Lea ugyanúgy elkíséri az óvodába reggel a kislányát, mint minden anyuka, csak éppen, ha úgy alakul, az éjszakáját olyan emberekkel tölti, akik az avatatlan szem számára láthatatlanok. Olyankor igen nagy a jövés-menés náluk, hiszen nemcsak Lea, de a hatéves Emese is tud kommunikálni az elhunytakkal.
»Nem félek tőlük«
Leát mindig furcsa kislánynak tartották a többiek, még a nővére is másokkal barátkozott. Valahogy érezték, hogy neki megvan s saját köre, amibe jobb nem beleártani magukat. Hiszen ő már akkor tudta, hogy azokat a férfiakat és nőket, gyerekeket és felnőtteket csak ő látja, és azért jöttek, hogy segítsen nekik.
„Soha nem féltem tőlük, gyerekként pedig különösen természetesnek tartottam ezt az állapotot. Aztán picit háttérbe szorult az életemben az ezotéria, de nagy lökést adott ebbe az irányba, amikor négy hónaposan meghalt az első gyermekem, Lilla. Ő egy nagy tanító volt.”
Amikor Leát arról kérdezik, hogyan látja a holtak lelkét, könnyen tud válaszolni.
„Láttad a Szellemekkel suttogó című sorozatot? Hát, körülbelül úgy kell elképzelni. Van, amikor abban az alakban érkeznek, ahogy meghaltak, de soha nem ijesztőek. Például egy baleset áldozata nem összetörten, véresen, hanem ahogyan a mindennapokban festett. Előfordul, hogy a fiatalkori formájukat mutatják, míg mások akár váltogatják is ezt. És időnként csak egyfajta energiapamacsot látok, ám ennek ellenére le tudom írni a hozzátartozónak, hogy nézett ki az elhunyt.”
Találkozás a valódi arcunkkal
A tükröt mindig is átjárónak tartották két világ között, de Lea nem ezt a feladatát emelte ki. „Szoktam javasolni, hogy sötétben, csupán egy fehér gyertya fényénél nézzük magunkat a tükörben. Nagyon különleges élmény! Megláthatjuk a bennünk rejlő, valódi arcainkat, sőt, van, aki azt is megpillantja, hogyan milyen lesz időskorában. Sokat segíthet ez a gyakorlat, hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.”
»Ez a mi házunk!«
Vannak, akik valóban segítségért jönnek, mások agresszívan védelmezik azt, amit a magukénak gondolnak, például az otthonukat. Ez legtöbbször abból táplálkozik, hogy az illető nem tudja, hogy már nem él.
„Előfordul, hogy ugyanúgy élnek tovább, mintha mi sem történt volna. Az ő világukban megfőzik az ebédet, elmennek a templomba, csak éppen nem értik, hogy másokkal miért nem tudnak kapcsolatba lépni. És ettől egyre idegesebbek. El lehet képzelni, hogyan érzik magukat, amikor egyszer csak észreveszik, hogy valaki be akar költözni a házukba.”
Lea saját maga is szembenézett ilyen esettel.
„Az édesapám vett egy bájos, tornácos kis parasztházat. Amikor először odamentünk, azonnal éreztem, hogy valaki van ott, és nem jószándékú. Aztán megláttam. Egy idős asszony volt, a korábbi tulajdonos, akinek nagyon nem tetszettünk mi, betolakodók. Az arcomtól néhány centiméterre állt, és kiabált velem. Bevallom, őt nem tudtam egyedül elküldeni a fénybe, hanem egy prana nadival foglalkozó barátnőm segítségével tudtuk csak útjára engedni.”
»Ti láttok engem?«
Lea kislánya, Emese is különleges. Előfordult, hogy este, az utcán sétálva együtt meredtek rá egy férfi szellemére.
„Odajött és megkérdezte: »Tényleg láttok engem?« Lehet ezt áldásnak és átoknak is tekinteni, az biztos, hogy halottak napja környékén akkora a jövés-menés, hogy levédem az otthonunkat, hogy csak szép sorjában érkezzenek! De nagyon sok pozitív élményünk van. Egy lány például eljött hozzám, mert állandóan beteg volt. Azonnal láttam, hogy az édesanyja szelleme vele van. Nem tudta őt itt hagyni, mert elég zűrzavaros volt a kapcsolatuk. Néhány alkalom után azonban képesek voltak kölcsönösen elengedni egymást. Egy másik alkalommal egy szülőpáros tudott rajtam keresztül beszélni az elhunyt gyermekük szellemével. Annyira nehezen tudták őt elengedni, hogy nem is mertek másik gyermeket vállalni. A kicsi viszont elmagyarázta nekik, hogy ő erre a rövid időre érkezett csak, tanítania kellett valamit, de engedjék el őt. Azóta van egy gyönyörű, négyéves babájuk.”
Akikkel már nem lehet beszélni…
Lea elmondta, hogy azokkal, akik már nincsenek itt, hanem elmentek a fénybe, nem lehet kapcsolatot teremteni, de valójában nem is szabad már őket zavarni. „Nekik már jó ott, ráadásul előfordulhat, hogy időközben újra leszülettek, így ha akarnánk, sem tudnánk velük kapcsolatba lépni. Előfordulhat, hogy a halál után két héttel már nem lehet felvenni a kapcsolatot, míg máskor hosszú évek múltán is itt van a lélek, és beszélhetünk vele. Egy itt ragadt léleknek ugyanis tíz év szinte egy percnek tűnik.”
Fotó: istock
