, a nő pedig követ.

Fotó: shutterstock